2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hét végén, szeptember 27–29. között nyolcadik alkalommal emelkednek a levegőbe a hőlégballonok Vármező fölött.

Fotó: archív


A hét végén, szeptember 27–29. között nyolcadik alkalommal emelkednek a levegőbe a hőlégballonok Vármező fölött. A parádé szervezői körülbelül 20 csapatot várnak, a hazaiak mellett magyarországi, moldovai, belgiumi, ukrajnai, illetve litvániai vendégekre is számítanak. A korábbi évekhez hasonlóan számos gyerekprogram, illetve koncertek színesítik a rendezvényt. Szombaton déli 12 órakor Fancsali Levente, 15 órától az Adonáj Band, 16.30-tól a Black Roses, 18 órától a Big Brother Band együttes szórakoztatja az egybegyűlteket, 20 órától a marosvásárhelyi Chrom zenél. Vasárnap délelőtt 11 órától az LKL együttes lép fel, 14 órától a Live Jam, 15.30-tól Ilyés Tímea és Nicole, 16.30-tól újra a Black Roses, 19-tól a Prospekt várja a közönséget. A fesztivál egyik újdonsága a részt vevő csapatok számára előkészített versenyszám, a rókavadászat, illetve a szafari, amelyen bárki részt vehet. Emellett a repülés élményét is megtapasztalhatják – tájékoztatott Kádár Levente főszervező.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató