2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sport karantén idején

A szükségállapot bevezetésével a különböző edzések is megszűntek. Habár a saját felelősségre írt nyilatkozatba be lehetett írni, hogy testmozgás miatt hagyjuk el az otthonunkat, legfeljebb az úton szaladhatunk, mert a sportbázisokat bezárták, a Somostetőn sem szaladhattunk a futópályán. A csapatsportokat szintén szüneteltetik, és ez a szünet a szükségállapot után is tartani fog. 

A hivatásos sportolók ugyan május 15. után újra elkezdhetik az edzőtáborokat, de a sportesemények megszervezése továbbra is bizonytalan. A szükségállapot lejárta után egyénileg lehet sportolni, és túrázni is el lehet menni. Azonban jó néhány hobbisportolónak nem lesz lehetősége a mozgásra, vagyis nem arra a mozgásra, amit ő kedvel. Elég például, ha az úszókra, kosárlabdázókra vagy a vízilabda szerelmeseire gondolunk. Ők még nem tudják, hogy mikor kezdhetnek el megint edzeni. 

Összeállításunkban a különböző sportok helyzetét szeretnénk megvilágítani.


Szabó Zoltán vívóedző: Otthon nem lehet vívni!

– A profik május 15. után elkezdhetik a tevékenységüket, de nálunk, a szakosztálynál nincsenek profik, tehát az edzéseket egyelőre nem fogjuk tudni elkezdeni. Nálunk gyerekek vannak, akik kezdő szinten űzik a vívást, és van egypár haladó is, de profi nincs. Most meg kell várjuk, hogy milyen intézkedéseket vezetnek be május 15. után, annak függvényében gondolkodom különböző közös programokon, természetesen kisebb csoportokban, mert arról van szó, hogy három embernél több nem gyűlhet össze. Nagyon hozzá vagyunk kötve az iskolához, ami leghamarabb szeptemberben indul újra, tehát nagy a gyanúm, hogy csak szeptemberben fog újrakezdődni az igazi sportélet, ha minden rendben megy.

A gyerekek is hiányolják az edzéseket, feladatot kapnak, de az nem ugyanaz, hiszen a mozgásigényük óriási. Kicsit komikus az a helyzet, hogy otthon kell sportolni. Hiába lehet erőnléti gyakorlatokat végezni a házban, azt a sportot, amit szeretsz – az esetek többségében – nem lehet otthon, a négy fal között végezni. Például vívni nem lehet, legfeljebb annyit lehet tenni, hogy felállítasz magadnak egy bábut valamilyen gumiszerű anyagból, ha lehetséges, és azt szúrod, illetve lépéseket gyakorolsz. Azonban ez nem tudja kielégíteni egy fiatal mozgásigényét. A másik gond az, hogy a fiatalok egyedül vannak otthon, és a víváshoz kell ellenfél is, hogy igazából lehessen gyakorolni.

Amire még kitérnék, azok a versenyek, hiszen jelenleg minden verseny meg van szüntetve, senki nem tudja, hogy meddig. Mi például kellett volna menjünk júniusban az országos bajnokságra, de nem hiszem, hogy meg lesz tartva, és két hónap kényszerszünet után, teljesen felkészületlenül hiába is vennénk részt bármilyen bajnokságon. Reménykedem abban, hogy nyár végén, ősz elején egy edzőtábort nekünk is engedélyezni fognak. 

Szabó Zoltán


Botos Vilmos kosárlabdaedző: Hiányzik a közösség!

– A karantén alatt a kosárlabda elég rossz helyzetben van, mivel csapatsportokat nem engedélyeznek, illetve ebből kifolyólag a termekbe sem engednek be, valamint a kinti pályák nagy része is zárva van, hiszen ezek iskolákhoz tartoznak. Tehát kosárlabdázási lehetőség nincs. 

A gyerekek részéről azt tapasztalom, hogy nagyon el vannak keseredve, nekik a kosárlabdázás jelentette a napi mozgást, játékot és szórakozást is. Ez most kiesett. Küldtünk nekik gyakorlatokat online, amit otthon el tudnak végezni, természetesen a jelenlegi helyzetben nagy előnyük van azoknak, akik magánházban laknak, hiszen ki tudnak menni az udvarra, és ott végezhetnek gyakorlatokat. Ezeket úgy állítottuk össze, hogy azok is, akik tömbházban laknak, el tudják végezni, és a szomszédokat se zavarják. Azonban ezek a gyakorlatok nem helyettesíthetik az edzéseket és azt a hangulatot, ami a teremben uralkodik, ez hiányzik a gyerekeknek is, és nem tagadom, hogy nekem is. 

Május 15-e után már nem lesz szükségállapot, de a kosárpályák továbbra sem nyithatnak. Kisebb csoportokban, három-négy személy, elmehetünk szaladni, ezt tervezzük is, de az nem ugyanaz, mintha az egész csapat együtt lenne és játszana.

A versenyek is elmaradnak. Az előző években minden nyáron megszervezték a Mini és Baby Basket eseményeket a gyerekek számára, ez júniusban lett volna, az iskola lejárta után, de ezeket törölték. Egyelőre várjuk, hogy szeptember-októbertől induljanak el a bajnokságok. Persze, ha egyáltalán elindulnak, és további kérdés, hogy milyen szabályok szerint.

Botos Vilmos


Szász Attila hobbisportoló, a Romániai Triatlonszövetség tagja: Ami biztos, az a bizonytalanság

– Igazából sportolni mindig lehet. Kifogást könnyű találni, hogy miért ne mozogjon az ember, a megváltozott körülmények között pedig kétszer annyi motiváció szükséges, mint azelőtt. Akik igazán nehéz helyzetben vannak, azok a csapatsportot űzők, illetve azok, akiknek rendkívüli infrastruktúrára van szükségük, például az úszók vagy a pályakerékpárosok. Ők a jelenlegi periódusban nem tudnak megfelelőképpen edzeni. Azonban szerencsére a legtöbb sportoló, ha eléggé elszánt, akkor otthon is formában tudja tartani magát. Természetesen a profi sportolók és a versenysportolók esetében ez nem elégséges, nekik edzőkre van szükségük, különleges körülményeket kell számukra biztosítani, amit ők saját maguk számára nem biztos, hogy meg tudnak valósítani. Tehát minden sportoló számára nehéz ez az időszak. 

Az amatőr sportolók feltalálják magukat, és ha van egy kisebb időszak, ami kiesik az intenzívebb edzésekből, az nem tragédia, viszont a profik esetében ez súlyosabb következményekkel járhat, hiszen ők évek óta készülnek például az olimpiára vagy nemzetközi versenyekre. Ezek most teljesen felborultak, és menet közben kell igazodni a változtatásokhoz, elég nagy a bizonytalanság az ő esetükben. Egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben. Abban reménykedem, hogy mielőbb visszatér az élet a normális kerékvágásba. Május 15-e után az edzéseket és az edzőtáborokat már megengedik, sőt bizonyos versenyeket is, igaz, közönség nélkül. Tehát ez egy kis fény az alagút végén, de ettől még továbbra sincsenek könnyű helyzetben a versenysportolók. 

A versenyekről mint szervező tudok beszélni, hiszen rég volt az az időszak, amikor részt vettem versenyzőként az összes triatlonversenyen. Természetesen nagyon sok verseny elmarad, és itt két része van a problémának. Az egyik a sportolók szempontja. A triatlon egy olyan sport, ahol kell az úszás, télen és tavasszal medencében edzenek az emberek, és az idén a tavaszi úszóedzések teljesen kiestek, a legtöbb triatlonozó nincs megfelelő formában az úszás tekintetében. Ugyanakkor a kerékpározás is egy olyan sport, amit ugyan otthon is lehet – a home trainer segítségével – gyakorolni, de az nem helyettesíti az igazi, országúton való edzést, nem beszélve a terepkerékpárosokról. Voltak bátrabbak, akik úgy értelmezték a lakhely körüli sporttevékenységet, hogy abba belefér egy kis erdei kerékpározás. Szerintem ezzel ők nem ártottak senkinek, tehát ha egyedül tették, akkor nem látok benne semmi kivetnivalót. Természetesen a triatlonsportolókat is megviselte ez a bezártság, a szervezőket szintén. Az év első felére tervezett versenyek egytől egyig elmaradnak. Június elején már megkezdődött volna a triatlonszezon, de ez az idén nem így lesz. Rengeteg verseny elmarad, és igazából nem is tudjuk még, hogy milyen versenyeket fogunk megtartani. Jelenleg az sem biztos, hogy a szeptemberi versenyeket meg tudjuk-e tartani. Ha a szövetség nevében beszélhetek, akkor még mindig nem tudjuk, hogy mikor lesznek az országos bajnokságok, amelyeket minden évben eddig kötelező módon megszerveztünk. A Triatlonszövetség nemcsak országos triatlonbajnokságot szervez, hanem az összes multisportért felel – aquatlon, duatlon, triatlon klasszikus távon és terepen, hosszú távú triatlon. Ezeket mind meg kellett volna szervezni, de egyelőre nem tudjuk, hogy mikor és hol kerül rájuk sor. Terveztünk idénre egy Európa-kupát Marosvásárhelyre, illetve a közeli Erdőszentgyörgyre, ezt továbbra is szeretnénk megszervezni, de ez természetesen nagymértékben függ a támogatóktól, ők pedig szintén bizonytalan helyzetben vannak, mert az ő költségvetésük is teljesen átszerveződött a járvánnyal. Ami biztos, az a bizonytalanság. 

Lenne Romániának Tokióba kvalifikált sportolója, egyelőre egy francia honosított sportolóról van szó, Felix Duchampt, aki román színekben versenyzett volna 2020-ban az olimpián. Bízzunk benne, hogy a kvalifikációját megőrzi 2021-re is. Nagy reményeket fűztünk Antonela Manac kijutásához is. Az ő felkészülését és versenynaptárát nagyon rosszul érintette a világjárvány, hiszen neki voltak reális esélyei ahhoz, hogy pontokat gyűjtsön és elcsípje a tokiói kvalifikációt, ezzel most teljesen elbizonytalanodtunk, hiszen nem tudjuk, hogy mikor és hol lehet majd nemzetközi versenyeken részt venni, ahol összegyűjtheti a hiányzó pontokat a kijutáshoz.

Szász Attila


Szeghalmi Andrea úszóedző: Várjuk a vizet!

– Jelenleg interneten tartjuk a kapcsolatot a gyerekekkel. Küldünk nekik különféle szárazföldi gyakorlatokat. Küldtem nekik kisfilmeket úszókról, úszástechnikáról, valamint motivációs kisfilmeket is. Természetesen ez nem helyettesítheti az úszást, tehát várjuk, hogy újra a medencében tarthassuk az edzéseket. A szülőkkel beszélgettem, és mindenki ezt várja. Azonban szerencsére a gyerekek szeretik a szárazföldi edzéseket is, vagy legalábbis elfogadták, hogy most csak ebben a formában tudnak edzeni. Az edzéseknek a közösségi hangulatát próbálom tartani, élőben beszélünk az internet segítségével, és közösen csináljuk a gyakorlatokat, tehát senki nem érzi azt, hogy egyedül kell dolgozzon. 

Azt sajnos még nem tudjuk, hogy mikor ugorhatunk be a medencébe, mindössze annyit tudok mondani, hogy a három vízisportot összefogó szövetség – vízilabda, úszás és triatlon – projektet készített, és május 12-én benyújtották a sportminisztériumhoz. A szerdai videókonferencia értelmében az úszás nem tartozik azok közé a sportok közé, amelyeket el lehet kezdeni a szükségállapot lejárta után. Egyelőre bizakodva várjuk az újabb híreket.

Várjuk a döntést, hogy mikor kezdhetjük el a versenyeket. Az első verseny függvényében tudjuk meghatározni, hogy mikor lesz a többi. Júliusban kellett volna legyen az utolsó verseny, a serdülő korcsoport országos bajnoksága, de a jelenlegi helyzetre való tekintettel azt lefújták, azt még nem tudjuk, hogy ezután mi lesz.

Azonban az a kérdés, hogy miután megnyitják a medencéket, hol lehet majd edzeni és versenyezni. Nagyon reméljük, hogy a víkendtelepi olimpiai 50 méteres medencében, ott, ahol volt a „ballon”, lehetőségünk lesz erre. 

Szeghalmi Andrea

Kép: Kovács Barnabás

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató