2025. augusztus 21., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szeptember 5-én, pénteken 19 órától a mikházi Csűrszínházban közkívánatra újra előadják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelyének koprodukcióját, Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiáját. 

Liselotte „csinos, virágzásában lévő nő, kedves mosollyal, láthatóan rendezett körülmények között”, és a nagy Ő-re vár. Illetve egy Ő-re, bármilyenre, aki, úgy, ahogy, de alkalmas arra, hogy megossza vele harmincas éveiben járó magányos életét. Ők pedig jönnek: rendre érkeznek Liselotte betegápolásért cserébe örökölt lakásába: a volt osztálytárs, a magas vérnyomású társkereső, egy elkésett vízvezeték-szerelő…, a válogatott férjjelöltek sorát pedig folytathatnánk. Ám úgy tűnik, hogy vagy a férfiakkal van a baj, vagy Liselottén ül átok, ugyanis egyikük sem bizonyul partiképesnek, és idejekorán beadja a törülközőt. Liselotte azonban lankadatlan lelkesedéssel veti bele magát az újabb és újabb, gondosan megszervezett vagy éppen kéretlen randevúkba. A párkapcsolat-indító, valószerű élethelyzetből a képtelenségig fokozott szituációk a nevetségessé válás és a szívszorító valóság között egyensúlyoznak. A pörgő humorú kortárs szöveg színészi bravúrra ad lehetőséget: az egy női és hat férfiszerep mindössze két színművész előadásában kerül színpadra.

Az előadás rendezője Harsányi Zsolt, játsszák Gecse Ramóna és Galló Ernő. 

Helyfoglalás a 0744-394-186-os telefonszámon, jegyváltás a helyszínen. Az előadás időtartama szünet nélkül 1 óra 30 perc. 


Fotó: Vajda György





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató