Hogyan köszön a nótás kapitány?

A múltba visszatekintve  szoros kapcsolat figyelhető meg a hadsereg és az énekkultúra között. A dal összetartó erejét talán a hadtudósok bizonyíthatnák legjobban. Ha beletekintünk (nép)dalkultúránk „tartalom- jegyzékébe”, szembeötlik, mennyire terjedelmes az a fejezet, amely katonasággal, katonáskodással kapcsolatos. Nem véletlen ez a jelenség, ugyanis a katonaság az ember éle-tének talán legszebb időszakából töltött ki hosszabb-rövidebb periódust.

Kodály Zoltán tömören fogalmazott, amikor azt mondta, az ének „figyelemre-fegyelemre” szoktat. A katonaság pedig épp e két emberi tulajdonságra alapoz. Manapság a katonaélet megtapasztalása nélkül kevésbé értjük a katonadalok lelkét, az indulók serkentő, cselekvésre ösztönző hatását.

A zenetörténetben többször előfordult, hogy a hadseregből kerültek ki jelentős vagy kevésbé jelentős zeneszerzők. A magyar zene fejlődéstörténetében is fontos szerepet játszik a katonaság. Simonffy Kálmán főhadnagy nem az egyetlen zenélő katona. Kiemelkedő nótaszerzőként ismerős még Fráter Loránd  huszártiszt.

A magyar történelemben jelentős szerep jutott a Fráter családnak.

Fráter Loránd  is aktív résztvevője volt a magyar történelemnek, csak éppenséggel zenei téren. Nótáival a hadsereg és az ország hangulatát igyekezett derűsebbé tenni.

1872-ben nyolcadik gyerekként született az érsemjéni (a település ma Bihar megyében, a magyar határ szomszédságában található) nemesi kúrián. A család főnemesi rangját jelzi, hogy édesanyja, Rhédey Júlia kapcsán harmadik unokatestvére volt az angol királynőnek.

A kis Loránd  a családban találkozott először a muzsikával. Első zenetanítója édesanyja volt. Az édesanya nemcsak mint daloló anya, hanem mint zeneértő nemesi hölgy tanította zenére a fiát. Amikor a fiú felülmúlta anyja zenei tudását, magántanítót fogadtak mellé.

A kisfiú hamarosan nagyfiúvá cseperedett, és nemesi meggondolásból katonai pályára kényszerítették a szülei. A neves Ludovika Akadémia elvégzése után előbb Kassára, majd Marosvásárhelyre vezényelték katonai szolgálatra. Huszárkapitányként Kolozsváron és Szamosújváron is megfordult.

Valószínű, hogy ahol megjelent, a vigyázzba merevedő újoncok félelme eloszlott, amint meghallották nótázni felettesüket. El is nevezték nótás kapitánynak. A kapitány úr híre pedig túlszárnyalta a kaszárnyákat. Néha a kaszárnyán kívül és belül is ugyanazt a nótát énekelték, amit Fráter Loránd  szerzett.

1891–1892 között Székesfehérváron szolgálta a nemzetet. Itt született az egyik legnépszerűbb dala, a Jó estét kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok kezdetű.

Fráter Loránd  népszerű dalszerzőként és előadóként vált ismertté. Előadóként országosan ismert volt. 1907-ben hangversenyeinek bevételéből szobrot állíttatott Kazinczy Ferencnek Érsemjénben – e gesztussal kifejezte, hogy felnéz szülőfaluja híres szülöttére.

1827-ben a Prágai Magyar Hírlap jelentős eseményről számolt be: Fráter Loránd  daljátékot szerzett. „Legenyéről jelentik: A református egyházközség január 30-án színielőadással egybekötött batyubált rendez. Színre kerül Fráter Loránd  daljátéka, az Akácfavirág.” A háromfelvonásos szövegkönyvet Mikszáth Kálmán Az eladó birtok című novellája alapján Meskó Barna és Hubay Kálmán írta, melyhez a zenét a magát soha nem ismétlő, magyar hangú huszárkapitány komponálta.

A nótás kapitány híre átszelte az óceánt is – a zene vezette az útját az „Értől az óceánig”. 1828-ban New Yorkban mint szerző és prímás lépett színpadra. 1828. január 23-án a New York Times tenyérnyi ismertetővel hívta a közönséget a Mecca Temple-be, ami a dráma központjának számító színház volt. A prímás maga a szerző, a zenekari kíséretet Berkes Béla cigányzenekara biztosította. Az előadáson a nóták mellett klasszikus zeneművek is elhangzottak.

A zenélő huszárkapitányt nem hatotta meg a mesés tengerentúl világa. Visszajött, és továbbra is a magyar zene ügyét szolgálta. Daloskönyvei máig őrzik a finomlelkű magyar katona lelkét.

Fráter Loránd  nagy tiszteletnek örvendett a dalolni szerető magyarok körében. Juhász Gyula 1908-ban verssel köszöntötte a művészt:

A nótás kapitánynak

Fráter Loránd  menyegzőjére

Nyugati csudákon felejtkezem néha,

De a szívem magyar, szilaj az és méla

És anyám a csöndes, rögös magyar róna

És a vérem mindig ütemedre dobban

Édes magyar nóta!

Idegen írások titkain merengek,

De azért testvére te vagy én lelkemnek

Sírvavigadó kedv, te magyar, te bátor

S mámoros leszek, ha könnyem harmata hull

Bús magyar nótáktól!

Szeptemberi éjjel hegedű szól váltig,

Fekete városban fehér torony látszik,

Magyar álmodások büszke fehér tornya.

Ó hegedőn, új hegedőn szóljon mindhalálig,

Szóljon csak a nóta!...

1931. március 12-én az érsemjéni családi sírbolt kulcsát beillesztették a zárba, mert megjött a hír Budapestről: a nótás kapitány 58 éves korában örökre letette hegedűjét.

Emlékére operettet szerzett Farkas Imre Nótás kapitány címmel. Hamarosan filmet is forgattak a tiszteletére Fráter Loránd  címmel.