Hivatásos nevelőszülők találkozója

Nyolc éve tart a kapcsolat a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság, valamint a magyarországi Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei gyermekvédők között. A héten egy hat gyerekből és nyolc nevelőszülőből álló magyarországi delegáció látogatott Maros megyébe. A gyümölcsöző kapcsolat eredményeképpen Magyarországon törvénymódosításra került sor, immár a határon túl is munkaviszonynak számít a nevelőszülői hivatás – derült ki tegnap a gyermekvédelmi igazgatóság székhelyén tartott sajtótájékoztatón. 

Miután a vendégek a napokban ellátogattak a nyárádszeredai családi típusú otthonba, ahol tíz gyerek nevelkedik, valamint a Materna leányanyaközpontba, Mónusné Dicső Zsuzsanna, a delegáció vezetője példaértékűnek nevezte, hogy a családi típusú házban van egy nevelő, aki délutánonként tanul a gyerekekkel, segít nekik a házi feladatok elvégzésében. Szintén elismeréssel szólt a leányanyaközpontról, ahol a nehéz helyzetben lévő várandós vagy kisgyerekes anyukáknak nyújtanak menedéket és segítenek nekik a talpra állásban. – Sokáig a magyarországi nevelőszülőknek nem volt munkaszerződésük, valójában önkéntes alapon vállalták a teendőket. Az itteni példát látva évekig dolgoztunk, míg végre sikerült elérni, hogy nálunk is foglalkoztatási jogviszonyba kerüljenek a nevelőszülők – fogalmazott a gyerekjogvédelmi szakember. 

 

Családmodellt látnak a gyerekek

Elida Deak, a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezető-helyettese hozzátette, ami a magyarországi gyakorlatban példaértékű, az, ahogyan a helyi önkormányzatoknál dolgozó szociális munkások, akik ismerik személyesen a problémás családokat, szorosan együtt dolgoznak a gyámhatósággal. 

– Valószínűleg ennek tudható be, hogy több gyereket sikerül biológiai szüleihez visszahelyezni. Ezen a téren nálunk nem működnek úgy a dolgok, ahogy kellene, a rendszerben lévő gyerekek kevesebb mint tíz százaléka kerül vissza a családi közegbe. Általában ezekben a családokban a szegénység mellett jelen van a nemtörődömség, valamint a bántalmazás is. Ezeken nagyon nehéz változtatni, elérni, hogy a család alkalmassá váljon arra, hogy visszakapja a gyereket. Mint ismeretes, egykor egy-egy intézményben, a régi árvaházakban 300 gyereket gondoztak. A gyermekvédelmi rendszer reformja mára lezárult, és jelenleg legtöbb 10-12 gyerek van elhelyezve egy-egy otthonban. Maros megyében 250 hivatásos nevelőszülő gondoz több mint 460 gyereket. Hatékony ez a rendszer, hiszen a gyerekek családmodellt látnak, van anya, apa, és együtt nevelkednek a házaspár saját gyerekeivel– hangsúlyozta az igazgatóhelyettes. Mónusné Dicső Zsuzsanna hozzátette, Magyarországon 24 órán belül elhelyezhető egy gyerek abban az esetben, ha a családban tarthatatlan állapotok uralkodnak, és veszélyben van a kiskorú, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2200 gyerek nevelkedik a védelmi rendszerben, és az esetek tíz százalékában van esély arra, hogy visszakerüljenek a családjuk körébe.

Mindkét országban a gyerekek már kis korukban nevelőszülőkhöz kerülnek, és sok esetben 26 éves korukig az adott családban nevelkednek. Szerencsére sok a sikertörténet. A magyarországi Rézműves Izsák 22 éves, kisgyerekként került nevelőszülőkhöz. Már ilyen fiatalon sikereket ért el, versenytáncos, és nevelőszülei büszkeségére a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatója. 

 

A nevelőszülőség nem munka

Lippai Lívia és párja, Koleszár Sándor kilenc hónapja nevelnek három gyereket, egy hét-, egy öt- és egy három és fél éves kisfiút. Mindkettőjüknek van két-két felnőtt gyereke, ezért úgy döntöttek, újból belevágnak a „szülőségbe”. 

– Sokan próbáltak lebeszélni róla, hogy ez nehéz és kockázatos dolog, de nagyon szerettem volna gyerekeket. Felnőtt gyerekeimmel megbeszéltem, azt mondták, anya, ha bírod, vállald be – mesél a kezdetekről Lívia. –Ez valójában nem munka, az a lényeg, hogy imádni kell a gyerekeket. Nagyon nehéz körülmények közül kerültek ki, hazudnék, ha azt mondanám, nincsenek nehézségek. Heten voltak testvérek, a három kisebb fiú került hozzánk. Az anyuka gyámság alatt van, tehát nemcsak az anyagiak, hanem nevelési gondok miatt kellett őket elválasztani a családjuktól. Bántalmazott gyerekek voltak, sokszor felsírtak éjszakánként. Tegyük fel, ha hirtelen picit hangosabban szólok, hogy vigyázz, mert valami esik le, úgy megijednek, hogy ordítanak, meg kell őket nyugtatni, hogy nem fognak kikapni, hiszen ez bárkivel megtörténik. 

Azt kell nekik megmagyarázni, hogy biztonságban vannak, minden este elmondjuk, hogy Sanyi bácsi és Livi néni vigyáz rájuk. Esténként imádkozunk, amikor hozzánk kerültek, egymás kezét fogtuk, mert nagyon féltek. Velünk kelnek, az első hat hónapban egy szobában aludtam velük, minden rezzenésüket figyelem és csodálatos dolog az együttlét. Arra szoktatjuk őket, hogy feladatok vannak, anyának, apának és nekik is vannak teendőik. Felkelnek, az ágyat bevetik, kiteszik a tányérokat a reggelihez, meg kell tanulniuk, hogy dolgunk van a világban. Nem lehet egész nap lustálkodni, hogy aztán majd lesz valahogy. Eddig sajnos ehhez voltak szokva. Óvodába hol mentek, hol nem, most már szerencsére nagyon jól beilleszkedtek. A dolgaikra vigyáznak, kinyitják a szekrényt, és örülnek, hogy mennyi ruhájuk van, minden apróságot értékelnek. Eddig úgy éltek, hogy nem voltak szabályok, nehéz volt elfogadtatni velük, hogy az élet, a társadalom szabályok nélkül nem működik – avat be a mindennapjainkba az „anyuka”. 

Párja, Sándor hozzáteszi: a gyerekek kéthetente találkoznak a vér szerinti szüleikkel a nevelőszülők lakásában, felügyelet alatt, mivel a cél mindig az, hogy visszakerüljön a gyerek a vér szerinti szülőkhöz. – Érdekes, mert egyrészt nagyon szeretnek bennünket, velünk érzik biztonságban magukat, de mégis ők a szüleik. Várják őket, azt, hogy miként fognak viszonyulni hozzájuk. Nehéz a vér szerinti szülőkkel megértetni, hogy nem akarjuk a gyerekeiket elvenni, csak amíg ők anyagilag talpra nem állnak annyira, hogy visszakaphassák a gyerekeket, mi neveljük őket.