2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hitelkártyás csalással vádolják az IMF volt vezetőjét

  • 2016-09-26 16:17:45

A vádlottak padjára került a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori spanyol vezetője; a hétfőn Madridban kezdődött perben Rodrigo Ratót 65 másik emberrel együtt azzal vádolják, hogy hitelkártyacsalás révén összesen több mint tizenkétmillió eurót költött el.

A vádlottak padjára került a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori spanyol vezetője; a hétfőn Madridban kezdődött perben Rodrigo Ratót 65 másik emberrel együtt azzal vádolják, hogy hitelkártyacsalás révén összesen több mint tizenkétmillió eurót költött el a harmadik legnagyobb spanyol bank, a Caja Madrid pénzéből magáncélra tíz éven át.
Az ügy kirobbanását követően két évvel megtartott első tárgyalási nap kezdetén tucatnyi tüntető gyűlt össze a bíróság épülete előtt, és hangosan szidalmazták az érkező vádlottakat. „Tolvajok!”, „Csalók!”, „Milyen nyomorultak, hogy ellopják a nyugdíjasok pénzét!”, „Rosszabbak, mint az ETA!” – kiabálták a tiltakozók, akik közül néhányat a rendőröknek kellett feltartóztatniuk, hogy ne rontsanak neki a vádlottaknak.
A spanyol korrupcióellenes ügyészség szerint a visszaélést úgy követték el, hogy fizetéskor a nyilvántartásban nem szereplő hitelkártyákat használtak, amelyek egy létező bankszámlához kapcsolódtak. A banki könyvelésben pedig utólag, kézzel írták át a magánkiadásokról szóló tételeket. Az ügyleteknek a Caja Madrid államosítása vetett véget 2012-ben.
Ezzel a módszerrel a vádlottak tíz év alatt éttermekben 3 millió eurót, utazásra 1,5 millió eurót, hotelekre 800 ezer eurót, ruhákra 700 ezer eurót fizettek ki – véli a vádhatóság.
Az érintettek közül többen is állítják: úgy tudták, hogy törvényes, amit csinálnak.
Rodrigo Rato a spanyol politikai és gazdasági élet egyik jelentős és befolyásos személyiségének számított. 1996 és 2004 között a konzervatív néppárti kormány gazdasági minisztere és miniszterelnök-helyettes volt. Ezt követően került a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére, amelynek 2007-ig volt vezérigazgatója. 2010-2013 között állt a ma Bankia néven működő egykori Caja Madrid élén, és ő vezényelte le 2012-ben a pénzintézet államosítását.
Az ügyészség hűtlen kezelés miatt 4 és fél év börtönt kért rá, valamint 2,69 millió euró kártérítés és 108 ezer euró pénzbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól. A botrány kirobbanását követően Rato visszafizette az általa felhasznált 99 ezer eurót.
A volt politikus ellen egy 5,3 millió euró értékű adócsalási nyomozás is zajlik, amelynek gyanúja a most bíróság elé került ügy nyomozása során merült fel.
Az ügy vádlottjai között van több politikus, magas beosztású köztisztviselő és szakszervezeti vezető is, akik a botrány kirobbanását követően, 2014 őszén sorra lemondtak tisztségeikről. A listán a Néppárt (PP), a szocialista párt (PSOE) és az Egyesült Baloldal (IU) képviseletében tanácsadói feladatokat ellátó személyek egyaránt szerepelnek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató