Híres erdélyi magyarok
2015-03-05 12:49:17
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba.
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
BARABÁS ENDRE (Középajta, 1870. márc. 5 – Bp., 1945. máj. 28.): tanár, újságíró. Nagyenyeden tanítóképzőt, Bp.-en polgári iskolai tanítóképzőt végzett. 1934-ben Marosvásárhelyen a ref. felső leányiskola, 1894–1901 között a községi polgári iskola, 1902–03-ban a székelykeresztúri, 1903–21-ben a Kolozsvári Áll. Tanítóképző tanára, 1911–19-ben a Dévai Állami Tanítóképző ig.-ja. 1919. máj.-ban a román hatóságok letartóztatták Nagyszebenben, majd Fogarason fogságban tartották, nov.-ben kiutasították. 1919-től Bp.-en élt, ahol először a min. elnökségi sajtócenzúra, a Bocskai Társ., majd a Népies Irodalmi Társ. munkatársa. 1925-ben főigazgatói címet kapott. Az általa erdélyiek számára alapított otthonban számos, a fővárosban tanult fiatalnak nyújtott segítséget diplomájuk megszerzéséig. 1925-ben az isk. tanulmányaikat végzők támogatására ún. „gyámszülő társaságokat”, s a végzettek további sorsát figyelemmel kísérő „gondviselő társaságokat” hozott létre. Pedagógiai cikkei 1899–1918 között a Család és Iskola, a Gazdaszövetség, a Magyar Tanítóképző, a Néptanítók Lapja, a Polgári Iskolai Közlöny és a Szövetkezés c. lapokban; társadalompolitikai és szövetkezeti cikkei 1900–14-ben a Közgazdasági Szemlében, a Köztelekben, a Magyar Gazdák Szemléjében és a Magyar Társadalomtudományi Szemlében jelentek meg. Szerk. a Dévai Tanítóképző Értesítőjét (1911–1919) és Bp.-en az Erdélyi Híreket (1920). F. m. A székely kivándorlás és a Romániában élő magyarok helyzete (Közgazdasági Szle., 1901, klny., Bp., 1901); Az erdélyrészi népfajok birtokaránya (Közgazdasági Szle., 1905, klny., Bp., 1905); Magyar tanulságok a bukaresti kiállításról (Kolozsvár, 1906); Románia nemzetiségi politikája és az oláhajkú magyar polgárok (Közgazdasági Szle., 1908, klny., Bp., 1908; K. Barna Endre néven); Románia mezőgazdasági és szociális helyzete (Kolozsvár, 1909); A romániai magyar kisebbség sérelmei (Bp., 1922); Erdély statisztikája (Lugos, 1924); A romániai magyar nyelvű oktatásügy első tíz éve 1918–28 (Lugos, 1929; németül 1929); A magyar és román kultúrpolitika irányai (Bp., 1931); A falukutatás és a tanítók (Bp., 1935); A magyar iskolaügy helyzete Romániában 1918–40–41 (Kecskemét, 1941). – Irod. Hajdú D. Dénes: B. E.-ről (Magy. Nemzet, 1985. ápr. 29.).
THURY ZOLTÁN (Kolozsvár, 1870. márc. 7 – Bp., 1906. aug. 27.): író, újságíró. ~ Zoltán és ~ Zsuzsa apja. Katonatiszt fia volt, vándorszínészként járta az országot, de ezen a pályán nem boldogult. Egyidejűleg újságíróskodott előbb Petelei István Kolozsvár c. lapjánál, majd 1891 nyarán Bp.-en, őszén Szegeden s 1892 végén Pécsett. Pécsről Bp.-re költözött. Laptudósítóként két évet töltött Németo.-ban, főleg Münchenben (1893–1895). Ez alatt orosz és lengyel emigránsokkal került kapcsolatba, és tagja lett az ottani m. festők Hollósy Simon köré tömörült csoportjának. Bp.-re visszatérve élete végéig újságíró; előbb a Pesti Napló (1895), majd a Budapesti Napló (18961–904), végül a Nap szerkesztőségében dolgozott. A magyar kritikai realizmus egyik jelentős képviselője; írásaiban az elnyomott néposztályok keserű hangja szólal meg. Mint színműíró feltűnést keltett a tisztikar valóságos életét bemutató Katonák c. darabjával (1898), melynek bemutatása ellen a hadsereg vezetősége minden erővel tiltakozott. F. m. Regénymesék (Bp., 1894); Tárcanovellák (Bp., 1894); Ulrich főhadnagy és egyéb történetek (Bp., 1898); Katonák (színmű, bem. Vígszínház; 1898); Asszonyok (színmű, bem. Nemzeti Színház, 1900); Egyszerű történetek (elb., Bp., 1901); Útravaló (r., Bp., 1901); Elbeszélések (Bp., 1906); Az ember, aki haza ballagott (elb., Bp., 1907); Thury Zoltán összes művei (I–VI., Gyoma, 1908); Előbb meg kell halni (elb., válogatta Thury Zsuzsa, Bp., 1959). Irod. Thury Zsuzsa: Kortársak nagy íróktól (Bp., 1956); Rejtő István: A modern magyar novella úttörője (Irod. Újság, 1956. 35. sz.); Juhász Antal: T. Z. a Szegedi Naplónál (Szeged, 1962); Rejtő István: T. Z. (tanulmány, Bp., 1963).
ÁKOM LAJOS (Margitta, 1895. márc. 7 – Bp., 1967. máj. 18.): orgonaművész, zeneszerző. A Zeneművészeti Főisk.-n Antalffy-Zsíross Dezső orgonaművész tanítványa volt. Tanulmányai végeztével idehaza és külföldön sikerrel hangversenyezett. Rövid ideig a Nemzeti Zenede orgonaszakának tanára. 1921-től haláláig a Kálvin téri ref. egyház főorgonistája. Említésre méltóak orgonaszerzeményei, műdalai, kórusművei, filmzenéi.
(Folytatjuk)