Híres erdélyi magyarok
2014-10-02 14:12:12
- Kuti Márta
Októberi évfordulók, 2014
Októberi évfordulók, 2014
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Ferenczi Sándor (Zalatna, 1884. okt. 1 – SZU, 1945, jún. ? ): régész. A szászvárosi Kun Kollégium elvégzése után 1912-ben a Ferenc József Tudományegyetemen megkezdett felsőfokú tanulmányait az I. világháború miatt csak 1920-ban fejezte be. Latin-történelem szakos tanári oklevelet szerzett a kolozsvári Regele Ferdinánd I. Tudományegyetemen. Az egyetem ókortudományi tanszékének gyakornokaként, majd tanársegédjeként dolgozott. 1937-ben doktorált. 1941-től múzeumőr, majd egyetemi könyvtáros. 1911-től publikált régészeti, családtörténeti, numizmatikai és művelődéstörténeti cikkeket az Archaeológiai Értesítőben, a Genealógiai Füzetekben, a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évköny-vében, a Dolgozatok az Erdélyi Múzeum-Egyesület Érem- és Régiségtárából c. sorozatban, a Keleti Újságban, az Erdély, a Székelység c. lapokban, az Erdélyi Múzeumban, a Siebenbürgische Vierteljahresschriftben és román szaklapokban. Foglalkozott Dacia római provincia régészeti emlékeinek feltárásával, a dák történelemmel, a székelység eredetével, a székely rovásírásos feliratok problémáival. 1943-ban bevonult katonának; orosz hadifogságban halt meg. F. művei: Az énlaki rovásírásos felirat (Kolozsvár, 1936); Az egykori Kászonszék régészete. A kászoni székelyek letelepülése és eredete (Kolozsvár, 1938); Cetăti antice din judeţul Ciuc ‚Csík megye ókori várai, Kolozsvár 1939); Az erdélyi dákok pénzeiről (Kolozsvár, 1944); Aşezările dacice din Munţii Orăştiei (A szászvárosi hegyek dák települései, Constantin Daicoviciuval, Bukarest, 1951).
Lönhart Ferenc (Nagyág, 1819. okt. 3 – Gyulafehérvár, 1897. jún. 8.): r. k. püspök, író. Tanult Kolozsvárt, Gyulafehérvárt, Bécsben. 1844-től pappá szentelve a gyulafehérvári püspöki irodában dolgozott, 1854-től irodaigazgató., 1858-ban kanonok, 1864-ben kolozsvári plébános és egyházi tanfelügyelő, 1874-ben nagyprépost, 1878-ban c. püspök, 1882-től erdélyi r. k. püspök volt. Sokat tett Erdély közművelődési és közoktatási állapotainak javításáért. Támogatásával kezdték el a püspöki székesegyház restaurálását. F. művei: A keresztény hittan elemi vázlata (németből ford. Bardócz Jánossal, Kolozsvár, 1846); Olaszúti jegyzetek (Gyulafehérvári Füz. 1861). Irod. Kóródy Péter: L. F. (Erdélyi katolikus nagyok, Kolozsvár, 1941.)
Ditrói Gábor (Kolozsvár, 1884. okt. 3 – Szeged, 1950. máj. 7.): szemész, egyetemi tanár. Orvosi oklevelet Bp.-en szerzett (1909), szemész szakképesítést nyert (1912). 1909–13-ban a bp.-i, 1913–20-ban a kolozsvári egyetem orvosi karán klinikai orvos, tanársegéd volt. 1918-ban magántanárrá habilitálták. 1921–1950 között a szegedi egyetem szemészeti klinikáján adjunktus volt, majd 1925-től egyetemi ny. r. tanár, Imre József utódaként tanszékvezető. Az orvostudományi kar dékánja (1930–31; 1939–40; 1945–46); az egyetem rektora (1935–36; 1948–49) volt. A Szemészet c. szaklap szerkesztőbizottsági tagja, valamint több tudományos társaság, ill. bizottság tiszteletbeli elnöke. Fő kutatási területei a szem egyensúlyzavarának, proteinterápiájának, a kamilla hatóanyaga gyógyászati alkalmazásának, a retina betegségeinek témakörét ölelték fel. Számos szakközleménye jelent meg a hazai és külföldi folyóiratokban. F. művei: Klinik und Pathologie der Uvealtuberkulose (Szabó Györggyel, Leipzig-Bp., 1943).
Dálnoki Veress Lajos (Sepsiszentgyörgy, 1889. okt. 4 – London, 1976. márc. 29.): vezérezredes. Székely nemesi (primor)családból származott. 1914-ben Ludovika Akadémiát, 1927-ben vezérkari iskolát végzett, majd 1933-ig a Ludovika Akadémián tanulmányvezető volt. 1933–35-ben lovashadosztály vezérkari főnöke, 1935–38-ban katonai attasé Bécsben. 1938–40-ben a 15. gyalogdandár parancsnoka, 1940-ben vezérőrnagy és a 2. lovasdandár parancsnoka. 1942-ben az 1. páncéloshadosztály parancsnoka a doni arcvonalon, altábornagy. 1942–44-ben a IX. hadtest parancsnoka, 1944. aug. 28–okt. 15. vezérezredes, a 2. hadsereg parancsnoka. 1944. okt. 16-tól német és nyilas fogságban volt Sopronkőhidán. 1946-ban nyugdíjazták. Jobboldali, államellenes összeesküvés koholt vádjával 1947. ápr. 16-án kötél általi halálra ítélték, ítéletét a Népbíróságok Országos Tanácsa életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta. 1956-ban szabadult, majd külföldre távozott, Londonban élt. Műve: Magyarország honvédelme a 2. világháború előtt és alatt (I-III., München, 1972).
Bencze Ferenc (Nagyvárad, 1924. okt. 4 – Bp., 1990. szept. 7.): színész, Balázs Béla-díjas (1985). Pályáját 1945-ben mint táncos és kórista kezdte a nagyváradi Állami Színház társulatánál. 1958-ban átszerződött a kolozsvári Állami Magyar Színházhoz. Filmpályafutását Liviu Ciulei indította el, aki a Rebreanu Akasztottak erdeje c. regényéből forgatott filmben rábízta az őrmester szerepét. A magyar filmgyártással vendégszereplőként került kapcsolatba. 1971-ben Bacsó Péter Kitörés c. filmjében szerepelt. 1977-ben Mo.-ra települt. A MAFILM színésztársulatának lett a tagja. 1984-ben a veszprémi Petőfi Színház szerződtette. Itt kapott szerepei: Házmester (De Filippo: Vannak még kísértetek); Komoróczi (Barta Lajos: Szerelem); Bourevar (Achard: A bolond lány). A kairói filmfesztiválon elnyerte a legjobb férfialakítás díját (1978). Aktív sportoló volt (labdarúgó, asztaliteniszező, kosárlabdázó, 1949-50-ben hivatásos labdarúgó). Filmjei: Kitörés (1971); Forró vizet a kopaszra (1972); Makra (1972); Plusz mínusz egy nap (1972); A színész és a vadak (I-II, román, 1975); Az ötödik pecsét (1976); Kihajolni veszélyes (1977); A nagyenyedi két fűzfa (televízió, 1978); Egyszeregy (1978); Hívójel (tv, 1979); A mérkőzés (1980); Jegor Bulicsov és a többiek (tv, 1980); Faustus doktor boldogságos pokoljárása (tv, I-IX., 1982); Macbeth (tv 1982); Élő holttest (tv 1983); Sortűz egy fekete bivalyért (1984); Mata Hari (angol, 1985); Holnapra a világ (tv, 1989)
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
