Híres erdélyi magyarok

VERMESY PÉTER (Brassó, 1939. máj. 19. – Heidenheim, NSZK, 1989. dec. 17.): zeneszerző, zenetudós, zenetanár, a zenetudományok doktora (1983). Zenei tanulmányait a kolozsvári Zenei Líceumban kezdte 1951-ben, majd 1956-tól a G. Dima Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakán folytatta Jodál Gábor és Sigismund Toduţă tanítványaként. 1962–63-ban a kolozsvári Állami Bábszínház zenei munkatársa, 1963–1984 között a kolozsvári G. Dima Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakának tanára. Doktori értekezésének témája a reneszánsz polifónia. 1985-től Ny-Németországban élt. Sok műfajban komponált. Dalok, kórusművek, színpadi kísérőzenék szerzője; 1961 óta zenei publicisztikát is írt. – Művei: Az elátkozott leány (kantáta szopránra és zenekarra, 1963); Kamaraszimfónia (1962-63); Concertino da camera (zongorára, fúvósokra, ütőkre, 1964–66, átdolgozás, 1974); Corde sonore (vonószenekarra, 1968); Epitaph (fuvolára, zenekarra, 1969); Recitativók (szopránhangra és kamaraegyüttesre, 1974); Szvit (nagyzenekarra, 1977); Novelletti (vonósnégyesre, 1980). Zongoraművek: Improvizációk (1968, átdolg. kamarazenekarra, 1973); Naenia – In memoriam Bartók (1970); Szonatina (1976); Postludium (1978). 

DARKÓ LÁSZLÓ (Torda, 1924. máj. 22. – Kolozsvár, 1970. febr. 13.): művészettörténész, festő. Régészeti, művészettörténeti és francia-német szakos tanulmányait a kolozsvári Ferenc József, ill. 1945-től a Bolyai Tudományegyetemen végezte. Festészetet magánúton tanult Gáll Ferenctől. 1948-ban művészettörténeti doktorátust szerzett A tájképfestészet korszakai c. értekezésével. Két ízben is hosszabb tanulmányúton járt Dániában. Művészeti évfordulókra írt megemlékezései (pl. Manet, Paál László, Courbet, Delacroix stb.) és időszerű művészeti kérdésekről írott kisesszéi, valamint úti jegyzetei az Utunkban jelentek meg (1958-1967). Festői pályafutása mellett (főleg arc- és tájképek) restaurátori tevékenysége is számottevő. A kolozsvári Szent Mihály-templom helyreállításakor előbukkant falfestménytöredékek feltárásáról és megőrzéséről a Kelemen Lajos Emlékkönyvben számolt be (1957). Részt vett a nagyváradi püspöki palota (ún. Barokk Palota) falfestményeinek helyreállításában (1969). 

ERDÉLYI ÁGNES, GLATTER (Bp., 1914. máj. 23. – Auschwitz, 1944. jún. 3.): költő, író. Radnóti Miklós atyai ágról való féltestvére. Kettejük közös gyermekkorának Radnóti Miklós állított emléket Ikrek hava c. szépprózájában. Középiskolai tanulmányai félbeszakadtával kézimunkázásból tartotta el magát, majd könyvkiadói tisztviselőként dolgozott. Lakóhelyén, Nagyváradon és Kolozsvárt baloldali értelmiségi körökhöz tartozott. 1937-től 1941-ig Bukarestben élt, ahol marxista szemináriumon vett részt, s a Kommunista Ifjúsági Szövetség egyik sejtjének is tagja volt. 1944-ben Nagyváradról deportálták. Első írásai a Brassói Lapokban és a bp.-i Gondolatban jelentek meg. Kisregénye, a Kovácsék (Brassó, 1935), egy kisebbségi sorsra jutott vasutas család életét mutatja be. Verseskönyve: Kórus három hangra (Nagyvárad, 1935). 

LADÁNYI GEDEON (Hirip, 1824. máj. 24. – Kolozsvár, 1886. febr. 4.): történész, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1872). 1847–51 között szalontai, majd debreceni gimnáziumi tanár. 1860-tól debreceni jogakadémiai tanár (magyar alkotmánytörténet), 1872–85 között kolozsvári egyetemi tanár (egyetemes történelem). A kiegyezés korának osztrák közjogi szerzőivel (Krainer stb.) vívott irodalmi vitákat egyes közjogi intézményekről (trónöröklés rendje stb.). – Fontosabb művei: A magyar alkotmány története (Isk. kézikönyv, Debrecen, 1863); A magyar királyság alkotmánytörténete a szatmári békekötésig (I – II., Debrecen, 1871 – 72); A modern alkotmányos monarchiai intézmények a középkori államokban (Bp., 1873). 

DÉZNAI VIKTOR (Arad, 1884. máj. 25. – Kolozsvár, 1968. dec. 1.): közíró. Tanulmányait a bp.-i tudományegyetemen és Párizsban, a Sorbonne-on végezte. Francia nyelv- és irodalom szakos tanári oklevelet és bölcsészdoktorátust szerzett. 1907-től a temesvári állami főreáliskolában, 1919-től a zsidó líceumban tanított. A 20-as évektől kezdve érdeklődése az urbanisztika felé fordult. A világ elvárosiasodásának, a város és a háború viszonyának és a nagyvárosok fejlődésének problémái foglalkoztatták. Ilyen témájú cikkei jelentek meg a Temesvári Hírlap, a Világ, a Független Újság, a Korunk és az Utunk hasábjain. 1934-ben Lyonban, 1937-ben Párizsban nemzetközi urbanisztikai kongresszuson vett részt. 1945 után kidolgozta egy nemzetközi és egy hazai városkutató intézet tervét. 1948-tól 1950-ig a kolozsvári egyetem tanára volt. Később az akadadémia kolozsvári könyvtárában dolgozott. Mintegy félszáz tanulmánya jelent meg különböző szaklapokban, köztük a bp.-i Városok Lapja, a román Urbanismul, a párizsi La Vie Urbaine, a stuttgarti Zirkel és a genfi Oeuvres hasábjain. – Fontosabb művei: A természetérzékről a XVII. század francia irodalmában (Bp., 1907); A városi múzeumok és a temesvári múzeum (Temesvár, 1914); L'urbanisation du monde (Bruxelles, 1932); A D-terv (r., Gárdonyi Istvánnal, Pozsony, 1938); Szovjetunió (I-II, Bukarest, 1946).

(Folytatjuk)