Híres erdélyi magyarok (1000–1990)

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában. (Forrás: Magyar életrajzi lexikon, 1000–1990. Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes)

 TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ (Nagybánya, 1888. szept. 12. – Bp., 1969. jún. 12.): író, Baumgarten-díjas (1929, 1930, 1931, 1934), Kossuth-díjas (1949), a 20. sz.-i magyar prózairodalom kiemelkedő alakja. Festőnek készült, de apja akarata szerint érettségi után (1906) jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907-08-ban joggyakornok volt Nagybányán, s beiratkozott az eperjesi jogakadémiára. A bp.-i egyetem jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíját elmulatta, s kénytelen volt segédmunkásnak szegődni. Első novelláját, a Csöndes embereket azért írta, hogy pénzgondjain enyhítsen. Osvát Ernő fölfigyelt tehetségére; 1910. febr.-ban a Nyugatban jelent meg egy másik írása, a Firona, és 1911-ben már novelláskötetét adta ki a Nyugat Könyvtár. Az I. világháborúban önkéntes, 1918-ban olasz fogságba esett; 1919. aug. elején érkezett Bp.-re. Háborús élményeit Viszontlátásra, drága ... c. regényében örökítette meg; e mű a háborúellenes magyar irodalom kiemelkedő alkotása, T. első nagy írói sikere. 1918-ban már válogatott elbeszélései is megjelentek. A Tanácsköztársaság bukása után a kommunizmus iránt gyakran hangoztatott rokonszenve miatt a Horthy-korszakban sok támadás érte. A húszas évek elején nélkülözései különösen megviselték: 1921. jún. 16-án öngyilkossági szándékkal az Erzsébet-hídról a Dunába vetette magát. Az esztendő második felében valamelyest konszolidálódott a helyzete: megnősült, feleségül vette Molnár Sárit. A Nyugat folytatásokban közölte Rossz szomszédok c. regényét, majd 1922 júliusában a lap főmunkatársai közé került. Gyors egymásutánban születtek művei, köztük: a Kakuk Marci ifjúsága, amely fő művének, a ciklikus szerkezetű Kakuk Marci regénynek az első darabja. A polgári társadalom keretei közül kihullott, máról holnapra élő csavargót Tersánszky nem rajzolta ideálalakká: látta hibáit és életformájának fogyatékosságát, egyediségét is. Mégis egyértelmű rokonszenvvel áll a figura mellett, mert annak magatartásában, gondolkodásmódjában a számára legfontosabb emberi tulajdonság testesül meg: a személyes függetlenség és szabadság. Az alak természetéből és közegéből eredően a Kakuk Marci-történetekben gyakori a negatív vonások (részegesség, erőszakosság stb.) ábrázolása, s az epizódok egy része merészen erotikus. Ezért T.-nek többször meggyűlt a baja a cenzúrával, az erkölcsrendészettel; a teljes Kakuk Marci csak 1966-ban jelent meg. A főmű két évtizeden át íródott (az Annuska c. zárórész 1941-ben látott napvilágot), mellette folyamatosan készültek más nagy művei. 1929-ben a Nyugat közölte A margarétás dalt. Érdeklődése a színház felé is vonzotta: 1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike c. darabját, amelyet 1930-ban Hevesi Sándor buzdítására átdolgozott, s a mű Cigányok címen műsorra is került a Nemzeti Színház Kamaraszínházában. 1932-ben sajátos színházat szervezett, a Képeskönyv Kabarét. Álnéven számos szórakoztató és detektívregényt is írt a harmincas években. A folyamatosan gyarapodó Kakuk Marci-történetek mellett 1936-ban megjelent a Legenda a nyúlpaprikásról. A II. világháború évei alatt mintegy húsz régi és új művét adták ki. 1940-ben riporterként a Híd munkatársa; itt 1942-ben regénye is megjelent (A félbolond). 1944-ben példás bátorsággal viselkedett, hamis igazolványokat szerzett a rászorulóknak. 1945 után zenehumoristaként szórakozóhelyeken, bárokban szerepelt, dolgozott a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának. 1950-től kezdve a dogmatikus irodalompolitika következtében nem tudott publikálni, de az ifjúsági irodalmat maradandó értékekkel gyarapította. 1955-ben válogatott novelláskötetének kiadásával tért vissza az irodalmi életbe; 1957-ben elbeszéléseinek kétkötetes gyűjteménye látott napvilágot (A tiroli kocsmáros). 1960-tól reprezentatív sorozatban adták közre egész életművét. 1975-től megindult a válogatott művek sorozata is. 1960-ban megözvegyült, 1965-ben újra megnősült: Szántó Margitot vette feleségül. Utolsó jelentős műve 1962-ben a Nagy árnyakról bizalmasan c. emlékezésgyűjtemény, amelyben neves kortársai portréját rajzolta meg némi iróniával. Még megérhette néhány színházi bemutatóját. Munkássága mennyiségében is jelentős, sajátos formai és tartalmi értékei pedig a magyar próza legjobbjai közé emelték.

RÉZ MIHÁLY (Maroscsapó, 1878. szept. 16. – Genf, 1921, máj. 26.): közjogász, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1909). Jogi tanulmányait Kolozsvárt, Bp.-en és Berlinben végezte. 1910-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1901-től szolgabíró Dicsőszentmártonban, majd 1907-től kezdve az eperjesi jogakadémián, 1913-tól a kolozsvári egyetemen tanár. Munkáiban erősen konzervatív közjogi felfogással védte a kiegyezést és a dualizmus rendszerét. 1921-ben a Népszövetség főtitkára mellett szervezett magyar titkárság vezetője. F. m.: A kiegyezésről (Bp., 1905); Magyarország és Ausztria közjogi viszonya (Bp., 1910); Közjogi tanulmányok (Bp., 1914); A történelmi realizmus rendszere (posztumusz kiadás, Bp., 1923).