2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hiányos infrastruktúra, elavult rendszer, kevés pénz

Meg kell reformálni a testnevelésoktatást

Nem túlzás azt állítani, hogy a romániai tanügyi rendszerben háttérbe szorultak a testnevelésórák, holott erre lenne igazán szükségük a diákoknak a sok padban ülés miatt. Hetente egy, legfeljebb két alkalommal végeznek testmozgást, de az sem ritka, hogy a tanulók megpróbálnak kibúvókat keresni, ahogyan arra is számos példát látunk, hogy az infrastruktúra sem teszi lehetővé az órák gond nélküli megtartását. Mindkettőre lenne javítási, fejlesztési lehetőség, de valamiért eddig nem történt nagy előrelépés. Éppen ezért van hatalmas szükség a reformokra.

Novák Eduárd sportminiszter úgy vélekedett, hogy annak az egy-két testnevelésórának is nagy jelentősége van, hiszen sok gyermek nem sportol eleget, vagy egyáltalán nem végez semmilyen mozgást. Ennek fényében az a két óra is több a semminél. Viszont a jelenlegi oktatási program a testnevelésórák tekintetében is elég elavult, hiszen mindössze három sportot oktatnak, miközben az európai tapasztalat arra világít rá, hogy ennél sokkal szélesebb körű palettára lenne szükség. Így be kellene vonni az úszást, a korcsolyázást vagy akár a táncot. A sportminiszter szerint olyan sportokra lenne szükség, amelyek mindenki számára barátságosak, mert például egy enyhén túlsúlyos diáknak nem kényelmes az, amikor odateszik sprintelni vagy ugrani. Egyrészt nem tud úgy teljesíteni, mint a társai, másrészt ennek következtében elindulhat az iskolai bullying. És ha a gyermek rosszul érzi magát a testnevelésórákon, sok szülő néhány alkalom után megkeresi a megoldást, hogy a gyermeke ne kelljen járjon, részt vegyen ezeken az órákon.

A sportminiszter kiemelte, hogy a teljes rendszert újra kell gondolni, és a testnevelés-oktatást úgy kell kezdeni, hogy megszerettetjük a gyermekekkel a sportot, sportolást. Az új stratégiával a sportminisztérium azt szeretné elérni, hogy a gyermekek mindennap mozogjanak. Ebben a stratégiában az új tanügyi törvény jelenti az első lépést. Novák Eduárd elmondta, hogy tárgyalt a tanügyminiszter asszonnyal, és munkacsoportot fog létrehozni a két minisztérium.

Ezzel együtt is számos olyan település van az országban, ahol az iskoláknak nincs sporttermük, így nincs is lehetőség a testnevelésórák megtartására, legalábbis elvben. Számos példa van azonban arra, hogy a tanintézmények partnerszerződéseket kötnek uszodákkal vagy magántulajdonban lévő sportlétesítményekkel, csupán akaratra és jó szervezésre van szükség.

Novák Eduárd kiemelte, hogy azok a gyermekek, akik sportolók, nem feltétlenül kéne részt vegyenek a testnevelésórákon, hiszen ők amúgy is sokat mozognak, illetve megvan az esélye, hogy egy rossz mozdulatot tesznek gyakorlat közben, aminek sérülés lehet a vége. 

Az alaptalan felmentések kapcsán Novák Eduárd elmondta, hogy meg kellene találni a megoldást arra, hogy ezt a helyzetet visszafordítsák. Azonban a megoldás nem lehet az, hogy drasztikus büntetéseket vezetnek be a tanárok, mert azzal csak még jobban mélyíteni fogják a problémát. A megoldás éppen a program megváltoztatásában lenne a sportminiszter szerint, abban, hogy olyan metodológiát dolgoznak ki, ami a legtöbb gyermek számára megfelelő, és ezért szívesen mennének testnevelésórákra.

A reformok költségigényesek, és a sportminisztérium az a szaktárca, amely az egyik legkevesebb anyagi juttatást kapja, amiatt, hogy öt minisztérium és az olimpiai bizottság is támogatja a sportot. Novák Eduárd szerint az lenne az ideális, hogy egyszer eljussanak arra a szintre, hogy ami a sportot illeti, az a minisztériumhoz tartozzon. Ezzel együtt is törekednek a fejlesztésekre. Az első reform, amit be szeretnének vezetni, éppen az, hogy valahogy kibogozzák a jelenlegi kusza rendszert, mert csak ezt követően lehet több pénzt fordítani az infrastrukturális és metodológiai fejlesztésekre.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató