2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hiába kérik, nem szerelik fel a védőkorlátot Havadtőn

A Gyulakutai Polgármesteri Hivatalhoz többször fordultunk már a Havadtő 12, 13. és 14. szám alatt lakók azzal a kéréssel, hogy szíveskedjenek a védőkorlátot visszahelyezni, mivel nap mint nap veszély forrása.

A Gyulakutai Polgármesteri Hivatalhoz többször fordultunk már a Havadtő 12, 13. és 14. szám alatt lakók azzal a kéréssel, hogy szíveskedjenek a védőkorlátot visszahelyezni, mivel nap mint nap veszély forrása. Több súlyos és halálos baleset történt itt. Pár lépésre az úttól vannak a házak, nagy és veszélyes kanyarban. Életveszélyes a szóban forgó útszakasz. Nem értjük, miért nem helyeznek el legalább fekvőrendőrt vagy sebességkorlátozó táblát, hogy lassításra késztesse a nagy sebességgel haladó gépkocsikat. 
Tavaly júliusban két újságcikk is megjelent, de hiába. A védőkorlátokat nem szerelték fel. – Kérjük szépen, intézkedjenek! Kihez folyamodjunk? Minden hivatalos személyt megkértünk, de hiába! – írja Sándor Teréz hűséges olvasónk.
Az üggyel kapcsolatban telefonon kerestük meg Varga József gyulakutai polgármestert, aki elmondta, nem új keletű problémáról van szó, egy éve folyik a levelezgetés. A havadtőiektől már tavaly kapott egy beadványt, aminek nyomán a polgármesteri hivatal átiratot küldött az Országos Útügyi Hivatal brassói regionális igazgatóságához, valamint a marosvásárhelyi kirendeltséghez, jelezve, hogy Havadtőn a szóban forgó útszakaszon súlyos balesetek, sőt két halálos baleset is történt. 
A polgármesteri hivatal átiratában kérte, hogy helyezzék vissza a védőkorlátot és vezessenek be sebességkorlátozást, az újabb balesetek elkerülése végett. Az útügy választ küldött, amiben a leosztott feladatköröket is leszögezte, csak éppen arra nem tért ki, hogy mikor kerül sor a munkálatok elvégzésére. Mivel a válasz nem volt kielégítő, 30 nap múlva a polgármester újabb sürgető átiratot küldött, amibe belefoglalta a kelementelki balesetveszélyes zónát is. 
Erre az átiratra azonban nem érkezett válasz. Pedig nem nagy munkálat, hiszen körülbelül 12 méteres védőkorlát és sebességkorlátozó táblák kihelyezését foglalja magában.
– Ezen nem lehet fösvénykedni, mert életveszélyről van szó! – nyilatkozta a polgármester.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató