2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Heten haltak meg kanyarójárvány miatt

  • 2016-12-18 17:40:31

Hét ember vesztette életét az országban a kanyarójárvány miatt, amely eddig több mint 1700 személyt fertőzött meg – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium. 

Hét ember vesztette életét az országban a kanyarójárvány miatt, amely eddig több mint 1700 személyt fertőzött meg – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium. Valentin Popescu, a szaktárca szóvivője elmondta, hogy 1725 megbetegedés szerepel a minisztérium nyilvántartásában és hét haláleset. Egy nyolcadik gyanús esetet még vizsgálnak. Az ország több mint háromnegyedében, 32 megyében jelentettek megbetegedéseket. Legtöbben Erdélyben, vagyis Arad (454-en), Maros (238-an) és Temes megyében (240-en) fertőződtek meg a vírussal. Az egészségügyi minisztérium szerint a „felelőtlen oltásellenes kampány” a hibás a járványért. A kanyaró elleni vakcina beadását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatására. A szaktárca a járvány megfékezése érdekében csökkentette az olthatóság alsó határát, így már 9 hónapos csecsemők is beolthatók. Eddig minimum egyéves korban kaphattak kanyaróellenes vakcinát. (MTI)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató