2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hét végén mezőbergenyei falunapok

Augusztus 8-án és 9-én falunapokat tartanak a Mezőpanit községhez tartozó Mezőbergenyében, ahová Kisgyőrből és Csíkszépvízről is várnak vendégeket.

Augusztus 8-án és 9-én falunapokat tartanak a Mezőpanit községhez tartozó Mezőbergenyében, ahová Kisgyőrből és Csíkszépvízről is várnak vendégeket.
 
A rendezvény hivatalos megnyitója szombaton 16 órakor lesz, amikor a szabadtéri színpadon nagykorúsítási ünnepséget tartanak. Ekkor köszöntik a Mezőbergenyében született 50, 60 és 70 éveseket is. Közülük a 60 évesek külön kortárstalálkozót szerveznek. 17 órától a helyi iskolások mutatják be ünnepi műsorukat, este pedig bálba hívják a szórakozni vágyókat. 
Vasárnap délelőtt 11 órakor ünnepi istentisztelet lesz, igét hirdet Nagy Ferenc mezőbergenyei születésű lelkipásztor. 
A rendezvény folytatásában 16 órától a szabadtéri színpadon ökumenikus áhítatot tartanak a református, az ortodox, az adventista és a római katolikus felekezetek képviselői, ezt követően pedig a helyi és a környékbeli táncosok és énekesek folklórműsora következik. Fellép a mezőpaniti Muskátli néptánccsoport, a csíkszépvízi Pozdor néptánccsoport, Raluca Focşan Bogăţean népdalénekes, a kisgyőri Tarsoly énekegyüttes, a Zestrea együttes, a Napsugár néptánccsoport, az Ábrám Tibor vezette Kéknefelejcs nótatársulat, a Kincsásó néptánccsoport. 21 órától a Prospekt együttes szórakoztatja a közönséget.
Domahidi Béla református lelkész arra biztatja az elszármazottakat, hogy jöjjenek haza, mert a „hazajönni, itthon lenni jó” érzését erősítenék a ber-genyeiekben. A falunapokat a Kincsásó Egyesület szervezi, a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatal és a Timko pékség támogatásával. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató