2019. július 19., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

(Folytatás május 10-i lapszámunkból)

Pancsova központját elhagyva, néhány kilométert autózva a városban, a közigazgatásilag külvárosként hozzá tartozó Hertelendyfalva neve három nyelven szerepel a táblán. Azazhogy két nyelven: a harmadiknak feltüntetett magyaron kívül kétszer szerbül, először cirill és utána latin betűkkel. A széles és hosszú út végén mindkét felől gigantikus ipari létesítmények. Az út jobb oldalán épült fel a műtrágyagyár, szinte a falu főterével szemben, oly közelségben a templomokkal, hogy a harangok zúgásába vegyül a gyár sistergése és a forgalom zaja. Ráadásul a falu másik szélére telepítették a még gigantikusabb kőolajfinomítót. Furcsa találkozása ez az egykori telepes falunak a mai túliparosított külvárossal.

A városrész, az egykor önállóan létező Hertelendyfalva (Vojlovica) központja egy gazdagon fásított park, amelynek központi létesítménye egyedi módon két egymás mellett fekvő protestáns templom. A bal oldali evangélikus a németek és a szlovákok hajléka, míg a jobb oldali református a bukovinai székelyek istenháza. Mindkettőt egyszerre építették és avatták fel 1902-ben. Állítólagosan boldog békeidőben. Manapság az alábbi címet kell beírni a GPS-be: Pancevo, Trg Vojvodanske brigade 2.


Református gyülekezet a legdélibb vidéken

Azt tartják, hogy a hertelendyfalviak mádéfalvi „származásúak”, azaz a mádéfalvi veszedelem elől Bukovinába menekült, Andrásfalván letelepedett református székelyek leszármazottai. Ezért minden esztendőben előadással, koszorúzással emlékeznek meg a mádéfalvi veszedelemről. Megemlékeznek továbbá a telepítő lelkész, a gyülekezet legelső papja, Thomka Károly sírjánál. 2017-ben ugyanakkor különleges eseményre került sor a kicsiny hertelendyfalvi gyülekezet életében: a reformáció ötszázadik évfordulójának a megünneplését összekötötték a heretlendyfalviak 3. világtalálkozójával és a kirváji ünnepséggel. Az első találkozót 2007-ben szervezték meg a lelkész és a presbitérium javaslatára. A kirváj ünnepség egy helyi jellegzetesség, amely tulajdonképpen a templomszentelésre való megemlékezés. Az ünnepség után a református imaház udvarán kerül sor a hagyományos bográcsos pörköltfőző versenyre. Az esti vacsorát a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület székházában tartják kulturális műsorral egybekötve. 

A pancsovai belvárosi református egyházközség létrejöttét Jókai Mór szorgalmazta, amikor e vidéken tartózkodott, és az Arany ember című közismert regényén dolgozott. A Balkánon, annak is a számunkra legtávolabbi helyén álló református templomban szolgál Halász Béla szerbiai (délvidéki) református püspök, akinek Szilágyi Zoltán beosztott püspöki segédlelkész a segítőtársa. Vasárnap és ünnepnapokon délelőtt és délután tartanak istentiszteletet, vasárnap délután külön gyermek-istentiszteletet is. Emellett rendszeresek a hittanórák és a bibliaórák. Vasárnap kora reggel, a hertelendyfalvi prédikáció előtt, a püspök-lelkész Pancsován szolgál, szombatonként délelőtt pedig a belgrádi (egykor Nándorfehérvár) szórványban. Megbeszélés szerint még öt szórványgyülekezetben kerül sor istentiszteletre: Versecen, Fehértemplomon, Fejértelepen, Székelykevén, Kevevárán. Átlagosan százan járnak vasárnap délelőtti istentiszteletre Hertelendyfalván a mintegy kilencszáz lelkes gyülekezetből. Érdekességképpen megemlítem továbbá, hogy az Erdélyben született nt. Szilágyi Zoltán felszentelésén, 2017. november 3-án Szegedi László olthévízi lelkész, missziói előadó hirdette az igét.

Feltétlenül említésre méltó, hogy a második világháború alatt, az anyakönyvek bejegyzései alapján, protestáns (református) lelkészek zsidók és szerbek életeit mentették meg. A kommunista partizán alakulatok mégis a nép ellenségének bélyegezték meg őket, és kegyetlenül bántak el velük. Kivégezték Gachal János püspököt, torontálvásárhelyi lelkészt és Thomka Károly esperest, hertelendyfalvi lelkészt. Weichmann Péter bácskai német református lelkész koncentrációs táborban lelte halálát. Mindezeknél kevésbé látványosnak bizonyult számos gyülekezeti elöljáró meghurcolása, az egyházi földek egy részének az eltulajdonítása. A vagyonelkobzás során általában csak a templomokat, parókiákat és tíz hektár szántóföldet hagytak meg. 


Németek betelepítése a Bánságba

A református templom „ikertestvére”, a lutheránus templom híveinek a többsége német származású. A török világot követően, 1719-ben indult meg a németek betelepítése a Bánságba. Nagy részük katolikus volt, de számosan közülük evangélikusok és reformátusok. A Florimund de Mercy kormányzóról elnevezett „Mercy-terv” nemcsak a közel két évszázados török hódoltság alatt megcsappant lakosság pótlására, hanem a Bánát mocsaras vidékeinek a lecsapolására, újabb földterületek nyerésére is irányult. A németek betelepítésének a második hulláma Mária Terézia uralkodásához kötődik, ekkor negyvenezer német lelt új hazára a Bácskában és a Bánátban. Uralkodása végén, 1778-ban a császárnő újból magyar fennhatóság alá helyezte a Bánátot, és ekkortól megszűnt a magyar betelepítések tiltása. Három év múlva újabb fordulópontot jelentett II. József türelmi rendelete, amely a szabad vallásgyakorlatot, az egyházközségek alapításának a lehetőségét, nem katolikusok számára is kijáró hivatalviselést tett lehetővé. A császár uralkodása idején ugyanakkor lezajlott a harmadik bánáti betelepítés, amely mintegy hatezer családot érintett. A telepesek bizonyos előjogokat élveztek, nagy állami támogatást kaptak: ház, jószágok, szekér, mezőgazdasági szerszámok.

A második világháború előtt a Vajdaságban száztízezer evangélikus és harmincezer református német élt. Ma már teljesen megszűnt a kálvinista németek közössége, miközben a lutheránus németek száma is elenyészővé vált. 


Német, szlovák és magyar sors – immár közös kisebbségben

A Bánság köztudottan soknemzetiségű és többfelekezetű régió volt, és nyomaiban ma is az. Nem kivétel ez alól az 1961 óta Pancsova külvárosává vált Vojlovica (1922-től hivatalos neve a településnek), előtte 1883-tól Hertelendyfalva sem. A falu magyar nevét Hertelendy Józsefről, Torontál vármegye főispánjáról kapta, aki egyben a falu gondnoka és létrehozója volt, míg a szerb falunév egy görögkeleti kolostortól származik. Fontos azonban megjegyezni, hogy Marienfeldnek nevezték Hertelendyfalva előtelepét. 1868-ban ugyanis hozzávetőlegesen ötszáz német és szintén félezer szlovák lakost telepítettek a közeli kincstári birtokra, de a Duna áradása miatt az árvízkárosult Marienfeld lakói az újonnan telepített Hertelendyfalva községbe költöztek át, és hozzájuk csatlakozott a Bukovinából beköltöztetett székelyek egy része, a református vallásúak közössége. 

Hosszú évtizedeken át Hertelendyfalvát, Vojlovicát viszonylagos, ám nem abszolút többségben élő magyarok és velük együtt élő szlovákok és németek népesítették be. 1910-ben rajtuk kívül tizenöt szerb, egy horvát és két román élt a faluban. A második világháború végéig nem sokat változtak a számadatok, utána viszont az etnikai arányok rohamosan módosultak. Egyrészt a háborús bűnösnek titulált németek vagy elvándoroltak „anyaországi” nyelvterületre, vagy internálótáborokban végezték; csak kevesen élték túl a borzalmakat, és maradtak szülőföldjükön. A magyar lakosságra is mostoha sors várt, de a konok székely kitartásnak köszönhetően, „megfogyva bár, de törve nem”, megmaradtak, mint a szélben megpróbált fenyőfa. Igaz, ezres létszámú közösségük immár elvész a városiasodás és iparosítás többségi szerb tengerében. Miközben kicsiny vigasz, hogy Pancsova alpolgármestere hertelendyfalvi magyar ember.

A múlt siratása helyett inkább nézzünk a jelenbe! Akárcsak annak idején, ma is különböző nemzetekhez tartozó népcsoportok alkotják Hertelendyfalva multikulturális értékét. Miközben szívnek tetsző divattá vált, kiváltképpen Bánság ezen körzetében, a különböző kultúrák elfogadása, tiszteletben tartása. Olyan rendezvények megszervezése, ahol különböző közösségek, művelődési egyesületek képviseltetik magukat. 

A fentiek jegyében Hertelendyfalván külön székházzal rendelkeznek a német, szlovák és magyar egyesületek. A németség a Kulturbundban szerveződik, a szlovákság a Maticában. A magyarok számára 1961 óta szervezett egyesület létezik, amely Tamási halálát követően, 1969 óta a neves székely író nevét viseli. A bukovinai székely magyar közösség nyelvjárását, hagyományait, szokásait ápolja a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület. Az önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet keretében működik a vegyes népdalkórus, amely székely népdalcsokrokkal lép fel a dél-bánáti és vajdasági fesztiválokon, vagy éppenséggel magyarországi hagyományőrző rendezvényeken. A népművészeti csoport tagjai a székely hímzés kiemelt ápolói, nemzetközi kiállítások elismert résztvevői és díjazottai. A tánccsoport a hagyományos helyi szokások színpadi bemutatását biztosítja, míg az irodalmi csoport a székely-magyar nyelv megőrzését segíti elő. Egyébként a hőskorban, a hatvanas-hetvenes években amatőr színjátszó csoportot működtettek, amely színre vitte a névadó Tamási ismert színművét (Énekes madár). 

Hagyományszerűen évről évre aratóbált tartanak a faluban. Mivel szőlősök nincsenek, a mifelénk közkedvelt szüreti bálozás errefelé ismeretlen fogalom. Igaz, nálunk az aratóbálozás ment ki a divatból. A több évtizedes múlttal rendelkező nyári Hertelendyfalvi Arató Napok immár negyedszázada a székely-magyar és a szlovák kulturális egyesület együttműködésével kerül megszervezésre. Amúgy az al-dunai közösségekben a múltban és a jelenben egyaránt rendszeressé váltak a közös összejövetelek. Falustársi szeretetből és kölcsönös megbecsülésből, kényszerű együttélésből vagy felülről irányított divatból – a közös rendezvények mindenképpen erősítik a többnemzetiségű és vallású lakosok békés együttélését. A hatalom által a parlamenti pulpitusnál avagy a funkcionáriusi irodában táplált békétlenségből amúgy is éppen elég jut a nyugalomra vágyó lakosoknak.



Petőfi és Tamási testvérisége 

Valamikor négy főutcája volt a településnek: Országút, Német, Tót és Magyar utca. A kisebbségben élő magyarok a régi hagyományos nemzetiségi leosztás szerint az egész faluban leginkább egy hosszú utcában élnek. Az Ulica Sandora Petefijában az egyik ház falán 1964-es évszám és egy név, ami K-val kezdődik és gy-vel végződik. Nemcsak a természetes, hanem annál inkább a mesterséges kopás jeleit viseli magán. Az útkereszteződés túloldalán nagy saroképület hívja fel az arra haladó figyelmét. A „Tamási Áron” Székely-Magyar Művelődési Egyesület pléhtábláján az ékezetek furcsán vannak feltüntetve, no és hiányzik a hosszú ű és ő betű. Bizonyára nincsenek felkészülve a magyar betűk írásjeleire, amiként mi sem lennénk a szerb írásra. Bár manapság, a számítógép világában ez már nem okozhatna problémát…

Ugyancsak a Petőfi Sándor utcában, a hagyományőrző egyesülettől azonban tisztes távolságra található a Hertelendyfalvi Testvériség-Egység Általános Iskola. Bár állítólagosan az iskolában magyar nyelvű oktatás is zajlik, kívülről semmi nyoma sincs ennek. Este lévén, csak kívülről szemlélhetem meg a szocreál stílusú épületet. Az utcáról egy sikátor vezet a kék vaskapuhoz, amelyen a szerb nyelvű feliratok a petrokémiai üzemre utalnak. Számomra legérthetőbb a Dohányozni tilos! tábla, továbbá az udvarban az egyik falon a Ljubav Nije Nasilje szöveg, két nagy piros szívvel és közöttük egy pluszjellel.


Cirill betűs gyász

Hertelendyfalva parkjában, a központban viszonylag félreeső helyen található a helyi közösségi ház, bejáratánál kivétel nélkül szerb feliratokkal. Arrább egy igencsak lerobbant épület terpeszkedik, elég kopottas falfirkákkal. Emlékezetemből előveszem mindennémű szláv nyelvtudásomat, és ráérősen betűzöm a cirill betűs szövegeket. Még szerencse, hogy a szembeszökő kontrasztok ellenpólusaként háromnyelvű turisztikai térkép hívja fel magára a figyelmet egy vaspannón. Segítségével jól lehet tájékozódni, és a már említett turisztikai célpontokon (templomok, kultúregyesületek, iskola) kívül további információként szolgál, hogy önkéntes tűzoltótársaság, posta, egészségügyi központ, sőt nyugdíjasklub is működik a faluban.

A központban, a templom körüli hirdetőtáblán, valamint öles fatörzseken egymást váltogatják a gyászjelentések. Itt az a szokás, hogy akár évekre is kiplakátolják a halottakra való emlékezés jeleit. Feltűnő ugyanakkor az is, hogy a gyászjelentések nyelve kizárólag a szerb, többségükben latin betűs, de szép számban cirill írású. Az egyik magyarázat szerint: a nyomda nem ismeri a magyar betűket. Nyilván, ennél jóval többről van szó. 

Érdemes néhány gyászjelentésen megfigyelni a leszármazottakat, a megboldogult gyermekeinek, unokáinak a nevét. Például, az egyik gyászjelentésen a 82. évében elhunyt Valek Éva családtagjai vannak felsorakoztatva; íme a keresztnevek: Martin, Liduska, Bozana, Roki, Kristina, Zeljko, Igor, Marijana, Srdan, Aleksa, Stasa. Gondolom, egyikük sem őrzi már a nagymama magyar identitását. Ennél egyszerűbb és áttekinthetőbb a 90 évesen elhunyt Biro Lajosa Jozsef családja: felesége (supruga) Anka, lánya (cerka) Ljiljana. Vagy, Papp Béla csupán 61 esztendőt élt, felesége Margita, lánya Ana, veje Robert, unokája Lejla.

A temető a település szélén található szokványos sík vidéki elhelyezkedés szerint. A sírok felett uralkodó esti sötétség kontrasztja a pár száz méterre elterülő kőolajfinomító 

fényárja. Itt már vegyesek a feliratok, egyelőre a magyar nyelv tűnik dominánsnak. Az egyik felirat tanúbizonysága szerint: „Máté Lajos (1931–1969) hirtelen halálát holtig sirassa gyászoló testvérei, felesége, lánya és édesannya Máté Katalin (1901–1982)”. Vagy, a temetőben a 13 évet élt, 1972-ben távozott Vass Józsika sírján kopott magyar felirat, akárcsak a nagyszülőkén. Szülei „magyarul” temették el, de őket vajon hogyan fogják eltemetni?