Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Törpeségi fóbiánkat képtelenek vagyunk levetkőzni. Ez abból eredeztető, hogy kirekesztett nemzetrészi létünk meghatározására nincs elfogadható kifejezésünk – mondta nemrégiben egy felvidéki gondolkodó. A nemzetiségi fogalom másodlagosságot jelent. A kisebbség pedig végső soron a hatalomból kizártakat minősíti a múlt századi politikai retorikában. Így nem csoda, hogy lépten-nyomon viszonyítjuk magunkat. A többséghez. A hatalomhoz. Bukarestre és Budapestre sandítva úgy kapkodjuk fejünket, mint a fejét vesztő viccbéli egér, amely választani képtelen két sajtdarab közt. Persze, vannak olyanok is, mint a néppártiak, akik csak a Duna-parti Országházat bűvölik, az újabb és újabb pénzadományok reményében megfeledkezve arról, hogy más törvényhozási közegben élnek híveik. Megfelelési kényszerükben még a jövő évi anyaországi választások regisztrációs kampányát is túllihegik. Versenyfutásra kényszerítve az RMDSZ-politikusokat, akik hiába érnek el kis sikereket a bukaresti törvényhozásban, például az igazságszolgáltatási anyanyelvhasználat terén, mégsincs megfelelő visszhangja. Talán a hazai közélet és médiatér képtelen a higgadt elemzésre. Kisebbségérzetünkben végképp elveszítettük józan ítélőképességünk? Még az elmúlt két évtized meghatározó politikusa, Markó Béla is a budapesti Élet és irodalomban közölte néhány napja sarkalatos véleményét a Nagy menetelés kapcsán az aktuális kérdésekről. Feltételezhetően azért esett választása az ÉS-re, hogy a magyarországi politikusoknak üzenjen, de Erdélyben is hallják, akiknek szánta. Tagadhatatlanul sok igazság van abban, amit állít, de a pragmatikus gondolkodás hályogot vont az emlékeire. Jól elrejtette magában azt az ifjú költőt, aki a több tízezres tömeg élén masírozott azon a huszonhárom évvel ezelőtti könyves-gyertyás tüntetésen. Természetesen egy tiltakozó tüntetéssel nem vívható ki az anyanyelvhasználat, a magyar iskolahálózat vagy az autonómia. De erőt adott politikusainknak. Volt mire támaszkodniuk az idegőrlő csatározásaikban a meg nem értő többségiekkel. A törvényhozásban vagy kormánykoalícióban. És tagadhatatlanul értek el sikereket. De igenis meg kell tanuljanak csetlés-botlás nélkül kiigazodni a székely zászlók erdejében. Nem beolvadva, hanem élére állva annak a törekvésnek, amit két évtizede felvállaltak. Csak néha mások a pálya széléről beszökve előreszaladtak. Az idők változtak, és ehhez alkalmazkodni kell. Azért, hogy legyen képviselet Brüsszelben és Bukarestben. És jó lenne, ha a magyar országgyűlésben erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai képviselő beszélne nevünkben. Akkor talán elmúlna kirekesztettségérzetünk.