2022. december 5., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Helyi termelők színes kínálata

Népviseletek, virágok, mézfajták, édességek, házi szörpök, pálinkafélék, díszített üvegek, faszobrocskák, bőrövek, kézműves ékszerek és még számos termék várta, várja az érdeklődőket csütörtök délelőttől vasárnap estig Marosvásárhelyen, a Rózsák terén.


  Fotók: Vajda György



A 25. városnapok keretében nyílt vásáron több mint negyven standnál lehet nézelődni, válogatni. A megyeszékhely mellett Marosszentannáról, Kendről, Szentgericéről és más közeli településekről is jöttek árusok. Néhányukat arról kérdeztük, mennyire elégedettek a kereslettel az első nap után. 

Az egyik asztalnál horgolt játéksereg – állatok, mesefigurák sokasága – vonzotta a tekintetet. Készítőjük Kantor Piroska marosszentannai kézműves, két éve horgol nyuszit, rókát, citromsárga minyonokat. 

– Én minden vásáron elégedett vagyok, mert amikor nincs nagy forgalom, akkor is kapok dicséretet – mondta mosolyogva.

Rózsa Csaba, a nagykendi levendulaültetvény tulajdonosa rendszeresen jelen van termékeivel a megyeszékhelyi vásárokon. Ezúttal is hozott az illatos növényből, és standjáról a levendulás zsákocskák, illóolajok, alvást segítő levendulapárnák sem hiányoztak.

– A látogatók inkább kisebb, 10–20 lejes árucikkeket vásárolnak. Gyengének találom a keresletet, ez a világjárvány óta így van. 70 százalékos a visszaesés a korábbi időszakhoz viszonyítva – szögezte le az ültetvénytulajdonos.

Balázs Emese mezőmadarasi fokhagymát, százszázalékos fokhagymapasztát, fehérborban párolt fokhagymalekvárt, illetve újdonságnak számító, fokhagymával töltött szilvát, valamint áfonyás lilahagymalekvárt is kínált. Nagy érdeklődést nem tapasztalt az első napon, de bízott benne, hogy a hétvégére beindul a forgalom.

Adorjáni Éva 16 éve készít gyöngyből izgalmas ékszereket, asztalánál főleg fülbevalókból volt gazdag választék. A marosvásárhelyi kézműves egy nyitónaphoz képest elég jónak nevezte a keresletet.







Kapcsolódó cikkek:

Visszaadják Marosvásárhely vásáros hangulatát

2022-11-25 13:11:30 // Nagy-Bodó Szilárd

Mert kell egy hely a találkozásra

Megújult Marosvásárhely nagykollégiuma

2022-10-31 17:44:32 // Bodolai Gyöngyi

Ünnepélyes átadás