Hegedűs Csilla előadása – Tűsarkon

Erdélyben a nők a mai napig alulreprezentáltak

a közéletben és a politikában, holott nagy szükségünk van a szaktudásukra, pragmatizmusukra. A Női Akadémia múlt szerdán a Köpeczi–Teleki-házban fogadta Hegedűs Csillát, az RMDSZ ügyvezető alelnökét, aki Tűsarkon – megbírjuk vagy kibírjuk? címmel tartott előadást. A vendéget és az érdeklődőket Koreck Mária, az RMDSZ marosvásárhelyi nőszervezetének elnöke üdvözölte.

A rendezvény adott alkalmat az alábbi beszélgetésre. Hegedűs Csilla felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyar politikában a nők még mindig alulreprezentáltak. Az RMDSZ 200 polgármesteréből öt nő, kb. 20 női alpolgármester van, és megyei, helyi önkormányzatok szintjén 13-14 százaléknyi a nő. Az sem titok, hogy négy nő a 30 képviselőből és szenátorból. 

– Talán ezért vezette be az RMDSZ az egyedüli romániai politikai alakulatként az úgynevezett kvótát, ami arról szól, hogy helyi választmányi szinten minden harmadik személy nő kell legyen. 

– Megyei, illetve országos szinten 15%-os kvótája van a nőszervezetnek. Nemcsak azért, mert az erdélyi magyar társadalomnak a fele nő, és ez így lenne tisztességes, hanem legfőképpen azért, mert tudjuk, hogy kiváló szakemberek vannak közöttünk, nemcsak az úgynevezett „soft” női témákban. Úgy gondolom, hogy az erdélyi magyar társadalomnak, az erdélyi magyar döntéshozatalnak szüksége van a nők szaktudására, szakértelmére. 

– Az előadás célja az volt, hogy konkrétan megmutassa, mi mindennel foglalkozik a nőszervezet. 

– Célunk, hogy a nőknek segítsünk, hogy megtalálják és megállják a helyüket az életnek azon a területén, ahol dolgozni szeretnének. A férfiak megkérdezték, honnan fogunk találni 33% nőt, mi azt mondtuk, hogy kb. ugyanonnan, ahonnan a 66%-nyi férfit. Azt szeretnénk, hogy azok a nők, akik vágynak a közéleti, a politikai szerepvállalásra, kis önbizalmat kapnának, hiszen sokan úgy érzik, a politika a férfiak dolga, és nem igazán van, amiért beleszóljunk. Ez nem így van. A romániai magyar politikai életnek szüksége van ránk, és mi ezért számos képzést szervezünk. Például most minden megyében zajlik egy képzés, ahol rendezvényszervezésről, protokollról van szó, vagy akár arról, hogy ki hogyan kell felöltözzön. És van hosszabb, egy teljes hétvégét felölelő képzésünk is, ahol fiatal lányokat képezünk közéleti szerepvállalásra. Ebből a Kolozsvár-központú és a székelyföldi már lezajlott, most következik a zilahi.

– Van érdeklődés iránta?

– Akkora az érdeklődés, hogy jövőre is folytatjuk. 25, maximum 30 embert szerettünk volna egy-egy képzésen, és mindenhol többen voltak. Emellett nagyon sok programot szervezünk, elég, ha a csodálatos Mága-koncertturnéról beszélünk. 

A családon belüli erőszak nem magánügy

Kiemelném a nőkkel szembeni erőszak elleni mozgalmat, amit Csép Andrea parlamenti képviselő indított el, ő volt, aki a törvénymódosító kezdeményezést is elindította. Ezzel egy olyan mozgalmat indítottunk útjára tavaly, ami az erdélyi magyar nők gondjaira is választ ad. Ebben az országban minden 30. másodpercben megvernek egy nőt, és minden harmadik nő elszenvedett az élete folyamán fizikai, szexuális vagy verbális abúzust. Ez azt jelenti, hogy Erdélyben 200 ezerre tehető a számuk. Akkor pedig nekünk kutya kötelességünk ezen segíteni. 

– Mit tettek eddig?

– Egy törvénymódosító kezdeményezést, amit be is foglaltak a kormány javaslatába, megszavazta a parlament. Tehát növeltük a nők biztonságát, lévén, hogy létrejött a sürgősségi távoltartási rendelet, ami nagyon-nagyon fontos, hiszen az a 200 haláleset, ami évente történik, pontosan abban a kritikus 72 órában következik be, ami alatt a bíróság döntött vagy nem arról, hogy kibocsátja-e a távoltartási rendeletet. Most azonnal ki lehet bocsátani. Szomszédok, barátok, családtagok, bárki jelentheti a rendőrségnek, hogy baj van, és szigorú büntetéssel sújtják azokat, akik családon belül erőszakot követnek el. Ez rendkívül fontos. A másik nagyon fontos dolog a tájékoztatás. Tudniillik nem szeretnek róla beszélni. Amikor elkezdtük ezt a kampányt, mindenki azt mondta, hogy akár a templomban imádkozva, akár a családon belül, megoldják ezt a kérdést. Mi meg azt mondtuk, hogy a családon belüli erőszak nem magánügy.

– Természetesen, hiszen amikor a nőt nincs aki megvédje, az már nem lehet magánügy. 

– Számtalan beszélgetést szerveztünk erről, tudjuk, hogy nagyon nehéz, de elindítottunk egy folyamatot, és remélem, mind több nőnek tudunk segíteni. Nagyon hosszú idő, amíg a végére járunk, de én úgy gondolom, hogy jól indultunk el ezen az úton. A másik fontos dolog a tájékoztatásnak az a része, amit a csíkszeredai Áradat Egyesület embereivel közösen végzünk. Rendhagyó osztályfőnöki órának nevezzük, tavaly 3500 gyermekhez jutottak el. Egyszerűen osztályfőnöki órát tartottak, speciális tanterv alapján, hogy felismerjék a gyerekek, mi a családon belüli erőszak, és mit lehet tenni. Ezt az idén is folytattuk. Számításainak szerint kb. 5000 gyereknél tartunk, és folytatni szeretnénk. Tehát lényeges előrelépés történt, nem beszélve arról, hogy Bíró Rozália elnök asszony központi témává tette ezt a parlamentben is. Az esélyegyenlőség bizottság egyik munkatársa a minap találkozott Bíró Rozália kezdeményezésére a román politikai pártok nőszervezeteivel. Igyekszünk minden szinten dolgozni, és mindenhol segíteni a nőket, hogy ha akarnak, lépjenek előre, hogy egy kicsit jobb legyen az életük. 

– Kérnek segítséget? Mert van, aki szégyelli, titkolja…

– Sokan kérnek. Az RMDSZ nőszervezete a megalakulása óta foglalkozott ezzel a kérdéssel. Viszont nem akartuk nyilvánosan tenni, nem akartuk, hogy bárki ránk mondhassa, politikai kampányt akarunk csinálni belőle. Tavaly volt a nőkkel szemben elkövetett nemi erőszak elleni küzdelem európai éve, és akkor azt mondtuk, hogy mi is felvállaljuk ezt a dolgot. Tulajdonképpen mindenhol azt csináltuk, hogy segítettük, támogattuk a szakembereket, hogy el tudják végezni a dolgukat. Nagyon sokan fordulnak hozzánk, nagyon-nagyon sokan. Létrejött a nők elleni erőszak mozgalom honlapja, a NEEEM.ro, ahol gyakorlati tanácsokat adunk a nőknek, kezdve attól, hogy hova fordulhatnak segítségért, hol vannak az intézmények, mit kell tenni. Ezekhez az intézményekhez irányítjuk azokat, akik megkeresnek minket, hiszen mi nem vagyunk szakemberek, mi csak azt tudjuk, hol vannak az elérhetőségek, és azt szeretnénk, hogy hídként működjünk az intézmények és a bántalmazott nők között.