A házépítéstől a kenyérsütésig

Üvegcsűriek mindennapija  

A Görgényi-havasok lábánál fekvő településen, Görgényüvegcsűrön kevés a vállalkozó. A helybéli férfiak közül a legtöbben építőipari munkásként dolgoznak, hétfőtől péntekig távol vannak az otthonuktól, csak hétvégére kerülnek haza. Az üvegcsűri Bocskai József és felesége, Katalin története is hasonlóképpen indult, de már több mint tíz éve önálló vállalkozást indított, mára pedig több lábon álló céggel rendelkezik a kétgyermekes család. 

József távollétében Katalin fogadott  az ízlésesen berendezett, tágas lakásban, ahol 2005-ig pergette vissza az időt.

– A férjem korábban Medgyesen dolgozott, építkezésben. A lányunk, Tímea nevét viselő saját vállalkozást is ezen a területen indítottuk. Kezdetben hat alkalmazottal dolgozott a párom, ma már húsz–huszonegy fős a csapat. Főleg magánházak építésére kérik, most éppen Medgyesen vannak... 2005-ben az első üzletünket is megnyitottuk, majd 2008-ban a másodikat. Az egyik önkiszolgáló, a másikban én szolgálom ki a vevőket. Az egyik üzlet fölötti helyiségben bárt működtetünk. 

– Csak önöknek vannak boltjaik Üvegcsűrön, vagy konkurenciával is számolniuk kell?

– Kell bizony. Mi a kínálat egyediségével igyekszünk megfogni a vásárlókat, az önkiszolgálóban nemcsak élelmiszer, hanem sok más termék, például festék is kapható. Az áru egy részét mi szerezzük be, ugyanakkor több kiszállító céggel is dolgozunk. Arra is odafigyelünk, hogy az ár szempontjából is kedvező legyen, amit forgalmazunk, az embereknek ugyanis 10, 20 bani is számít.

– Mikor és hogy született az ötlet, hogy pékséget is nyissanak?

– 2011-től bővítettük ez irányban a tevékenységünket. Korábban egy magyarországi cégnek volt itt sütödéje, a főnökség magyarországi volt, az alkalmazottak helybéliek. Nem ment jól a vállalkozás, így bezárták. Mi átvettük tőlük a pékséget, megvásároltuk a teljes felszerelést, a gépeket. Közben a férjem vett egy magánlakást, amelyet aztán az előírásoknak megfelelően pékséggé alakítottunk. Négy alkalmazottal dolgozunk, ketten közülük még a magyarországi cég alkalmazottai voltak, ketten  később kerültek hozzánk. Valamennyien üvegcsűriek. Munkanapokon éjszaka sütünk, hétvégén délben.

– Mennyire bő a kínálat?

– Az induláskor a kenyér mellett péksüteményekkel és kaláccsal is próbálkoztunk, de erre nem volt igény. Így most már csak kenyeret sütünk, krumplisat, fehéret és korpásat, naponta összesen 120-150-et.  Az egyediségünk abban áll, hogy tartósítószereket egyáltalán nem használunk.

– Milyen mértékben sikerült a vidéket lefedni?

– Csak a községet látjuk el. A megrendelőink hét helyi cég, ők kitartanak mellettünk, kizárólag tőlünk veszik a kenyeret. A lisztet egyébként Marosvásárhelyről, a korpát Kolozsvárról kapjuk.

– A falubeliek nem szoktak beadni lisztet kenyérért?

– Itt, a faluban nincs akkora búzatermés, hogy ez működhetne. Kevés a gazdálkodó. Nem tudom, mit szólnának a régi öregek, ha feltámadnának, és látnák, hogy már a tejet is a boltból veszik az üvegcsűriek.

– A gazdasági válság kezdetén már mindkét boltjuk megvolt. Nehézséget okozott önöknek a kis közösségeket is érintő helyzet?

– A válság nem viselt meg bennünket különösebben. Számunkra mindig az év első két hónapja a rázósabb, akkor ugyanis minden téren nagyon gyenge a kereslet.

– Építkezési munka, vegyesbolt, pékség... Melyik kezdeményezés, befektetés éri meg leginkább?

– A legelső.

A beszélgetés alatt Katalinék kisebbik gyermeke, Norbert is mellénk telepedett. A 18 éves fiú Marosvásárhelyen az építészeti líceumban tanul. Nővére, a 20 éves Tímea kereskedelmi végzettséggel rendelkezik. Katalin elárulta, a gyerekek úgy választottak iskolát, hogy a jövőben majd szüleik nyomdokaiba léphessenek.