A havasok és hegyvidékek madarai (29.)

Hegyi fakúsz (Certhia familiaris)

12 cm. Kis termetű, barna madár. Vékony csőre lefele hajlik. Barna hátoldala sárgán sávozott, testalja ezüstfehér. A fákon fürge szökkenésekkel, csavarvonalban kúszik fölfelé. Merev farkára is támaszkodik, akárcsak a harkályok. Télen többen társulva kutatják az öreg fák repedezett, érdes kérgét. Néha társulnak a cinegékhez, s együtt keresik az eleséget a fák repedéseiben.  Finom, vékony hangja  „sziit, sziit”. Éneke magas „szri, szrii, szri” hangok ismétléséből alakul.

Erdőkben, parkokban, öreg gyümölcsösökben érzi jól magát. A fészkét farepedésekbe, öreg tölgyfák vastag kérgének takarásába, mohás, zuzmós kérgek rejtekébe építi. Jelenlétéről hírt kaptunk Háromszékről, Barót vidékéről, Hunyad megyéből,  Brassó környékéről. A szovátai nagyobb égerfatelepeken is kevés várakozás után észrevesszük a fatörzsön fölfelé kúszva. 

 

Rövidkarmú fakúsz (Certhia brachydactila) 

12 cm. Nagyon hasonlít a hegyi fakúszhoz, de az oldala barnás és a farcsíkja kevésbé rozsdás árnyalatú. Szemöldöksávja halványabb, a  csőre valamivel hosszabb, a karma rövidebb. A két faj megkülönböztetése a hangjuk megfigyelésével válik lehetővé. 

A hangja mélyebb és dallamosabb, mint a hegyi fakúszé. Az énekében nincsenek olyan magas hangok, mint a hegyi fakuszéban. Nem kedveli a nagy erdőségeket, inkább a ritka erdőkben, parkokban, öreg fák körében tölti napjait. A Sóvidék több pontján láttuk. Németh János biológus barátom a Medve-tó melletti tölgy- és bükktörzseken látta több ízben. Én legutoljára idén májusban láttam, amikor vízért mentem a Szakadát-patakhoz.  A parton öt-hat öreg,  magas égerfa emelkedik. Egyiknek a törzsén pillantottam meg, amint fölfelé ugrált és kúszott. A barnásszürke színe annyira egybeolvad a kéreg színével, hogy nem vettem volna észre, ha nem ugrál fölfele. A termete csinosabb a csuszkáénál.

Más alkalommal a Szováta–szakadáti alsó temető  alatti vizenyős réten, az égerfákon láttam fölfelé kúszni. 

 

Csuszka (Sitta europaea) 

14 cm. Tömzsi alkatú, mozgékony, csőre közepes hosszúságú,  hegyes és erős. Táplálékát a fatörzseken és vastagabb ágakon keresi. Fejteteje és hátoldala kékesszürke, az alsó oldala halványbarna. A szem vonalában fekete sáv húzódik egész fejoldalán. A fiatalok színe világosabb. Rövid szökkenésekkel kúszik a fák törzsén. Olyan hegyesek és célszerűek a körmei, hogy minden irányban, fejjel lefelé is,  biztonságosan, könnyedén kapaszkodik. A talált magokat a fa repedéseibe szorítja, és ott fölbontja, majd elfogyasztja. 

Fémesen csengő „tvitt, tvitt, tvitt” hangsort hallat. Hívó hangja: „szit, szit, szit”.

Énekét a „küj, küj, küj” hangokból építi, ezekből pergő trillát formál. 

A fészkét öreg fák odvába, kőfalak repedéseibe vagy mesterséges faodúkba rakja. Ha a talált odú számára nagynak tűnik, azt sárral leszűkíti, ízlésének megfelelően. 

Szovátai megfigyeléseim: ezt a madarat az elmúlt 52 év minden évszakában láttam a fák törzsén le, fel és oldalra kúszva. Kedveli a vegyes erdőket, a barázdált fatörzseket. A házak közti gyümölcsfákat naponta átkutatja. 2014 őszétől rendszeresen járt az etetőimre. Olyan élelmes és falánk volt, hogy a cinegék elől sokszor elvitte a napraforgómagot és a dióbelet. Szívesen eszi a konyhából kitett zsíros, húsos maradékot. Az ember közelségéhez hozzászokik, naponta harmincszor is visszajár az etetőre. Minden tulajdonsága kitűnően megfigyelhető. 

Béldi Miklós erdélyi ornitológus megfigyelései: „a farkát nem használja támaszként... aránylag erős csőre csupán táplálékszerzésre válik be, de ácsmunkára kevésbé alkalmas.  … inkább a tölgy, a lucfenyő vagy az erdei gyümölcsfák rovarlárvát-bábot-petét rejtő repedezett kérgét kedveli. A fák törzsén futkározó-mászkáló cincérekhez, ormányosbogarakhoz, hangyákhoz, poloskához kevesebb fáradság árán is hozzájut.” Ha megszólal, egyszeriben megvidámodik körös-körül az erdő. Egyetlen szótagot ismétel: „csvi-csvi-csvi-csvi”, számunkra mégsem egyhangú a strófa. A másik jellegzetes strófája a „huihuihuihuihui”. A fészekbe fenyőtűt, faháncsot hord, és erre az alapra ejti hét vagy nyolc  szép,  fehéres alapon rozsdássárga  vagy rozsdabarna pettyekkel díszített  tojását.”

Összeállította: Márton Béla