2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hatóságok vissza kell adják a Szovátán levett Wass-szobrot

  • 2016-04-06 14:19:55

Egy kedden kimondott jogerős bírósági ítélet alapján a hatóságoknak vissza kell szolgáltatniuk azt a Wass Albert-szobrot, amelyet 2014-ben egy szovátai lakostól koboztak el, aki a háza udvarán alakított ki Wass Albert-emlékhelyet.
Az ítéletről a Krónika számolt be szerdán internetes oldalán. Amint a lap közölte, Tóth Ferencet az ellene folyó büntetőper minden vádpontjában felmentette a táblabíróság, a kirótt tetemes pénzbírságot és a perköltségeket sem kell kifizetnie.
A szovátai férfi 2014 pünkösdjén avatta fel saját portáján Wass Albert mellszobrát, Miholcsa József szobrászművész alkotását. A leleplezést követően a Maros megyei rendőrség házkutatást tartott nála, többször kihallgatták, majd 2014 júniusában elkobozták a szobrot, és a segesvári ügyészség az emberiesség elleni bűntettek elkövetői kultuszának az ápolása miatt emelt vádat ellene.
Az alapfokon eljáró segesvári bíróság tavaly novemberben tízezer lejes bírsággal sújtotta, és elrendelte a Wass-szobor, az író nevét rögzítő plakett és a nemzetiszínű szalagok elkobozását. Ezt az alapfokú ítéletet törölte el a marosvásárhelyi táblabíróság.
Menyhárt Gabriella Éva nagyváradi ügyvéd, Tóth Ferenc jogi képviselője elmondta: azzal érvelt a fellebbezésben, hogy a bíróság olyan jogszabályra hivatkozott, amely a szovátai szoborállításkor nem vonatkozott Wass Albertre. „A törvénybe tavaly beemelték ugyan a háborús bűncselekményeket is, ez a kategória azonban a szoborállítás idején még nem szerepelt a jogszabályban” – magyarázta az ügyvéd.
A szovátai férfi a laphoz eljuttatott levelében jelzésnek tartotta az ítéletet azok számára, „akiket meg tudott félemlíteni a román, Erdélyországot gyarmataként, a magyarságot rabszolgaként kezelő hatalom”. Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albert a két világháború között az Erdélyi Szépmíves Céh tagjaként jelentkezett a magyar irodalomban. Farkasverem című regényéért 1934-ben Baumgarten-díjat kapott. Az író 1944 és 1952 között Németországban, majd 1952-től 1998-as haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt, 1956-tól a University of Florida tanára volt. Írói munkásságára halála után irányult a figyelem. A marosvásárhelyi Mentor kiadó 1999-ben kezdte el Wass Albert műveinek a kiadását, és 2012-ig 44 Wass Albert-kötetet jelentetett meg.
Wass Albertet 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt távollétében – egy vitatott ítéletben – halálra ítélte egy kolozsvári népbíróság. Azzal vádolták a korabeli román hatóságok, hogy 1940-ben, a magyar hadsereg Észak-Erdélybe történő bevonulásakor parancsot adott több ember kivégzésére. A háborús bűnösök kultuszát tiltó, 2002-ben elfogadott jogszabály értelmében három erdélyi településen távolították el talapzatáról az író köztéri szobrát.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató