2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hat plusz egy saját polgármesterjelölt

Bíró Zsolt megerősítette, hogy Marosvásárhelyen a közös magyar jelöltet, Soós Zoltánt támogatják.

Maros megye sajátos helyzetéből adódóan olyan régió, ahol sok esetben üdvösnek tekintjük a versenyt, más esetekben pedig egyértelműen az együttműködést és az összefogást tekintjük kötelező érvényűnek – nyilatkozta kampányzáró sajtótájékoztatóján Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. 
A sajtótájékoztatón egyben bemutatkozott a párt makfalvi polgármesterjelöltje, Vass Imre, illetve Kovács Edit, aki Maroskeresztúron függetlenként, de az RMDSZ s az MPP támogatásával indul a június 5-i választáson. 
Bíró Zsolt megerősítette, hogy Marosvásárhelyen a közös magyar jelöltet, Soós Zoltánt támogatják. „Azt gondolom, hogy a választások sikere elsősorban a marosvásárhelyi magyarok sikere. Soós Zoltán esélyt jelent a marosvásárhelyi magyaroknak arra, hogy Vásárhely 16 év után végre elfoglalja méltó helyét az erdélyi régióban.”
Elmondta, hogy a megyében kilenc listát állított az MPP, figyelembe véve mindenekelőtt azt, hogy hol megengedett a verseny, illetve a másik szempont a helyi közösség akaratának tiszteletben tartása volt. Ezért a Nyárád- vagy a Küküllőmentén – Nyárádszereda, Balavásár, Székelyhodos, Nyárádmagyarós – közösen indulnak az RMDSZ-szel.      
Az MPP saját polgármesterjelöltet indít Vajda-szentiványon, Sárpatakon, Mezőpanitban, Csíkfalván, Nyárádremetén. Maroskeresztúron az RMDSZ-szel közösen támogatják Kovács Edit független jelöltet.
Vass Imre, aki másfél éve megbízott polgármesterként tevékenykedett, a párt felkérésének eleget téve, folytatni kívánja az elkezdett munkát. A sajtótájékoztatón ismertette a már elkezdett projekteket, illetve azokat a terveket, amelyeket megválasztása esetén szeretne megvalósítani.
Kovács Edit saját bevallása szerint sohasem politizált, de tapasztalata van a közbeszerzések, a pályázatok, a menedzsment terén, ezt a tudást szeretné a közösség szolgálatába állítani. 
Bíró Zsolt a továbbiakban elmondta, hogy Hargita és Kovászna megyében saját megyei tanácsosi listával indulnak, Hargita megyében Mezei János, Gyergyószentmiklós volt polgármestere a listavezető, az MPP tanácselnök-jelöltje.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató