Happening a bábszínházi világnapon

„Nem kell hinned a lélekvándorlásban, hogy elhidd, tovább élsz abban a kis figurában, ami megmozdul a kezedben, a kezed által. Ha csak gondolsz rá, megrezdülnek az idegek, kattog az agyad, lüktet a szíved, zsonganak a zsigerek. És ha képes vagy rá, hogy érzékennyé munkáld a tested, egyszerre lehetsz magad is, ő is: a kicsi vagy óriási figura. Amíg az maradsz, aki vagy, meglátod, azzá válik ő is, aki vagy. Egy percre megérzitek a teremtés csodás ízét, zenélni kezd a tér, tótágast áll az idő. Nem kell grimaszokat vágni, mint a rossz ripacsnak, nem kell műszárnyakat magadra csatolnod, mert a lélegzeteddel emelkedik a báb, elsodródtok a földtől, sebesebben száguldhatsz, mint a rakéta, meghódíthatod a világot… s mindeközben, ha akarod, egyre szilárdabban állsz a valóság talaján.” 

Az idei bábszínházi világnap magyar üzenetéből idézett néhány mondat, melyekkel Fodor Tamás színész, rendező a bábszínház alkotóit (és egy kicsit a közönségét is) megszólította, a bábjáték lényegét, varázsának mechanizmusát ragadja meg. Erre a varázslatra érezhetett rá az a sok bábos, fotós és laikusként forgolódó érdeklődő, aki szerda délben zsúfolásig megtöltötte a marosvásárhelyi Stúdió Színház előterét. Egyik percről a másikra láthatták, érzékelhették, miként ölt változó formát a csoda, hogyan születik a Művészeti Egyetem audiovizuális kommunikáció és média, valamint bábművész szakos hallgatói és irányító tanáraik alkotó együttműködése nyomán egy olyan rögtönzött produkció, amely részben az alkotómunka titkaiba is beavatta a jelenlevőket. Látványt, mozgást és állóképet, animációt és zenét, fény-, füst- és hanghatásokat gyúrt egybe a happening, amelynek kiindulópontja a bábjátékosok műhelymunkájába szervesen beépülő fotósok ihletett kiállítása volt. A tárlat pedig, miközben átfogó képet nyújtott a bábművészet alapos begyakorlást vagy éppen improvizatív készségeket igénylő sajátosságairól, ötletet, ihletet, változó játékteret is kölcsönzött az óriásbábokkal tüsténkedő diákok rögtönzéseire. Akik persze a közönséget is igyekeztek bevonni a meg-megújuló performance-ba. A kis, vásári játékkuckók se hiányozhattak a bábjáték gyökereihez visszavezető hagyományos kis figurákkal, a Vitéz László-i tradíciók verekedős hőseivel, meg más animációs jellegzetességekre is rácsodálkozhattunk. Mindenki jól érezte magát, külön élményszámba ment, ha valaki azt figyelte, hogyan hangolódott rá a közönség a történésekre, és élvezte a közös játékot. Igen, ez az összedolgozás, a különböző szakokon felbukkanó lehetőségek egybegyúrása, harmonizálása újabb és újabb csapásokat nyithat az egyetemi oktatás folyamatában. Egyszerű kuriózumnak is tekinthető, hogy az 1909–1910-es év fordulóján a Vitéz László Bábszínház Rónai Dénes fotóművész műtermében jött létre Budapesten, de az ilyesmi aligha lehet véletlen. Ma már tudjuk, még ha ritkán is beszélünk róla, mekkora potenciál rejlik az audiovizuális, digitális világ és az animáció egybekapcsolásában. De ne kalandozzunk túl messzire, térjünk vissza a március 21-i ünnepi eseményre. A csillagászati tavasz alaposan megtréfált mindannyiunkat, déltől tartósan havazott Marosvásárhelyen. Az igazi bábművészet nem csapja be híveit. Ezt a világnap egyetemes üzenetének megfogalmazására felkért kameruni-elefántcsontparti művész, Werewere-Liking Gnepo is kihangsúlyozta. A báb szakrális hagyományaira hivatkozva, versben írta meg mondandóját. Ő is szívesen gondolkodik összművészeti produkciókban, biztos jól érezte volna magát szerdán a Stúdió Színház előcsarnokában.