Hangverseny elektronágyúval

Akár találós kérdés is lehetne, hogy melyik fegyver a kettő közül: a Sztálin-orgona vagy az elektronágyú? A történelmet kevésbé ismerők valószínűleg az elektronágyúra szavaznak, és úgy vélekednek, hogy ez az elektromos szerkezet csakis a jelenkor csúcstalálmánya.

A kifejezések iróniája, hogy amit hangszernek neveznek, az fegyver, az elektronágyú pedig – bár felforgatta a világot – mégse nevezhető fegyvernek. A fogalmak tisztázása érdekében jegyezzük meg, hogy a Sztálin-orgona, vagyis a katyusa a második világháború egyik legrettegettebb orosz fegyvere volt. A célpont körül nagyjából másfél kilométeres körzetben mindent teleszórt repeszekkel, és alig volt esély fedezékbe vonulni előle. Ezzel szemben az elektronágyú a képcsöves televíziók képernyőjének egyik alkotóeleme. A légüres térben az elektronágyúból nagy sebességgel kilépő elektronsugarat vízszintes és függőleges eltérítő mágnesek irányítják a foszforral bevont üvegfelületre – a képernyőre –, amelyen elképesztő gyorsasággal apró felvillanó pontokból megalkotja a képet. A színes katódsugárcsövekben már – egy kisebb Sztálin-orgona – három elektronágyú üzemel.

Mindezek után már csak az a nagy kérdés, hogyan kapcsolódik a technikának ezen ága a zenéhez. A válasz egy Magyarországon született feltaláló személyében keresendő.

A Goldmark Péter Károly név a zenetörténetet részletesen ismerők számára megtévesztő lehet, mert volt egy Goldmark Károly nevű zeneszerző, hegedűművész. Ebből a családból származott Goldmark Péter feltaláló.

Goldmark Péter második nevét, a Károlyt, a zenész nagybácsi tiszteletére kapta. A Budapesten lakó szülők remélték, hogy az 1906-ban megszületett gyermek is az idős zenemesterhez hasonló zenei tehetség birtokosa lesz.

A kis Goldmark Péter valóban figyelemre méltó zenei tehetség volt. A család azonban két utat jelölt ki a különleges képességű fiúnak: vagy művész lesz, vagy tudománnyal foglalkozik. Péter végül a tudomány világában kötött ki, de a zenét sose mellőzte. Budapesten érettségizett, ezután a bécsi, majd a berlini műszaki egyetemeken tanult, és megismerkedett a korszak legújabb találmányaival.

A XX. század első fele a televíziózás történetének legizgalmasabb fejezete. Feltalálók sora igyekezett megoldani a „távolba látás” problémáját. Az elektromechanikus televízió elvét Paul Nipkow már 1885-ben szabadalmaztatta. Bár az általa alkotott készülékkel nem sikerült elfogadható képet megjeleníteni, mégis ez az elv alapozta meg a további kísérleteket. 1925-ben Vlagyimir Kozma Zvorikin megalkotta a képet elektromos jellé alakító ikonoszkópot, majd 1929-ben a megjelenítő katódsugárcsöves kineszkópot. Ezzel elvileg már létrejött a „távolba látás” lehetősége.

Goldmark Péter Károly huszadik születésnapját egy képalkotó szerkezet megalkotásával ünnepelte. 1926. december 6-án biztosan nagy öröme lehetett, mert sikerült bemutatnia professzorának, Gábor Dénesnek a 2,5x3,8 centiméteres, bélyegnagyságú kis képátviteli eszközét. Manapság már gyakran egy karóra is nagyobb képernyővel büszkélkedhet, de ez abban az időben óriási jelentőségű sikernek számított. Eredményének híre gyorsan eljutott a világ első tévétársaságához, az angliai BBC-hez. Azonnal meghívták Goldmark Pétert, hogy náluk tevékenykedjen. Cambridge-ben találkozott Zvorikin találmányával, a képcsővel. Azonnal felismerte, hogy ez az eljárás lesz sikeres a mechanikus televíziózás helyett.

1933-ban Amerikába utazott. S mivel itt is egyre-másra szabadalmaztatta érdekesebbnél érdekesebb távközlési ötleteit, a CBS televíziótársaság 1935-ben alkalmazta. Az akkori televíziók még csak állóképeket közvetítettek, de az is rendkívülinek számított.

Goldmark Péter erőfeszítéseit és kutatásait egy különös esemény inspirálta. 1939-ben a Technicolor bemutatta a világ első színes mozifilmjét, ami nem más, mint az Elfújta a szél című legendás alkotás. A technikai zseni csodálattal nézte végig a színekben, árnyalatokban gazdag, kitűnő minőségű filmet. Elhatározta, hogy mindenképp kidolgozza a színes és mozgóképeket közvetítő televízió rendszerét. Csupán egy fél évnek kellett eltelnie, és megtalálta a módját a mozgóképek továbbításának. 1940-ben bemutatta az első, gyakorlatban is használható színes televíziót, és még ugyanebben az évben laboratóriumi szinten az első színes adás is felvillant a képernyőkön.

A második világháború kitörése után Goldmark Péternek felsőbb utasításra kutatási területet kellett váltania. Azt a feladatot kapta, hogy találja meg a módját a rendkívül jól működő német radarkészülékek zavarásának. A találékony mérnök rájött, hogyan béníthatja meg a német felderítőrendszert. A radarok frekvenciáját bemérve ő is ugyanolyan frekvencián sugárzott hamis jeleket, amelyektől a német műszerek összezavarodtak. A sikeren felbuzdult hadvezetés Japánba vezényelte Goldmarkot, de már nem kellett odamennie, mert közben vége lett a háborúnak.

(Folytatjuk)