2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Legkésőbb november elejére befejezik az EU-s pályázatból finanszírozott bölcsőde építését – tudtuk meg Sófalvi Szabolcs polgármestertől.

Fotó: Antalfi Imola


Legkésőbb november elejére befejezik az EU-s pályázatból finanszírozott bölcsőde építését – tudtuk meg Sófalvi Szabolcs polgármestertől. Ennek ellenére a tanintézet megnyitását jövő év elejére tervezi a polgármesteri hivatal, ugyanis az engedélyeztetési folyamat hosszadalmas. A bölcsődét, ahol négy vegyes, román-magyar csoportot hoznak létre, összesen mintegy 60 gyerekkel, az önkormányzat működteti majd, így remények szerint az a mintegy 15 gyerek is, akiket jelenleg marosvásárhelyi bölcsődékbe visznek szüleik, a községben marad. „Nagy igény van a bölcsődére, sajnos sok időbe telt, míg a pályázatot sikerült lebonyolítani. Öt évvel ezelőtt, 2009-ben írtuk alá a szerződést, most már azonban hetek kérdése, amíg befejezik az épületet. Marosszentgyörgyön egyre több gyerek születik, ami szerencsés dolog, sőt, egyre több magyar családban vállalják a harmadik gyereket” – tette hozzá a község polgármestere.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató