Halotti címerek a Teleki Tékában, avagy „…hogy lássák nem voltam pór”

A Teleki–Bolyai Könyvtár több olyan típusú dokumentumot őriz, amely a halállal, valamint a végtisztességadással kapcsolatos. Temetési prédikációk és versek, fekete keretes gyászjelentések mellett a képi ábrázolás is hangsúlyosan szerepet kap. A szövegekhez képest alacsonyabb számban, de változatos formában képviseltetik magukat a halotti címerek, mivel a temetések szervezői a zene és a prédikáció mellett a látvány nyújtotta lehetőségeket is megpróbálták kihasználni. Ezért jelenhettek meg a különböző típusú temetési címerek, mivel ezzel az elhunyt előkelőségét is megkísérelték kidomborítani. A Múzeumok Éjszakája keretében megnyílt kiállításunkkal szeretnénk megismertetni a közönséggel ezt a kevéssé ismert műfajt, amelyből intézményünkben összesen 31 darab található.

A halotti címer műfaja középkori gyökerekre vezethető vissza, amikor a gyászszertartásokon felvonultatták a halott családi jelvényét is. Innen fejlődött a következő évszázadokban azzá a reprezentációs eszközzé, amellyel az elhunyt előkelőségét kísérelték meg mindinkább hangsúlyozni. Ezt támasztja alá az első magyar költőnő, Petrőczy Kata Szidónia végrendelete is, melyben azért kért halotti címereket a temetésére, „…hogy lássák nem voltam pór”. A díszes családi címereket ötvözték az aktuális korszakra jellemző divatelemekkel, majd az elkészült dokumentumokkal díszítették a koporsót, a templomot vagy a halottasházat, a szertartás után pedig szétosztották a végtisztességet tevők között. 

A heraldikai jelképek mellett a betöltött hivatalok szimbólumai is megjelennek az illusztrációkon. Ilyen elem például a kamarási aranykulcs, amelyet három személy halotti címere alá is odafestettek. Más díszítőelemként feltűnnek a koporsó formájú posztamensek, az elmúlás jelképeként a koponya vagy teljes csontváz, a homokóra, valamint az örök életre utaló akantuszlevél. A korai darabokon többször visszatérnek a fekete ruhába öltözött vagy fekete szárnyú, koponyán könyöklő, homokórát tartó, a halottat sirató angyalok. A 19. század végi, 20. század eleji példányokon már a fekete gyászkeretet is használták.

Halotti címereink kivitelezésüket, méretüket, valamint hordozóanyagukat tekintve is változatosak. Öt példányt selyemre festettek, a többi vagy kartonból vagy papírból készült. A textilalapú címerek kronológiai szempontból a koraiak közé tartoznak, papíralapú társaikhoz képest lényegesen díszítettebbek. Mivel a látvánnyal próbáltak hatni a nézőre, ezért impozáns méretűek: szélességük 42–60 cm között, míg a magasságuk 60–90 cm között változik.

Ami a dokumentumok fizikai állapotát illeti, mindegyiken felismerhetőek a károsodások, melyeket a gyászszertartás során, vagy a későbbi, nem megfelelő tárolás alatt szenvedtek. A leggyakoribb rongálódások a sarkok környékén vannak, a kiszögezések okozta hasadások vagy hiányzó darabok formájában, de más helyeken is láthatók szakadások, gyűrődések. A szélek esetenként töredezettek vagy hiányosak, helyenként előfordulnak beázások nyomai, illetve gyertyafoltok. A színezett felületek károsodásai főleg a kopásban vagy a helyenként lepergett festékanyagban merülnek ki.

Az erdélyi nemességet átszövő rokoni kapcsolatok a könyvtárban őrzött halotti címereken is felfedezhetők. A gyűjtők nyilvánvalóan elsősorban a hozzájuk közel álló személyekkel kapcsolatos dokumentumokat őrizték meg. Az elhunytak között is felfedezhetünk családi kötelékeket: négy személy (összesen tíz címerrel) a Telekiek népes famíliájából származott, illetve többen is kötődtek hozzájuk házasság révén. 

A halotti címereket eleve rövid távú használatra tervezték, a gondosan megkomponált temetési szertartás keretében a nemesi reprezentációnak tettek eleget, majd a búcsúztatás végével a dokumentumok már csak az emberi mulandóságra való emlékezés jelképeivé váltak. Jelentőségük azonban ma már túlmutat ezeken a célokon. Az általuk továbbörökített, megbízható adatok számos kutatási területnek jelentenek forrást, mint például a címertan, családtörténet vagy akár a művészettörténet.

Az időszakos tárlat a bemutatott dokumentumok sérülékenysége miatt csak egy hétig, május 26-áig látogatható. Ismertetésére a Múzeumok Éjszakáján került sor. A továbbiakban a megszokott nyitvatartási rend az érvényes: keddtől péntekig 10–18, szombaton 10–13 óra között.

A kiállítás a Maros Megyei Tanács, a Maros Megyei Könyvtár, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Tudományos Akadémia és a Teleki Téka Alapítvány anyagi és szellemi támogatásával jött létre. 

Weisz Szidónia