2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Halottak napi gondolatok

  • 2014-11-03 15:00:55

Tartozni egy közösséghez jó dolog. Együtt tudunk örülni a vidám perceknek, de bánatunkban is össze tudunk simulni. 

Tartozni egy közösséghez jó dolog. Együtt tudunk örülni a vidám perceknek, de bánatunkban is össze tudunk simulni. 
Így éreztük ezt azon a délutánon is, amikor a Magányosok Klubjában megemlékeztünk 43 társunkról, akik elhunytak az évek folyamán. Amikor vezetőnk, Kopacz Imola felolvasta eltávozott társaink névsorát, lelkünket megérintette az elmúlás fájdalma. 
Hálás szívvel fogadtuk körünkbe Hajlák Attila  római katolikus segédlelkészt, aki az evangélium szavaival nyugtázta a halál misztériumát. János evangéliumából  biztatón csengtek ki Jézus szavai: ne nyugtalankodjék a szívetek!
Hajlák Attila visszatérő kedves vendég minálunk. Nemrég megjelent  Mindennapok a Szűzanyával című könyvét  a klub keretében mutatta be Fodor Orsolya magyar szakos, református vallású tanárnő, akire saját bevallása szerint olyan hatással volt a könyv mondanivalója, hogy egyéni életét teljesen átformálta. 
A szerző beszélt életéről, papi elhivatottságáról és a  könyv születéséről, melybe sok munkát, de főleg lelket fektetett. A könyv célja, hogy az év minden napján  lelki morzsát nyújtson az olvasónak, melyeket ha hűségesen követ, kialakulhat benne az a lelkiség, melynek alapja az Istenbe vetett teljes bizalom. 
A lelki életet tanulni kell, olvastuk a könyvében. A Mária iskola, melyet Hajlák Attila évek óta nagy buzgalommal vezet, lehetőséget ad erre a lelki képzésre. 
A könyv szentek, teológusok és tudósok  tollából tartalmaz idézeteket, melyek közt megtaláljuk a szerző gondolatait és útmutatásait is. 
Ez a találkozás szép példája volt az ökumenizmusra való törekvésnek, hiszen egy katolikus pap könyvét egy református  tanárnő mutatta be. 
Klubunkban a katolikusok mellett szép számmal vannak más vallásúak is, akik érdeklődéssel hallgatták az előadást, és saját hitük szerint  azonosulni tudtak a máriás lelkülettel.
A könyv méltatása után Kopacz Imola pszichológusként  Hajlák Attiláról mint emberről szép, elismerő szavakkal  szólt, és biztosította, hogy mindig szeretettel fogadjuk köreinkbe. 
Radványi Hajnal

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató