Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Sokáig fontolgattam, miről is szóljon a jegyzet. Miről vélekedjek oly módon, hogy ne legyen sem triviális, sem szentimentális. Úgy teszek, mintha lenne más választásom ezen túl is. Élek az írói szabadsággal, felháborodok nem minden személyeskedés nélkül. Vagy inkább kéréssel fordulok a PIM-hez.
A rövidítés sokak számára nem világos, nem a Pesti Intim Múmiákat takarja, még a Politikai Intézet Magasugrói rövidítése sem, hanem a Petőfi Irodalmi Múzeum névbetűi. Amit viszont nem takar, az annak kinevezett – politikai igazodás, érdemek és hűség jutalma – igazgatója. Vagy főigazgatója? Szóval az irodalmunk múltját, íróink pályáját, műveit bemutató intézmény élére a miniszter bácsi egy micisapkás egyént állított. Aki azt állítja magáról, hogy cigi és kávé nélkül, álmából felköltve jobb novellát ír, mint gyalázói. Lehet. De én megvonnám tőle az ajzószereket, aludni is hagynám, mert éberen nem novellát írna, hanem a minapihoz hasonló vagy korábban is gyakorolt himnikus költeményt. Gyalázkodót, himnuszt.
Hiszen van hozzá stílusa, hatalma, sajtója, protektora-mentora, pártja-tere, szándéka. Csak joga nincs. Erkölcsi, emberi erdélyiként, Magyarba szakadtként/szaladtként. Ja és irodalomcsinálóként. Nem állnak mögötte teljesítmények, őszinte kritikai elismerés. Ő az előretolt helyőrség éjjeliőre. Az előretolt szemtelenség és ostobaság helynöke.
Székelyudvarhelyről indult, annyi kiváló író városából, megjárta Kolozsvárt, ugyanazt az egyetemet végezte, mint e sorok írója, valószínűleg ugyanazokat a folyosókat járta a főépület első emeletén, mint a sorok felháborodottja, hiszen a filozófia kar a történelemmel együtt a Farkas utcára és a Király utcára (mai nevüket ne kérdezd) néz, Kolozsvár kiváló szellemiségére tekint, közelben Apáczai sírja, mit hiába keresett Áprily Lajos, de itt aztán elválnak útjaink – szerencsére –, nála Nagyvárad, Brüsszel, Budapest, kormányközeliség, kormányhoz fenődés és dorombolás, némi diktátorkodás, ítészi-váteszi színjáték, és az irodalmon kívüli karrier csúcsán a PIM főigazgatói főbársony főpamlaga. Tévés műsor. Gazsulálás. Meg a Kárpát-medence tisztogatása.
Ennek jegyében utálja a színházat, bizonyára a cirkusz, ripacsok és bohócok egyértelműsége lépteti át vele magas tetszésküszöbét, lesújtó ítéletet mond a kiváló magyar színházról, és persze nyolcvan százalékban kiönti az ablakon a jelenkori magyar irodalom és írók alkotását, talán magukat az írókat is ketrecbe, kalodába zárná, ha nem lenne azért mégis ez a bosszantó, elviselhetetlenül és elbírhatatlanul viruló véleményszabadság, brüsszeli bürokraták és baloldali szekértolóik. Az EU.
Nincs kétségem afelől, hogy bosszút is állhat. Keze mindenhová elér. Bukása messze. A neki nem tetsző írókat, írásokat nem támogatja, a pénzosztókat bizonyára könnyen befolyásolhatja. Az erdélyi irodalmat könnyűszerrel tönkrevághatja. (Vagy csak e sorok íróját – ha eljutnak hozzá a fenti és következő sorok.) Elvégre ő már átlépte a transzilván hétszilvafákat, ott ül az előretolt helyőrségi erődben. Tudati főigazgatást is végez. Mint Lenin-sapkás bölcselő, mint elkötelezett jobbra törő. Írótörő és Egérkirály egy személyben.
Ja, a kérelem. Szeretném, ha visszaadnák nekünk D. Sz-t. Dicső Szent Morcoskát. Szilárd kérésünk. Mi ugyanis nem ilyen állapotban és előzményekkel küldtük (eregettük) ki Európába, a Duna-partra. Hátat fordított az irodalomnak, kilépett belőle, funkcionárius lett. Bírói jogosítvány nélkül fütyörész a pálya széléről. Üzemzavart keltő irodalmi Mek Elek. Nem ruháztuk fel ekkora hatalomvággyal, nem kértük, hogy politikai elemzőként folyton előbbre tolja magát a pozíciószerzésben. Vannak jobb és rokonszenvesebb módok, módszerek. A naponta működtetett, fejlesztett tehetség. Elvesztette az erdélyiek hagyományos szerénységét. Kitekintőképességét. Pöffeszkedő lett, mint a táposok. Eltaposó.
Kérjük vissza, itt ugyanis nem tehet kárt a kisebb és belterjesebb magyar irodalomban, itt senki sem jegyzi nevét és hevét, itt ő csak egy fickándozó halacska, akit bármikor bekaphatnak a nagyhalak, vagy eltemet a jótékony hallgatás. Majd ha bizonyít körülményeink között, kisebbségiként, toleránsként, akkor szó lehet arról, hogy felfigyel rá a közönség. Az olvasók. Akkor önerejéből nyerhet egy-két létrafokot a gödörből kifelé kapaszkodván. Még fiatal. Rengeteg ideje van.
Ahogyan a latin közmondás is mondja: Si tacuisses, philosophus mansisses. Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.