Megrázó bizonyosság az eszköztár kezelésében. Megrázó bizonytalanság a lét, a létezés megnyilvánulásaiban.
Fotó: Nagy Tibor
Megrázó bizonyosság az eszköztár kezelésében. Megrázó bizonytalanság a lét, a létezés megnyilvánulásaiban.
A mítoszok egy-egy lehetséges interpretációjának kivetítése a megvalósulhatatlanságba: örök dráma, amelyben a tiszta fej a kábulat nyomvonalain vezeti az én-t a cél – de valójában a céltalanság, a sejtések teljessége felé.
Sohasem konkrét, de: adott. Távozások, külön-külön és együtt, akárha összefonódva, párba omolva, néhol valami bizarr előérzetbe ölelve egymást – át- és túl már mindenen.
Mintha tér sem lenne, csak előttes meg mögöttes hiány, amelyet belaknak az éppencsakhogy vonásokat hordozók: mi, akik belebámulunk a képbe – és máig sem értjük: honnan, és miért kerültünk rá…
Hogy sorsunk van – még nem feladat. A gravitáció teszi, hogy mégis az. A képzelt biztonság talajáról csak művileg, művekben tudunk elemelkedni. Szétnézni megéri – de a visszatérés nosztalgiájában kitinszárnyak keserű ízei csattognak.
Elmúlásunk, gólemeink ráncai – akár a Földé. S akár a messzi űrből a földgolyó színei, fényei, sötétlő foltjai és árnyalatai: keretbe zártan, némelykor üveg mögé – tudatosan – toloncolva, szinte lélegzik a csoda, mely bevonzza századok patinás titkait.
A teremtő magány fel-felzúgó csendjét roppant omlások szaggatják-fókuszolják. Kapkodó életek kijózanodó Orpheuszai, Nikéi már mi sem leszünk. Jövevények csupán, kik távoztukban a rózsa szirmát is felejtik – pedig: mennyi arc…
Hozunk-e valamit egyáltalán?
A Csoda, a Mű egy-egy darabja, mint elcsent ereklye szilánkja, stigmatizál. És akkor már csak rajtunk keresztül jut el a teljességig, bárki zarándok.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
