Az ember ebbe az ügybe akár bele se vágjon, csak veszíthet rajta. Nem ildomos, nem vall együttérzésre, népbaráti gesztusra az író részéről.
Az ember ebbe az ügybe akár bele se vágjon, csak veszíthet rajta. Nem ildomos, nem vall együttérzésre, népbaráti gesztusra az író részéről. Pedig csak egyszerű ételekről van szó, ma, mikor mindenki főz, midőn mindenki nagyon főz, esküszik arra az egy-két tucat specialitásra, amelynek – hiszi joggal/jogtalanul – az egyetlen letéteményese.
Az internet tele van étekoldalakkal, kajablogokkal, mind-megettékkel, mindenrendű konyhatitkokkal. A férfiak és nők között a főzni tudás és -kedv tekintetében eltűnt az átkos szakadék, sőt paradox módon a férfisovinizmus erősödésével jár a főzés-befőzés buli, a szakácslat, egyre tüntetőbben állítják, hogy a férfiember jobban, habosabb fantáziával, érzékibben főz, mint a nő. Bevallom: én csak elméleti főzike vagyok.
Ezek mellett azonban jelen van egy másik vonulat is, hiszen a fenti jelenség távolról sem általános, leginkább a polgárosuló középosztály sajátja az újkeletű ételközpontúság, haspókzás.
Alapjában véve elítélendő, mondja a puritán, a szegény vagy a fantáziadús emelkedett, a magát szellemiekben csúcstartónak kikiáltó önpróféta, aki szerint nem a földi örömöknek, a talmi élvezeteknek kellene elfoglalniuk az emberek életében a központi helyet, hanem a nagy ügyeknek, zászlólobogtató eszméknek, a lét végső értelmezésének, a lélek békéjének, nem a has boldogságának, égjen a politikáért, elvekért, férfiak küzdelméért, titkos tudományokért, hírnévért stb. (A nemzeti dohányboltokat és szemfelszedészeteket már nem is említem.) A puritán szerint nincs jobb a szilvaízes puliszkánál vagy a tejfölös-túrós málénál, a szalonnánál, kenyérnél és vöröshagymánál, nincs fölségesebb a szárazkolbásznál, mely fokhagymás-paprikás, és mellé zöldpaprikát hersegtetni június derekán stb. Legyen mindig szalonnás rántotta, lebbencsleves vagy bécsi szelet uborkasalátával és új rózsapityókával olajban megfuttatva, átsütve stb.
De mi van, ha az ember egy tejtermelő országban, mint e mai vagy csak a szűkebb Erdélyben, ahol a transzilvány hegyeknek ormán és oldalazó legelőin, szellős fennsíkjain juh- és szarvasmarha-állományok legelésznek, pásztorok gazdagítanak léhűtőket, hizlalnak tejadókat, az ember elmegy a boltba, és sajtot kér. Olyat, mely a dédjeinek korában természetes volt a polgárosulás virágkorában: camembertet vagy roquefortot, esetleg márványsajtot? Amelyre vágyik, mert olvasott egy jó receptet, mert evett egyszer Franciaországban, Hollandiában valami különleges kemény kecskesajtot, Pármában parmezánt, diós, köményes sajtot Flandriában (vigyáztam: csak EU-tagállamokat neveztem meg, ahová személyi kártyával is el lehet jutni). És akkor még nem szóltam a lágy olasz vagy spanyol sajtokról stb., amiket itthon is meg lehetne termelni. Nem is hallottak róluk. Elmelágyultnak, agykorcsosultnak nézik.
Na erre jön a felháborodás: mi ez a felvágás, arisztokratizmus, különcködés, ízlés-szeparatizmus, gyomoranarchia? Miért kell ennek roquembert és camenfort, carrarai sajtmárvány és aalkmari sajtos malomkő? Miért nem elégszik meg a mi jó honi kajánkkal, azzal, amit már cseklészházi Bumfordy Bátor Balázs és az ő jobbágyai is ettek az 1358-as majrémezei csatában: szilvaízes puliszka mititejjel, tejfölös-túrós méhviasz, zakuszkás szalonna fejérkenyérrel és -néppel, vöröshagymával (a lilát egyék a táposok), nincs fölségesebb a csata előestéjén a szárazkolbásznál, mely fokhagymás-paprikás és csípős, mellé zöldpaprikát hersegtetni december derekán öreganyám fóliasátrából stb. Legyen nyo-mtatéknak szalonnás rántotta, lebbencsleves vagy ciberebecsinált, bécsi szelet uborkasalátával és új rózsapityókával, és mellé jó ebédhez szóljon a nóta, amit a Infarktus Gazsi és válogatott koleszterinzenekara húz.
Nos híveim, zabatársaim, itt lép be újra képbe az álromantika, önsajnálat, a betyáros szocialista egyenlősdi: nem kell a sokféle kimondhatatlan nevű sajt, nem magyar gyomorba /munkásember hasába való az, legyen újra hétlejes és tizennégy lejes a sajt, sok meccs a tévében, spanyugál nyálcsorgató brazil módra, miccsel és sörrel, a többi labanc huncfutság.
