A politikusok a karanténban sem pihennek, pedig egyesek simán önkéntes kényszerszabadságra vonulhatnának, legalább ideiglenesen, hogy addig se fertőzzék halandzsavírussal a közbeszédet. Már ha az elnökben nem volt annyi ihlet, hogy a koronakrízis hajnalán eljátszott legutóbbi kormányválság-paródia végén a nehéz időkre való tekintettel egy egységkormány felállítására tegyen javaslatot, hogy a tisztelt urak, ha lehet, ne egymással legyenek elfoglalva, hanem valamennyien oda tehessék széles vállukat a krízismentő munkához.
Példának okáért a szocdemek most azt találták ki, hogy a pénzügyminiszter és a mezőgazdasági miniszter ellen is egyszerű indítványokat nyújtanak be. Szó se róla, van mit ekézni ezen a kormányon, de a kezdeményezőkben még az érdemi kötekedéshez is kevés a szellemi tartalom. Például a pénzügyér ellen az a vádjuk, hogy a kis- és középvállalkozások támogatására irányuló új internetes platformot tőlük másolta le, csak rosszul alkalmazta az ötletet, ezért az működésképtelen lesz. Ez tényleg égbekiáltó… A mezőgazdasági miniszter ellen meg a gabonakivitel kérdése adja az okot az egyszerű indítványra, mely maga mint eszköz nem több egy dorgálásnál. Ezt összeállítják, benyújtják a házelnöknek, majd a vitára kitűzött időpontban felolvassák, és a jelen levő honatyák többségének szavazatával elfogadják, avagy elvetik. De az elfogadásának – a bizalmatlansági indítványtól eltérően – semmilyen közvetlen következménye nincs a címzettre nézve. Azért a bizalmat éppen nem vonnák meg a kormánytól, hiszen még a végén abba a helyzetbe kerülhetnének, hogy oda kéne állni a kormányrúd mellé, ami egy ilyen vészterhes időszakban nekik is annyira hiányzik, mint üvegesnek a hanyatt esés.
Ott látszik meg a kezdeményezők haloványsága, hogy ha már ilyen műbalhézásra van bennük energia, akkor a munkaügyi miniszterbe kellett volna belekötniük. Ugyanis ebben a helyzetben, amikor több mint egymillió munkaszerződés van ideiglenesen felbontva, az illető tárcavezető pár napja azt mondta, hogy a karantén után nincs bértámogatás, kedden meg már azt, hogy talán mégis lesz, de nem úgy, mint a szükségállapot alatt. Mi ebből értjük, hogy a kormánynak nem sok fogalma van arról, hogy mihez kezdjen a körvonalazódó gazdasági krízishelyzettel, de ha akár egy egyszerű indítvánnyal e kérdésben tiszta vizet lehetne önteni a pohárba, azzal a kezdeményező máris egy milliós nagyságrendű szavazótábornál tehetne szert nem kevés bizalmi tőkére. Még akkor is, ha netán kiderülne, hogy az elmúlt évek szocdem gazdaságpolitikája miatt sincs forrás támogatásra az utcára kerülő emberek munkahelyeinek esetleges megmentéséhez. Még a rossz hír is többet ér a semmitmondásnál, ha őszinte.
