2024. november 21., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 Az Összetartozás temploma – így hívják a hajlékot, amely a bözödi gyűjtőtó partján épül, és amely tornyának tetőszerkezetét hétfőn emelték a helyére. Persze, a történet nem mai: 2018-ban kezdődött a templom építése, ám közbeszóltak az anyagiak, majd a koronavírus, így csak augusztusban adják át, ha minden a tervek szerint alakul. A templom a víz mélyén fekvő Bözödújfalunak állít emléket: a szocialista diktatúra falurombolásának szimbólumává lett a multietnikumú, Erdélyben is egyedülálló egykori település, amelyben unitáriusok, katolikusok, zsidózó székelyek és zsidók éltek együtt békében évszázadokon keresztül. Az 1784-ben épült katolikus templom tornya e szimbólum jelképeként emelkedett ki a vízből évtizedeken át, míg 2014. június 29-én össze nem dőlt. Újjáépíteni nyilván nem lehet, a hullámsírba merült templom (mekkora képzavar lenne, ha nem volna ez a szomorú igazság) helyett épül most a tó partján az új, emlékeztetve mindenkit a Ceauşescu-rendszer egyszerre utópisztikus és barbár falurombolási mániájának legkirívóbb áldozatára, az utólag fokozottan egyre nagyobb ismertségre szert tevő, vallástörténeti, folklórtörténeti, szociológiai szempontból is különleges Bözödújfalura. És az emberi áldozat, a kitelepítés gyötrelmeit megélő egykori lakosok kálváriája mellett emlékeztet arra a töméntelen mennyiségű épületre is, amely e semmit sem kímélő korszak ízlésvilágának és akaratának áldozatául esett. A régi házakra a kisebb és nagyobb városok szélein, amelyeket ledózeroltak, hogy helyettük brutalista és szocmodern stílben fogant lakónegyedeket építsenek. A régi házakra a kisebb és nagyobb városok főterein, amelyeket ledózeroltak, hogy helyettük brutalista és szocmodern stílben fogant panelházakat építsenek – és megváltoztassák ezzel a település központjának arculatát, eltörölve a múltat és hirdetve a munkásosztály Übermenschének új tereit, ahol nincsen hely hagyománynak, szépnek, réginek és patinásnak, csak a praktikumnak, a letisztult formáknak, a lélektelenségnek. Nincs helye az egyediségnek, csak az egyenformának, nincs helye az egyéniségnek, csak a pártkatonáknak. Szerencsére ez nem sikerült maradéktalanul, ám az eredmény több helyen is iszonyúvá sikeredett: barokk, klasszicizmus, neobarokk, szecesszió, art deco keveredik a szocreállal, szocmodernnel, brutalizmussal, és ami egy külföldi építész számára talán érdekes tanulmány forrása lehet, számunkra hétköznapi valósággá vált – az eltörölni szándékozott múlt elfedésére kreált lakótömbök pont arra emlékeztetnek, amit feledtetni akartak velünk. És amit feledtetni akartak, az sokkal szebb és értékesebb volt, mint az, amely feledtetni volt hivatott őket. 

 Vajon hogyan nézne ki megannyi város főtere, ha egy mágikus pálcasuhogtatással eltűnnének azon épületek, amelyeket abban a korszakban a régiek helyére emeltek, és helyettük ott állnának felújítva, restaurálva, a városképhez passzoló színben a régi hajlékok, házak, paloták? Otthonok, melyekben családok laktak. Melyek emlékeket és történeteket őriztek. Hogy nézne ki Bözödújfalu most, ugyanott, a Küsmöd-patak völgyében, azon a vidéken, amelyet természeti szépsége folytán csak Tündérkertnek neveztek? És vajon megmaradt volna-e, újjáalakult volna-e egyedülálló felekezeti felosztottsága, ha a második világháború szomorú eseményei után nem veszik el az otthonukat is azoktól, akiknek sem a világgal, sem egymással nem volt soha semmilyen bajuk?


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató