Hagyományos szőlőművelés a Küküllőmentén

Nemzetközi borlovagrend-találkozót tartottak augusztus első hétvégéjén Dicsőszentmártonban, a Szent Márton Borlovagrend szervezésében. A közös programok  mellett a borászathoz kötődő hagyományokról hangzott el előadás, Szászcsáváson és Egrestőn pedig a karikás és a kordonos szőlőművelést tekintették meg.

Az eseményen a budapesti Promontórium Borlovagrendet  Szűcs Zoltán és két tagtársa, az Eger melletti Bogácson működő Szent Márton Borlovagrendet egy borász házaspár képviselte, a vajdasági Horgosról a Szent Orbán Borlovagrend volt a legnépesebb, a Küküllőmenti Borlovagrend tagjaival pedig Balavásáron találkoztak. 

A résztvevők szombaton díszruhában vonultak fel a város központjában, megtekintették a Magyar Kulturális Központot és múzeumot, majd a rendezvény a Három Fenyő vendéglőben folytatódott, ahol bemutatták a küküllőmenti borokat, és sor került a Borászattal és szőlőtermesztéssel kapcsolatos néphagyományok és sajátos munkálatok a küküllőmenti borvidéken című előadásra, melyben Gagyi Zoltán tanár a küküllőmenti borászat múltját és jelenét ismertette. 

Amint előadásában elhangzott, a Kis-Küküllő felső szakasza a hegyvidéki hidegebb időjárás miatt szőlőtermesztésre alkalmatlan, de annál alkalmasabb erre a kb. száz kilométernyi alsó szakasz, ezt bizonyítják az írott feljegyzések is. Honterus János 1566-ban készített térképén Weinlandnak, vagyis borvidéknek nevezte ezt a területet. A  bonyhai Bethlen család ősi címerének két alsó sarkán megtalálható szőlőfürt, valamint Kis-Küküllő vármegye, Vámosgálfalva, Héderfája, Zsidve települések címere is ezt tanúsítja. A festett templomkazetták, karzatok, úrvacsorai ötvösmunkák és hímzések motívumaiban egyaránt fellelhető a szőlőfürt. A 19. század közepén Erdély fontosabb szőlőbirtokainak tulajdonosai Bethlen Farkas és Brukenthal Károly örökösei voltak. Az előbbi bonyhai, illetve küküllővári birtokain alakított ki egy-egy, összesen 150 holdnyi összterületű kiváló szőlészetet. A küküllőmenti borvidékre a helyi jellegzetességek a jellemzők. Míg a többségében katolikus felekezetűek által lakott vidékeken a borászattal és szőlőtermesztéssel kapcsolatos munkálatok kezdete valamely szenthez kötődött, a protestáns többségű Küküllőmentén a munkálatok megkezdését az időjárás határozta meg, ritkábbak a rögzített dátumhoz kötődő munkák – hangzott el a vetített képes előadás során.  

 

Augusztustól őrködnek a vincellérek 

Magyarkirályfalván a vincellérek megbízatása augusztus 20-tól október 20-ig tartott. A Küküllőmentén augusztus 10-től jártak „csonkázni”, hogy  legyen ideje kiérni a magfának. A szőlőéréssel egyidejűleg a termés megfelelő őrzéséről is kellett gondoskodjanak, így augusztusban került sor a csőszök, vagy ahogy a helyiek nevezték, a szőlőpásztor vagy vincellér szerződtetésére. A lágyszemre kapálás és gereblyézés után a gazdák átadták  szőlősüket  a vincellérnek, és csak meghatározott napokon mehettek ki a saját szőlősbe gyümölcsért, akkor is csak a kijelölt  helyen. Ha ott járt a gazda, újra el kellett gereblyézze a földet, csak úgy hagyhatta el a területet. Általában a vincellér leleményességére hagyatkoztak, hogy miként adta a falu tudomására a szőlőkapu lezárását. A szőlőpásztorok  kinevezésekor elsősorban a becsület, a bizalom, az előző években végzett munka volt a meghatározó, ezért a csőszök a közösség megbecsült idősebb tagjai közül kerültek ki, a végzett munkájukért pedig terményben fizettek. Magyarkirályfalván a vincellérek a szolgálati idejük alatt nem hordhattak csak egy lábbelit, a felgereblyézett szőlős földjén csak az az egy lábnyom volt hivatalos – hangzott el az értekezés során.

A dicsői házigazdák városnéző körútra is elkísérték a vendégeket, és bemutatták a nevezetesebb épületeket, a szőkefalvi Diakonissza Fodor ház „filegóriájában” folytatódott az ismerkedés, majd  jókedvvel, énekszóval zárult a vacsora.

Tapasztalatcserére Szászcsáváson került sor, ahol Gólya János karikás művelésű szőlősét tekintették meg, Vass Sándor portáján is szívélyes fogadtatásban részesültek. Ezt követte az egrestői Farkas Károly kordonos szőlőművelésének a megtekintése. Kőrispatakra  falunapon érkeztek, az úti cél a szalmakalap-múzeum volt, a készítés technológiáját követhették,  és  megtekintették a kőgyűjteményt  és az „időjárást jelző követ” is. A dicsőszentmártoni dr. Kakassy Sándor népművészeti múzeumban Incze Csaba, a  Kis-Küküllő Alapítvány elnöke ismertette a zsinagóga történetét, amelynek épületében a múzeum mellett a Magyar Kulturális Központ működik. 

Amint Orbók Ferenc, a Szent Márton Borlovagrend nagymestere kifejtette, tanulságos volt a találkozás, jövőre megismétlik, azonban hosszabb találkozókat kellene tervezni, hogy minél több településre tudjanak ellátogatni. A hasonló találkozók célja a tapasztalatcsere, valamint  a Küküllőmente és nem utolsósorban Erdély borászatának bemutatása és népszerűsítése.