2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tegnap délután a Román Televízió marosvásárhelyi stúdiójának gyűléstermében tartottak sajtótájékoztatót a szászrégeni Civil Kezdeményezés képviselői.


Tegnap délután a Román Televízió marosvásárhelyi stúdiójának gyűléstermében tartottak sajtótájékoztatót a szászrégeni Civil Kezdeményezés képviselői, akik elmondták, tekintettel arra, hogy a helyi (sz.m.: szászrégeni) sajtó nem karolta fel ügyüket, úgy döntöttek, a közszolgálati médiát hívják segítségül. A sajtótájékoztatón többek között elmondták, azért jött létre a szervezetük, hogy ne a városban építse meg a török tulajdonban levő Kastamonu cég a tervezett formaldehidgyárat. Kifejtették, mivel a PAL-gyár is több mint félévig környezetvédelmi engedély nélkül működött, nem bíznak az új létesítmény szakmai megalapozottságában. 
 
Dan Cotoi és Făgărăşan Iulius, a szervezet képviselői elmondták, miután beindult a préseltlemezgyár kiderítették, hogy nem volt egészségügyi engedélyük, amely elengedhetetlen lett volna a környezetvédelmi és a működési engedélyhez. A cég azzal takaródzott, hogy műszaki próbát végeznek, tesztelik a gépeket, azonban több hónapon keresztül termeltek és a terméket eladták, s ezáltal törvénytelenséget követtek el. A civil szervezet kiderítette, hogy az az átirat, amelyre hivatkozva működtek, tulajdonképpen a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság által kibocsátott jegyzék volt (Notificarea nr. 587/2013 04 15), amiben a Kastamonu Romania Rt. igazgatóját Esat Bairam Ozoguzt értesítik, hogy milyen dokumentáció szükséges az engedélyeztetéshez. A szervezet képviselői szerint a tanulmányt a Kolozsvári Egészségügyi és Környezetvédelmi Központ Kft. (SC. Centrul de Mediu şi Sănătate SRL.) végezte el, a cégnek azonban erre nem volt hatósági engedélye. Mi több, a tanulmányt a Kastamonu rendelte meg, amelyre összesen mintegy 150.000 eurót fizettek ki. A számlákon pedig az áll, hogy a tanulmánnyal a hatóságokkal szembeni befolyásolást kell elérjen a cég. 
(„Promovarea investiţiei şi activităţilor Kastamoni din Reghin şi crearea unui pol de influenţă şi suport faţă de autoritati din perspectiva sănătăţii poplulaţiei”) Ezáltal egyértelműen felmerül a korrupció gyanúja. 
A Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság az említett tanulmányra alapozva adja meg az engedélyt, azonban köztudott – állítják a civil szervezet képviselői, hogy ilyen jellegű tanulmányt kizárólag a bukaresti központú közegészségügyi intézetnek áll jogában kibocsátani és nem magáncégnek. Az ügyet jelentették Janez Potocnicnek az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosának, aki ellenőrzést végeztetett, és a tavaly szeptember 6-án elrendelte, hogy zárják be a PAL-gyárat, amit mind a mai napig nem tettek meg. Mi több, azt is kiderítették a környezetvédők, hogy a gyár 28.000 köbméter fát dolgozott fel dokumentumok nélkül, ami azt jelenti, hogy több mint 1 millió dollár értékben 150 hektár erdőt tüntetett el. S ezt megerősítették az erdészeti ellenőrző testület (ITRSV) munkatársai. (Sz.m.: Korábban megkérdeztük a gyár illetékeseit, akik azt válaszolták, hogy a hiány abból adódott, hogy a szállító cégek köbméterben termelték ki a fát, míg a gyár súlyra vette át és nem minden esetben tudták pontosan átszámítani az értéket. A gyár nem károsította meg az államot, mert a tehergépkocsikat a feldolgozóüzem bejáratánál be- és kifele menet is megmérték, és a rakományt pontosan nyilvántartják, ennek értékét törlesztették. A hiányt az erdészeti ellenőrző testület a kitermelő cégeknél tapasztalta.) 
Făgărăşan Iulius kifejtette, szó sincs arról, hogy a civil szervezet ellenzi a formaldehidelőállító egység megépítését, csak a PAL-részleg engedélyeztetése körüli gyanús dolgok miatt nincs már bizalmuk az új tervvel szemben. Mindössze azt szeretnék, hogy a várostól távolabb húzzák fel a reaktort és építsék meg a tárolómedencéket, mert amúgy is az egész ipari egység alig pár száz méterre van a Natura 2000 program keretében természetvédelmi területnek nyilvánított Mocsár erdőtől, közel van a város vízüzeme, a Görgény-patak holtága, és gyakorlatilag lakott területen lenne. Bár a tanulmányok azt állítják, hogy biztonságos a létesítmény, nem bíznak ezekben. A biológiai tanulmány is kimutatta, hogy az a gerinctelen állat és rovar, amelyet védetté nyilvánítottak már nem létezik, így már semmi sem akadályozza az építkezést. 
Nem bíznak a helyhatóságokban sem. Precup Maria polgármester azt ígérte, hogy referendumot szervez, ennek ellenére „titokban” kibocsátották a városrendezési engedélyt, sőt, több alkalommal is meghosszabbították. Dan Cotoi az Aarhusi Egyezményre hivatkozva állítja, hogy a helybéliek beleegyezése nélkül nem lehet olyan létesítményt megépíteni, amely nagymértékben környezetkárosító. A formaldehidgyár súlyosan mérgező és szennyező anyagot állít elő. A múlt hónap 26-án megtartották a nyilvános vitát (erről lapunk is tudósított), ahol többen ellenezték a beruházást, kérdéseket tettek fel, amelyekre még nem kaptak választ, de mivel ezt is a cég szervezte (sz.m.: A törvény szerint a környezetvédelmi engedélyeztetés részeként a nyilvános vitát kötelezően az igénylőnek kell megszerveznie) nem bíznak azokban a tanulmányokban, amelyeket ott bemutattak, s amelyek azt igazolták, hogy biztonságos környezetkímélő technológiával fog működni Kelet-Európa legnagyobb formaldehidgyára (100.000 tonna anyagot termelnének évente). 
A civilek azt szeretnék, hogy a gyárat legkevesebb 7 km-re építsék meg a várostól, míg az említett kifogások miatt azt kérik, hogy a hatóságok vizsgálják felül a PAL-gyár integrált környezetvédelmi engedélyét. 
(Sz.m.: Korábban Lengyel 
Károly a PAL gyár igazgatója elmondta, a formaldehid egységet azért építik a gyár területére, mert ez a sajátjuk, másrészt pedig fontos, hogy a préseltlemez-egységhez közel legyen, hiszen az itt kevert enyvet egyenes úton juttatják el a masszakeverőbe, így ezáltal is kevesebb a szennyezés lehetősége. A lokáció is azért megfelelő, mert vasúton egészen az egységig tudják szállítani a szükséges vegyi anyagokat és közúti megközelíthetősége is kedvező. Azt is elismerte, hogy valóban többlettermelés lesz, a nyersanyagot a cég más jellegű – kozmetikumok, tisztítószerek – alapanyagaként exportálják majd.) 
– Egyre többen szeretnének hozzánk csatlakozni, ezért tiltakozásokkal, referendum-kiírással, törvényszéki eljárással próbáljuk megakadályozni azt, hogy olyan egységet létesítsenek Szászrégenben, amely káros az egészségre – mondta Iulius Făgărăşan. 
Kérdésünkre, hogy volt már négy perük a Kastamonuval, amelyeket elvesztettek, azt válaszolta, valamennyi esetben arra hivatkoztak, hogy határidőn túl (tardivitate) nyújtották be a keresetet, egy per folyamatban van, amiben kérik, hogy a PAL-gyár egészségügyi engedélyét hozzák nyilvánosságra, ugyanis a hatóságok titkosnak nyilvánították. Azzal is tisztában vannak, hogy milyen nehéz pert nyerni egy ilyen hatalmas, több millió eurós üzleti forgalommal rendelkező nemzetközi konszernnel szemben – bár, tette, hozza Făgărăşan, a pénzügyi jelentés szerint a cég veszteséges, és ez is gyanús. 
Az ügyről megkérdeztük Korodi Attila környezetvédelmi minisztert, aki elmondta tudomást szerzett a vitatott engedélyeztetésről, az ügyben kivizsgálást rendelt el, ameddig munkatársai részéről nincsenek megbízható információk, addig nem nyilatkozik erről. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató