2024. november 26., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ingridet fiúnak álmodták. Tökéletesnek látott – szép, okos és szófogadó – leánygyermek már volt a családban, akit úgysem lehetett volna felülmúlni, eljött tehát a fiú „trónörökös” ideje. Az édesanyja titokban már első csemetéje, a tündéri Bea világra jöttekor is egy apró vasgyúróra vágyott, így egyértelmű volt a csalódottsága, amikor valamikor a várandósság negyedik hónapjában tudtára adták, hogy újra kislánya születik. 

– Anya igyekezett elfojtani magában ezt az érzést, és szégyellte, hogy nem sikerül. Tehetetlenségében rettenetesen dühös volt magára és a világra. Akkoriban még a jóság és a türelem „mintapéldányaként” ismert apánkkal is folyton balhézott – idézte fel „színre lépésének” előzményeit a hirtelenszőke, szemüveges lány, aztán okos tekintetét rám emelve folytatta: – Mielőtt megkérdeznéd, hogy honnan tudom mindezt – természetesen a nővéremtől. Anyáék sosem avattak volna be a fogadtatásom körüli viharokba, de Bea „csupa jóindulatból” mindenről felvilágosított egyszer, amikor a kelleténél jobban összekaptunk.

– Gyakran veszekedtetek? – szóltam közbe.

– Naponta. Belátom, általában én provokáltam a mindenki által körülrajongott nővéremet, aki csak szendén nézett ki a fejéből, miközben bezsebelte a puszta létezéséért járó dicséreteket. Nem szépítem, irigy voltam rá, és ezért mindent elkövettem, hogy borsot törjek az orra alá. Volt, amikor bekentem fogpasztával a törülközőjét, amivel hajmosás után a hosszú fürtjeit dörzsölgette, vagy eldugtam egy fontos házi feladatát, amire másnap jegyet kellett volna kapjon az iskolában. Hihetetlenül találékony voltam, ha a bosszantásáról volt szó. Anyáéktól persze mindig megkaptam a magamét a csínytevésekért, de ez sem tántorított el az újabb haditervektől. Mondogatták is mindenkinek anyuék, hogy Beát azért küldték nekik az égiek, hogy feltöltődjenek pozitív energiával, és majd jobban bírják az érkezésemmel járó állandó feszültséget. 

– Hogyan büntettek a szüleid a nővéred szekírozása miatt?

– Verést sosem kaptam, még egy nyaklevest sem, ez összeegyeztethetetlen lett volna az intellektuális nevelési elveikkel. Számomra az volt a legnagyobb büntetés, amikor a hozzánk érkező vendégeknek előttem mesélték el a legújabb „gaztetteimet”, majd kérdőre is vontak a viselkedésem miatt, és odatettek, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjek. Ennél sokkal könnyebb volt elviselni pár nap szobafogságot, sőt még azt is, ha egy kedvenc játékomat hetekre elkobozták tőlem. De ne gondold, hogy csak az otthoni környezetemben „garázdálkodtam”. Kiskoromban az óvodában sem bírtak velem, rúgtam, csíptem, haraptam, ha valami nem tetszett. Első osztályban sem volt jobb a helyzet. Anyuék végső elkeseredésükben kivettek abból az elitnek számító iskolából, ahova az éltanuló nővéremre való tekintettel vettek fel engem is, és átírattak egy kevésbé felkapott, lakótelepi tanintézetbe. Ott következett be a nagy változás. Egy olyan befogadó osztályközösségbe kerültem, ahol szinte csodával határos módon egyik napról a másikra megnyugodtam, lecsillapodtam, kinyíltam. Ezután a nővéremhez is „normálisabban” viszonyultam, így az otthoni viharfelhők is ritkulni kezdtek. 

– Saját baráti társaságod is kialakult ebben az időben?

– Az osztálytársaimmal jól egyeztünk, szünetekben együtt fogócskáztunk vagy ugráltunk, de iskolán kívüli közös programokra nem nyílt lehetőségem. Anyáék sokat dolgoztak akkoriban, és mivel a nap nagy részében nem voltak otthon, engem rendszerint Beára bíztak. Ez azt jelentette, hogy csak vele mehettem el otthonról, így a szabadidőmet az ő barátnői között töltöttem. 

– Gondolom, nem repestél az örömtől – jegyeztem meg. 

– Érdekes módon könnyen megtaláltam a közös hangot a nálam 6-7 évvel idősebb lányokkal. Mind nagyon kedvesek voltak velem, egyikük sem érzékeltette, hogy amolyan „utánfutó” lennék a közös bandázásokon. Mi több, arra is volt példa, hogy egyik-másik lány jobban a bizalmába fogadott, mint a testvéremet. Talán az esetlenségemmel nyertem meg a rokonszenvüket, vagy azzal, hogy a megtűrt kishúg szerepében is igyekeztem jól érezni magam. Az egyik lánnyal a későbbiekben is tartottuk a kapcsolatot, amikor már kikerült Németországba bébicsősznek egy háromgyermekes családhoz. Nemrég interneten üzente, hogy nekem is lenne egy ilyen álláslehetőség a munkaadói barátainál. Tétovázás nélkül elfogadtam az ajánlatot. Tavaly érettségiztem, és mivel nem vonzott az egyetemi élet, azóta is csak tengek-lengek, keresem a helyem. Most úgy érzem, hogy a felkínált külföldi munka megnyithatja előttem azt az utat, ami igazán az enyém. Szeptemberben utazom, és kipróbálom magam az idegenben. Nem azért döntöttem így, hogy a szüleimnek vagy bárki másnak megmutassam, hogy képes vagyok ugyanolyan jól boldogulni az életben, mint a felsőfokú végzettségű nővérem, aki Budapesten találta meg a szerencséjét. Sokkal inkább önmagammal szeretnék végre megállapodni egy meghatározatlan idejű fegyverszünetben.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató