2020. november 30., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Három generációt átölelő hagyomány

Az ősz beköszöntét többek között az is jelzi, hogy a marosvásárhelyi vár aljában megjelenik a kis szekér, és frissen sült gesztenye illata tölti be a környéket. A visszatérő vásárlók közül sokan „a gesztenyés néniként” ismerik Moga Annamáriát, aki férjével együtt több mint egy évtizede árulja a gesztenyét a vár szomszédságában, azonban bizonyára kevesen tudják róla, hogy nagymamája, majd szülei „mesterségét“ viszi tovább, sőt, a gesztenyét ma is annak az immár kilencvenes éveiben járó nagybányai néninek az unokájától szerzi be, akitől egykor az ő nagymamája.

Fotó: Nagy Tibor


Annamária nagymamája ugyanezen a helyen árult már az ötvenes években, amikor a vásárhelyi vár alatti tér a vidéki távolsági buszok megállóhelye volt. Ez volt akkoriban a piactér – eleveníti fel a régi időket a fiatal nő, aki egyetemet végzett, és férjével fő foglalkozásként virágot termeszt. A gesztenyesütést és -árusítást a családi hagyomány kedvéért vállalták, immár több mint egy évtizede. A nagymama 1991-ig árulta a vár aljában az akkoriban újságpapírba, majd reklámlapokba csomagolt gesztenyét, illetve az akkor kakasként emlegetett pattogatott kukoricát, valamint főtt kukoricát, tökmagot, napraforgómagot, sütőtököt, mikor minek volt szezonja. A nagymamától az Annamária szülei vették át a stafétát 2007-ig, majd 2009-től ő és a férje viszik tovább „az üzletet”. De ennyi év elteltével még ma is jönnek vásárhelyi idősek vagy külföldről hazatérők, akiknek gyerekkori emlékeiben él az Annamária nagymamája, és szeretettel emlegetik. Az Annamáriáék által ma is használt szekérnek a kerekén gurult annak idején a nagymama szekere is.

Több generáción gurult át a kis szekér kereke

Annamária elárulja, szeretett annak idején ott lenni a nagymamájával, nézni, ahogy árult; amíg elment a mosdóba, szívesen beállt helyette árulni, vonzotta az, hogy emberek között legyen, beszélgessen a vásárlókkal.
– Ma is emlékszem arra, hogy nagymamámnak mindig egy pokróc volt átkötve a derekán, azon egy kendő. Akkor mi gyerekként körü-lötte szaladgálva nem értettük, miért van annyira felöltözve, de bizony nem volt könnyű hosszú órákon át álldogálni a hidegben – jegyezte meg. A fiatal nő bevallja, nem tudatosan készült erre, hogy továbbviszi a családi „hagyományt”, hanem a sors hozta így. Lányként annyira nem vonzotta ez a „munka”, már csak amiatt sem, hogy piszkos kézzel jár, hiszen szénnel dolgoznak. Mint mondta, a szülei azért folytatták, hogy a gyerekeiknek mindenük meglegyen, és tanulni tudjanak. Az édesapja, ha árult, ha nem, mindig kiment a vár aljába, még január elsején is, mert úgy gondolta, az év első napján pénz kell jöjjön a házhoz.
– Abban az időben több gesztenye termett, előfordult, hogy még februárban is volt amit árulni. Az utóbbi tíz évben sajnos kevesebb a termés, már november első hetében el szokott fogyni – tette hozzá.

Naponta negyven-ötven kilót adnak el

Hogy meddig tart a gesztenye-idény, milyen mennyiség terem, az időjárásfüggő, idén elég kevés lett, akárcsak tavaly. Hozzávetőlegesen négy hétig tudja a házaspár a vár aljában fogadni a vásárlókat.
A helyszínen naponta átlagban negyven-ötven kiló gesztenye talál gazdára, nagyon sok a visszatérő vásárló, hiszen a ropogós gesztenye mellé mindig egy mosoly és egy-egy kedves szó is jár. Ez ugyanolyan fontos, mint az, hogy finom legyen a termék – véli Annamária. Ennek köszönhetően nagyon sok ismerősre, barátra tettek szert az évek során, gyakran ügyintézés vagy egészségügyi ellátás során ismernek rá, hogy ő a gesztenyés néni. Van egy kisfiú, aki mindennap jön a nagymamájával gesztenyét vásárolni, és egyik nap egy tasak dióval érkezett meg, amivel a gesztenyés nénit szerette volna meglepni.
A járványhelyzet kedvezőtlen hatását azonban sajnos gesztenyeárusként is érzik – teszi hozzá Annamária. Mint mondta, régebb déli tizenkettő, egy és két órakor, amikor jöttek ki a gyerekek az iskolából, mindig ott kellett legyenek, mert igen népes vásárlósereg gyűlt össze, azonban amióta zárva vannak az iskolák, mintegy felére csökkent a forgalmuk.

Fotó: Antalfi Imola


Nem kell sütés előtt beáztatni

Érdeklődésemre, hogy mitől lesz jó a gesztenye, kijelenti, nincs semmiféle titkos recept, a gesztenye minőségén van a hangsúly. Ők évtizedek óta Nagybányáról, attól a családtól vásárolják a gesztenyét, amelyiktől egykor a nagymamája szerezte be. Több tíz hektár gesztenyésük van, az idős néni, akitől a nagymama vásárolt, már elmúlt kilencvenéves, és az unokája vette át a gesztenyeerdőt.
– A titok az, hogy mindig friss legyen a gesztenye, amíg a zöld burokban van, nem indul romlásnak. Megegyezünk, hogy hetente mikor megyünk, mekkora mennyiséget kérünk, és csak annyit szednek le. A nagybányai gesztenyének vékony a héja, könnyen bomlik – tudtuk meg.
Amikor arról kíváncsiskodunk, hogy miként járjunk el annak érdekében, hogy az otthon sütött gesztenyénk finom legyen, Annamária megjegyzi, az internet tele van különféle praktikákkal, helyenként ajánlják, hogy sütés előtt áztassuk be. A friss gesztenyét azonban nem kell beáztatni. Ha frissen van kiszedve a zöld héjából, nem kell beáztatni, mert megszívja magát vízzel, és amikor odatesszük sütni, nem sülni fog, hanem főni. Bizonyára sokan tapasztalták, hogy ha a lerben készítjük, dehidratálódik és megkeményszik a gesztenye, ezért azt ajánlja, hogy  miután megvágtunk minden szemet, fent a kályhán, egy lábasban, lefedve készítsük el.