2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ha fogcsikorgatva is, de együtt kell mozdulnunk

  • 2016-10-30 17:17:08

Beszélgetés Bíró Zsolt képviselőjelölttel

– Elnök úr! Az MPP és az RMDSZ között kötött együttműködési megállapodás beérett, úgy néz ki, parlamenti mandátumot hoz a Magyar Polgári Pártnak. Így képzelte el a végeredményt?

– Nem szabad ennyire előreszaladnunk, a kampány és a választás is előttünk áll, s a munkának, együttműködésnek, összefogásnak december 11-én érhet be a gyümölcse. Hosszú folyamat eredménye az, ami most körvonalazódik. Számos kérdést, nézeteltérést sikerült tisztáznunk, közös választási programunk van. Ezek kétségtelen eredmények, és ha kimegyek az utcára, egyértelműen mindenkitől azt hallom, hogy jó döntés volt, jó úton járunk. Állítom, hogy Soós Zoltán összmagyar jelöltsége, az ő szoros eredménye, a vásárhelyi magyarság megmozgatása is példaértékű, még úgy is, hogy végül 2 százalékkal alulmaradtunk. A megye viszonylatában pedig az összefogás eredménye mandátumokban is mérhető. A Maros megyei magyar frakció tizenháromról tizenöt tagúra növekedett, és ez a plusz is kellett ahhoz, hogy magyar tanácselnöke legyen a megyének. Hozzá kell tennem, hogy az önkormányzati választásokat megelőző helyzethez képest magyar polgármesterünk is több van Maros megyében épp úgy, mint országos viszonylatban. Az összefogás erejére a legjobb példa Maroskeresztúr, ahol egyetlen szavazattal sikerült a magyar polgármesterjelöltnek élre törni. Tehát nem csak szlogen, tényleg Minden szavazat számít!

– Bizakodjunk, hogy ugyanez a siker a parlamenti választási részvételben is megmutatkozik. Mi a legfontosabb teendő az MPP-s jelöltek számára a román parlamentben s az RMDSZ-frakcióban?

– A legfontosabb dolog, hogy az erdélyi magyar politikai jobboldal értékrendjét és értékelvűségét meg tudjuk jeleníteni Románia törvényhozásában. A legnagyobb álmom az, hogy olyan politikai légkört teremtsünk, elsősorban a romániai magyarság körében, ami az érdekképviseletnek a hitelességét visszaszerezheti. Azáltal, hogy létrejött egyfajta belső koalíció, ami alkalmazkodik a romániai valósághoz, már hatalmas előrelépés. De ha konkrétabban tárgyaljuk ezeket az elképzeléseket, akkor máris említeni kell az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdéskörét, a Sapientia EMTE állami finanszírozását, Székelyföld turisztikai régióként való elismerését, az egyetlen székelyföldi repülőtérnek, vagyis a marosvásárhelyi reptér fejlesztésének fontosságát. Van zászlótörvény, de ez nem rendezi szimbólumaink szabad használatát, itt is törvényes garanciákra van szükségünk, s akkor még nem is említettem a sokat emlegetett autonómiánkat, amely fogalomnak végre jelentést és tartalmat kell adni a román képviselők tudatában is, hiszen jelenleg ez számukra egy irredenta-revizionista fogalom. Ha lehetőséget kap az MPP, hogy Bukarestben is elő tudjon hozakodni ezekkel a kérdésekkel, az az ügyet viszi előre. Autonómiáról itthon sokat beszélhetünk, de attól az még nem fog megvalósulni. Egyszer meg kell győzni erről a többséget, annak a képviselői pedig Bukarestben vannak.

– Ez azt is jelenti, hogy bukaresti politikus lesz Biró Zsolt?

– Nem. Ez azt jelenti, hogy amikor kell, Bukarestben fogok dolgozni, de csak annyit szeretnék ott tartózkodni, amennyit szükséges. A családommal együtt most Marossárpatakon élünk. A három gyermekem itt Marosvásárhelyen jár iskolába. A feleségemet is minden ide köti. Az ő életüket nem fogjuk felborítani. Magam is, ha pihenni akarok, akkor a ház melletti gyümölcsösbe ülök ki elmélkedni, bár erre az utóbbi években egyre kevesebb idő jutott. Ritka pillanat, amikor nem a kihívások, a feladatok kötik le gondolataimat. Amikor gyermekeimmel rohanunk iskolába, zongoraórára vagy éppen edzésre, akkor is ezek dolgok határozzák meg gondolataimat, amikor viszont hétvégén nyugodtan együtt a család, ezek mintegy varázsszóra letisztulnak. Ez a jövőben is így lesz.

– Miért fontos az erdélyi magyarok számára a parlamenti választásokon való részvétel?

– Azt látjuk, hogy évről évre, választásról választásra növekedik a magyarság kiábrándultsága, viszont tudatában kell lennünk annak, hogy magyar érdeket csak magyar ember fog megjeleníteni Bukarestben. A mi sajátos gondjainkat sosem fogja megérteni egyetlen román pártpolitikus sem, képviselni pedig biztos nem. Mi akkor tudunk valamit is mozdítani, ha ott vagyunk, ahol a törvényeket alkotják, ha hallatjuk hangunkat. Helye van a vitáknak, a véleménykülönbségnek, de ezeket a vitákat mindig egymás között kell előbb tisztázzuk, hiszen csak az így kikristályosodó álláspontot, programot, feladatot érezheti mindenki magáénak. Így válunk közösséggé, a közéleti szereplők pedig így lehetnek hitelesek. Véleményem szerint a felelős politika azt jelenti, hogy, ha fogcsikorgatva is, de képesek vagyunk együtt mozdulni!

Kérdezett: Stefan Renáta

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató