2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Három napon át „állt a bál” Gyulakután. A községi napok jó alkalom arra, hogy nyári vakációs hangulatban a szórakozásra, a jó hangulatra, a kikapcsolódásra, a közösségépítésre összpontosítsanak a helybeliek és a vendégeik.

Fotó: Mezey Sarolta


 

Három napon át „állt a bál” Gyulakután. A községi napok jó alkalom arra, hogy nyári vakációs hangulatban a szórakozásra, a jó hangulatra, a kikapcsolódásra, a közösségépítésre összpontosítsanak a helybeliek és a vendégeik. A rendezvény, amelyre körülbelül 3500-an látogattak el, nemcsak a községközpontnak, hanem a környező településeknek – Kelementelke, Havadtő, Bordos, Csöb és Rava – is szólt, s ezt a nagyszínpad plakátja is hirdette. A szervezők érdekes, vonzó programra törekedtek, s a résztvevők számából ítélve ez sikerült is.

 

Ébredj, Gyulakuta!

A rendezvény pénteken kezdődött, amikor a testvértelepülések küldöttségét fogadták, majd a helyi borászok éves találkozójára és a bormustrára került sor. Szombaton kiemelkedő jelentőségű eseménnyel kezdték a napot, amikor Ébredj, Gyulakuta! jelszóval indultak végig a falun csodálatos ruhákba öltözött lovas huszárok, nyeregbe pattant székely ruhás nők, akiket két szekéren ugyancsak népviseletbe öltözött fiatalok követtek. A helybeli Szivárvány néptánccsoport harmincnégy táncosa helyenként megállt, népdalokat énekelt és táncolt. A rendezvény rangját a szászcsávási fúvószenekar is emelte, hiszen a néptáncosokat váltva szórakoztatták a közönséget. Mind a Szivárvány néptáncegyüttes, mind a szászcsávási fúvósok minőségi előadással örvendeztették meg a gyulakutaiakat. Havadtőről egy „apróságokból” álló moderntánc-csoport jelentkezett.

 

Koncertek, jó buli

A szabadtéri színpadon sorra kerülő koncertsorozatot a Neoton együttes tagjai, Csepregi Éva és Végvári Ádám kezdték. A több mint egyórás koncertre nagyon sokan mentek ki, hiszen olyan dalokat szólaltattak meg, amelyeket szinte mindenki ismer. S miközben szólt a zene, az emberek mulattak, táncoltak. A színpad melletti sátrakban kézművestermékeket lehetett vásárolni, ezeket a helyi RMDSZ nőszervezete állította ki. Közben folyt az arcfestés, a kézműves-foglalkozás, az ökörsütés és a szomjat oltó sörözés, üdítőzés.

A Neotont a színpadon a Chrom, a By the way, Mely, Mc Bady, László Attila és a Desperado követte. A tűzijáték után lépett fel a Betli Duó.

 

Pozitív hozzáállás és jó visszajelzések

„Isten segedelmével hetedik alkalommal szervezzük a Gyulakutai Napokat. Nagy öröm számomra, hogy sikerült összehozni a rendezvényt, mindenkitől pozitív visszajelzést kaptunk, s mi, szervezők is pozitívan álltunk hozzá a munkához. A természet is velünk tartott, nem volt olyan nagy kánikula, s vihar, eső sem mosta el a sátrakat. A rendezvényt két részre lehet osztani. Az egyik részhez tartozik a hagyományőrzés. Ennek egyik fontos mozzanata a hatodik alkalommal megszervezett bormustra volt. Örömmel tapasztalom, hogy évről évre több szőlősgazda, bortermelő vesz részt ezen. Pénteken este a Tranzit vendéglőben bírálták el és rangsorolták a versenyre beküldött mintákat. A díjakat a szabadtéri színpadon adták át. Valamennyien úgy értékeljük, hogy érdemes a „bor útját” választani, borral érdemes foglalkozni. Sok olyan gazdánk van, aki a gyulakutinál sokkal rangosabb rendezvényen is aranyérmet nyert. A mostani versenyen Varga Dénes egy arany- és két bronzérmet nyert, övé lett a nagy Arany Vándorserleg is. Dósa Elek és Császár József szintén aranyérmet nyert. A borokat Péterfi Sándor mérnök, a Kis-Küküllő Borlovagrend nagymestere, Balogh Gyula borlovag és Gál Sándor kertészmérnök bírálta el – mondta Varga József polgármester, a rendezvény főszervezője.

A rendezvények vasárnap is két síkon zajlottak. A sportkedvelők vetélkedőkön mérték össze erejüket. A templomban pedig az ünnepi istentisztelet keretében a 25 és 50 éve konfirmáltak találkozójára került sor.

– A három nap alatt minden korosztály talált hozzá illő és neki tetsző szórakozást! Mi Csepregi Évát szeretjük, autogrammot kérünk tőle és ajándékot hoztunk neki! Reméljük, jövőre is ilyen csodálatos élményben lesz részünk! – mondták a rajongók, akik az elkövetkezőkben is hasonlóan tartalmas, sokszínű falunapon szeretnének részt venni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató