2019. november 13., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Konferencia a kreativitásról

Képességeiket, erőforrásaikat megmutatni vágyó gyermekek számára szervez konferenciát idén novemberben Csíki Andrea pszichológus. A Gyerekszívvel című rendezvényen az óvodáskorúaktól a 18 éves fiatalokig bárki közönség elé léphet, aki személyes történetét, tehetségét másokkal is szívesen megosztaná. 

– Megkerülhetetlen a szokásos kérdés: honnan az ötlet egy ilyen konferencia megszervezésére?

– Klinikai és iskolai pszichológusként, illetve tanárként gyakran tapasztalom, hogy jó képességű gyermekeknek nincs lehetőségük a bennük rejlő tehetséget érvényesíteni. Sok gyereket, illetve fiatalt motiválni kellene a megmutatkozásban. Én ebben szeretnék segíteni, éppen ezért a konferencia tematikája: Az én kreatív világom. 


– Milyen területeket fog majd át a rendezvény?

– Szeretném, ha minél színesebb lenne a kínálat, pár perces színházi jelenet, szavalat, ének, pantomim is helyet kapna benne. Mesemondók, kis és nagyobb humoristák és extrém sportolók, például hajtányosok, gördeszkások jelentkezésére is számítok, egyéni és csoportos produkciókat is várok. A konferencia fontos részét képeznék a motivációs kiselőadások, amelyek során a gyermekek, fiatalok magukról, erősségeikről mesélnek, vagy egyéni küzdelmeiket osztják meg a hallgatóságukkal, például azt, hogy hogyan élik meg egy iskolai közösség elutasító viselkedését, a „cikizést”, el nem fogadást. Azoknak a gyermekeknek, akikkel rendszeresen találkozom, beszéltem már erről a kezdeményezésről, és valamennyien kitörő lelkesedéssel fogadták. Ez megerősített abban, hogy jó úton járok. 

– Körvonalazódott-e már a forgatókönyv?

– Egy egész napos rendezvényt képzeltem el, 4–5 perces fellépé-

sekkel. A konferencia idejére egy vásárral egybekötött kiállítást is tervezek, amelyen a gyermekek saját termékeiket, kézimunkáikat, rajzaikat, festményeiket népszerűsíthetik és értékesíthetik. Erre a programpontra máris kerültek jelentkezők, origamizó, illetve barkácsoló kiállítónk is lesz. A célom ez esetben is saját erőforrásaik hasznosítására ösztönözni a gyermekeket.

– A színpadi produkciókhoz visszatérve, mennyire lesz versenyjellege a rendezvénynek? 

– A kezdeményezés lényege, hogy a résztvevők minél könnyebben felvállalják önmagukat, és egymástól is tanuljanak, ez tehát nem egy verseny, így nem is rangsoroljuk az előadásokat. Egy kis füzetecskét is tervezek, amelyben a fellépők bemutatkoznának, és megosztanák a véleményüket arról, hogyan látják a világot Szeretném, ha ez a konferencia egy hosszabb folyamat első mozzanata lenne, és az elkövetkezőkben évente megrendezésre kerülne. Ami a kiállítókat illeti, talán a mostani megmutatkozási lehetőséggel egy későbbi vállalkozás gondolatát is sikerül elültetni bennük.

A Gyerekszívvel konferenciára szeptember 30-ig lehet jelentkezni Csíki Andrea pszichológusnál a 0751-207-926-os telefonszámon.