2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Negyedik alkalommal szervezte meg Magyarsároson az RMDSZ helyi szervezete a hagyományos gulyásfőző versenyt és minifutball-bajnokságot.


Negyedik alkalommal szervezte meg Magyarsároson az RMDSZ helyi szervezete a hagyományos gulyásfőző versenyt és minifutball-bajnokságot. Hetekkel előtte elkezdődött a szervezés azért, hogy minél sikeresebb legyen a rendezvény. A mostani eseményre hét gulyásfőző és tizenkét focicsapat nevezett be a Kis-Küküllő menti településekről.

A rendezvény főszervezői, Balázs József elnök és Balázs Attila alpolgármester tárt kapukkal és karokkal, kellemes zenével várták az érkező csapatokat.

A déli órákra a főzésre kijelölt helyen hét sátort rendeztek be, és mindenik előtt kisebb-nagyobb üstben vígan rotyogott valamilyen gulyás. Ettől az illattól fellelkesedve nagy lendülettel játszottak a tizenkét focicsapat játékosai, a pálya körül elhelyezkedő közönség pedig lelkesen szurkolt kedvenceinek. A sátor alatt szorgoskodók évről évre újítással jelentkeznek. Idén A Pál utcai fiúk nevű csoport tagjai zászlót tűztek ki, melyen a csapattagok foglalkozását jelző szimbólumok szerepeltek.

Alkalomhoz illő és egyben a legszebb sátorral a Héderfájai Nők Szervezete nevű csoport rendezkedett be. Csodálatosan szép háziszőttes terítőkkel árnyékolták a sátrat, amelyet falvédők és régi cseréptányérok tettek otthonosabbá, a homlokzati részt írásos varrottas díszítette, a széleken pedig két cserép piros muskátli csalogatta a járókelőket. A csoport vezetője, Szakács Béla polgármester 50 fős csapattal vett részt a rendezvényen. Csupa fiatalokból álló csapattal érkezett Szász János alpolgármester Szőkefalváról, Vámosgálfalva községből, jelszavuk az volt: „Jót csak tiszta szívvel csinálhat az ember.”

Nem adták alább a helybéliek sem: a Tulipántos nevű csapat a legnagyobb mennyiségű gulyást főzte, Szulejmán és háreme a legfinomabb magyar gulyást kavargatta, „Hilda üstje” a Bükkbeliekről, a Hetesek – fiatal házasok csoportja – egy külön focicsapatról gondoskodott.

Szabó Albert területi elnök végiglátogatta a sátrakat, megkóstolta a gulyásokat, értékelte a csapatok ízletesnél ízletesebb főztjét és azt, hogy az arcpirító hőség ellenére fáradoznak.

A beszélgetések során kiemelte azt is, hogy ilyenkor minden jelenlevő élményekkel és gasztronómiai titkokkal is gazdagodik, ha megosztják egymással tapasztalataikat.

A gulyásfőzés értékelését néhány főszakácsból rögtönzött csoport végezte, figyelembe véve az étel ízét, a tálalást és a színek harmóniáját.

Az összesítések alapján az első helyezést a héderfájiak csoportja érdemelte ki. A főszakács, Bordi János így mutatta be csoportja főztjét: „vegyes-húsos gulyás friss zöldséggel, házi alapanyagú ízesítőkkel fűszerezve (mesterséges ízfokozó nélkül), friss házi kenyér, savanyúságként friss káposzta, nyomtatékként málé, diós bejgli, rahátos kalács és természetesen étvágyfokozó és szomjat oltó kitűnő házi készítmények”. Mindez gyönyörű háziszőttes abroszokon, több tízéves cseréptányérokban tálalva, hagyományos és eredeti hatást keltett.

A második helyen a Szulejmán és háreme (magyar gulyással) és a Pál utcai fiúk csapata (babgulyással) osztozott.

A harmadik helyezést a szőkefalviak csoportja a szeretet gulyásával érte el.

Míg az értékelés zajlott, a közönség kitűnően szórakozott Székely Szabolcs zenetanár és tanítványai, Belenyesi Attila, Keszeg Attila, Barta Roland és Damian Dorel zeneszámain.

A késő délutáni órákra befejeződött a focibajnokság is. Sok szép helyzetnek, nagyszerű játéknak tapsolhatott a közönség. A szakemberek ígéretes tehetségeket is felfedezhettek, a cseperedő közönség pedig a jövőben birtokba veheti a futballpályát.

Az eredményhirdetés során a következő csapatok vehették át a jól megérdemelt oklevelet Nan Silviu játékvezetőtől: I. helyezés: Szőkefalva csapata, II. helyezés: Galaktikusok, III. helyezés: az RMDSZ csapata, IV. helyezésért pedig a helyi Romgáz csapata küzdött.

– Valamennyi nyertes csapat esztétikus és szép oklevelet vehetett át, melyekért Balázs Sándor mérnöknek mondunk köszönetet.

Tartalmas, szép, eredményes, sikeres és élménydús napot élt meg a közönség – nyugtázta a rendezvény végén Balázs József. – Egyre sikeresebbek a rendezvényeink, hiszen nagyon jó csapatunk van, mely többnyire fiatal, tettre kész emberekből,családokból áll, akikkel egy megyei szintű rendezvény megszervezését is szívesen felvállaljuk. Elismerés és köszönet mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult a jó hangulatban zajló nap megszervezéséhez és lebonyolításához. Külön köszönet a vendégcsapatoknak, akik idejüket nem sajnálva megjelentek, és sok szép élménnyel gazdagították az együttlétünket. Jövőre ugyanitt találkozzunk, hozzatok új csapatokat magatokkal!

Tóth Katalin, Magyarsáros

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató