2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A 10. alkalommal sorra kerülő Görgény völgye fesztivál szervezői büszkék lehetnek arra, hogy a fancsali tetőre aszfaltozott úton vihetik el a turistákat. 


A 10. alkalommal sorra kerülő Görgény völgye fesztivál szervezői büszkék lehetnek arra, hogy a fancsali tetőre aszfaltozott úton vihetik el a turistákat. A Maros Megyei Tanács elnöke, Ciprian Dobre ellátogatott a libánfalvi építőtelepre szemügyre venni, hogy hogyan haladnak a munkálatokkal, és hogy a megyei és helyi hatóságok által tett ígéreteket betartják-e. A fesztivál helyszínére vezető úton a munkálatok az ütemterv szerint haladnak, és várhatóan két héten belül befejeződnek. 
– Három éve, hogy mi, a megyei tanács csapata, illetve a Görgény völgyi hatóságok megígértük, hogy a fesztivál 10. ünnepi évfordulóján azok, akik ide ellátogatnak, aszfaltos úton közlekedhetnek. Egy határozott csapat nevében elmondhatom: ígéretünket sikerült betartanunk. A Maros Megyei Tanács folytatja az ügykezelésében levő 800 kilométernyi úthálózat korszerűsítését. Azt szeretnénk, hogy jövőben a megyében ne legyenek földutak és azzal büszkélkedhessünk, hogy a legtöbb aszfaltos úttal rendelkezünk – nyilatkozta a Maros Megyei Tanács elnöke, Ciprian Dobre. 
 
3,24 millió lejes beruházás
A Fancsalnál levő gáthoz vezető úton zajló munkálat a 153C megyei úton a Szászrégen–Libánfalva–Laposnya–Hargita megye határa között a 26–930 és 29–500 kilométereknél sorra kerülő útjavítási projekt része. A felújításra kerülő útszakasz hossza 2,57 kilométer. A terv hatméteres útszélességet, kilenc hidat és kilenc mellékút rendbetételét írja elő, ugyanakkor 7,5 méteren támfalat építenek. A munkálatokat június 29-én kezdték el, és a szerződés értelmében hat hónap alatt fejezik be. A szerződés értéke eléri a 3.247.356  lejt, héával együtt, a garancia 24 hónap.
A libánfalvi út nemcsak a Görgény völgye fesztiválra érkező turisták szempontjából  hasznos, a beruházás hozzájárul a Görgény völgye gazdasági fellendüléséhez, új panziók építéséhez, turisztikai látványosságok kialakításához, sport-, kulturális és szociális rendezvények szervezéséhez. Ugyanakkor a Görgény völgye, természeti adottságainak köszönhetően, egyike lesz azoknak a helyeknek, amelyeket a Marosvásárhely Európa Kulturális Fővárosa 2021 projekt keretében népszerűsítenek. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató