Gondolatok Dózsa György származásáról

E sorok írója matematikus, matematikatörténettel és matematikusok életrajzával is foglalkozik, és azért jutottam el a Dózsa család genealógiájának tanulmányozásához, mert a családtörténet szerint Vályi Gábor statisztikus és Vályi Gyula matematikus is a Dózsa család leszármazottjai.

A leegyszerűsített Dózsa-családfa

E sorok írója matematikus, matematikatörténettel és matematikusok életrajzával is foglalkozik, és azért jutottam el a Dózsa család genealógiájának tanulmányozásához, mert a családtörténet szerint Vályi Gábor statisztikus és Vályi Gyula matematikus is a Dózsa család leszármazottjai. A makfalvi és uzapaniti Dózsa család életfáját levezető genealógusok megállapodtak abban, hogy Dósa Elek, a híres jogtudós és politikus ebből a családból származik. Dósa Eleknek volt egy Ráchel nevű húga, aki Vályi Károlyhoz ment feleségül. Vályi Károly két fia, Gábor és Gyula a Ferenc József Tudományegyetem két nagy hírű professzora volt.

Sándor Imre: Makfalvi és uzapaniti Dózsa család c. dolgozatából idézzük:

„A család szakadatlan nemzedékrendét a XV. században élt Andrástól ismerjük, kinek fiai a háromszéki Dálnokon lakó Tamás és Ádám, kikről Kővári László és Nagy Iván azt állítják, hogy Magyarországon laktak, ez azonban tévedés. A Dózsa család Magyarországra költözése szoros összefüggésben áll Békés Gáspár fölkelésével, kinek ügyéért az itt említett Dózsa Ádám fia, Mihály is kardot rántott s a szentpáli csata után birtokait veszítve, földönfutóként hagyta oda ősi kúriáját s abba Balog Ferenczet ültetik a Báthoriak.

Magyarországra költözik, a Báthoriak pártjára áll s Báthori István oldalán vérzik el.

1579. nov. 2-án Báthori István lengyel király ezeket írja Báthori Kristóf erdélyi fejedelemnek: Dózsa Mihály, ki Békés Gáspár lázadása alkalmával jószágait elvesztette, előbbi vétkét hűséges szolgálattal és hálával eltörölte. Azért az ő özvegyének és gyermekeinek a jószágait vissza kell adni s Balog Ferencz másképpen elégítendő ki. Főleg az udvarházat adják vissza hamar, hogy ne kelljen lakhely nélkül bujdosniok. (Tört. Tár. 1895.255,256.)

Mihály fiai közül András tér vissza az ősi birtok visszafoglalására.”

Tehát ezt írja Sándor Imre a Turul nevű genealógiai füzetek 1903. áprilisi számában. De dr. Neumann Tibor akadémiai kutató felhívta a figyelmemet, hogy a Dózsa származására vonatkozó kérdést legjobban Barta Gábor – Fekete Nagy Antal: Parasztháború 1514-ben című könyv adta meg. Ezért az idevágó részt legjobb szó szerint onnan idézni:

„A kereszteshad vezérét összes egykorú oklevelein és leveleink, a krónikák, a költői és történetírói alkotások többsége, az 1514. évi magtorló törvények és Werbőczi Tripartituma kizárólag Székely György néven ismerik. Sőt, ezt a nevet használja ő maga is egyetlen ránk maradt írásában. Istvánffy Miklós később keletkezett történeti munkája további adatot tartalmaz; a gyakorisága miatt nem sokat mondó Székely családnéven túl egy helyen megemlíti, hogy a vezér családi neve Dózsa és a székelyföldi Dálnok mezővárosból való. Ennek az adatnak az alapján a XIX. századtól nemcsak elterjedt a Székely helyett a Dózsa név használata, hanem lassan kirázólagossá is vált.

A dunántúli Istvánffyval szemben azonban, erdélyi dolgokról lévén szó, indokolt némi bizonytalanság. El kell ugyan ismernünk, hogy nevek esetében Istvánffy ritkán téved, de gyanúnkat fokozza, hogy még Márki Sándor sem tudott óriási anyaggyűjtés alapján összeállított Dózsa-monográfiája (1883, ill. 1913) számára perdöntő bizonyítékot találni: a legrégibb dokumentum, amelyet föl tudott mutatni, egy 1571-ig terjedő brassói évkönyv, melynek adatai szerint 1514-ben a parasztság »duce Georgio Doscha Siculo«, azaz Székely Dózsa György vezetésével kelt föl.

A hiányos bizonyosság megszerzéséhez két, Márki által nem ismert, illetve figyelembe nem vett forrás segíthet hozzá. Mindszenti Gábor, Szapolyai János titkárának naplója (keletkezett 1540 körül) szerint maga Szapolyai »paraszt Dózsa uram« néven emlékezett hajdani ellenfeléről.

Körülbelül ezzel egyidősek Pelei Tamás gyulafehérvári kanonok széljegyzetei Erazmus Adagia című munkájához. A XVI. század első felében élt, a parasztháborút már végignéző, nyughatatlan, összeférhetetlen, becsvágyó klerikus a tulajdonában levő könyvet saját püspökét és más kortársakat gyalázó széljegyzetekkel látta el, és ezek során háromszor is Dózsa György néven nevezte a Temesvár alatt kivégzett keresztesvezért.

…

Székely Dózsa György eredetével és családjával sokáig nem törődött a történeti irodalom. Az egyes szerzők megelégedtek székely származásával és a Székely meg a Dózsa névvel, míg azután Kőváry László 1854-ben megjelent munkájában a vezért – minden bővebb bizonyítást mellőzve – felvette a marosszéki makfalvi Dózsa család tagjai közé. A besorolás minden valószínűség szerint a Szilágyi Sándor által utóbb, 1876-ban, a nagyszebeni szász universitas levéltárából közölt iraton alapult, mely egy bizonyos, Marosszékből, Makfalváról való Székely Dózsa Györgyöt említ. Az 1507-ben kelt oklevél szerint Szeben városa panaszt tett Barlabássy Lénárt erdélyi alvajda előtt, mert az egyik medgyesi vásárra menet polgárai közül többet kifosztottak és megöltek. A tett elkövetésével az alvajda a marosszéki Makfalváról való Dózsa Györgyöt gyanúsította, s azt tanácsolta a városnak, írjon át Lázár Andráshoz, a nagy tekintélyű primorhoz, az előző évi agyagfalvi székely nemzeti gyűlés elnökéhez, és a székelység többi előkelőjéhez, hogy ne tűrjék meg maguk között Erdélyországnak e »nyilvános rablóját«, hanem bűne súlyossága szerint büntessék meg. Márki Sándor monográfiájában a felvetésből bizonyosságot csinálva, az itt szereplő makfalvi Dózsa Györgyöt már azonosította a keresztes vezérrel. Sőt, hogy Istvánffyval szemben – aki a háromszéki Dálnokról származtatja hősünket – a szülőhelynél mutatkozó ellentmondást kiküszöbölje, azt az állítást is megkockáztatja a makfalvi Dózsa családról, hogy az a XV. század végén átköltözött a marosszéki Makfalváról Dálnokra, majd idővel onnan ismét visszatért Makfalvára. E hipotézist azonban csak a makfalvi Dózsák körében élő szájhagyományokkal tudta alátámasztani.

Barta Gábor és Fekete Nagy Antal véleménye szerint így kerülhettek a Dózsák Makfalvára: A székelyörökség birtokteste – változékonysága ellenére – ugyanakkor sokkal kötöttebb, mint az egyéni nemesi birtok. A székelybirtokra érvényesült a közösség vérségi és elővételi joga, és az megszakadás esetén sem hárult vissza a királyra. Fiú utódok nemlétekor leány is örökölhette a székelybirtokot – ez a »fiúleányság« intézménye – azzal a feltétellel, hogy a férfi köteles volt vállalni az örökséggel járó katonai terheket. A mi szempontunkból ez azt jelenti: nem elképzelhetetlen, hogy a makfalvi Dózsák egyike elvett egy Dálnokra való »fiúlányt«, s mivel az azzal járó székely örökség nagyobb lehetett, mint saját birtoka, átköltözött a felesége birtokára.”

Visszapillantva a makfalvi és uzapaniti Dósa-genealógiára, Dósa Mihály után a családfa már levezethető. A Dósa család ezen ága híres jogászdinasztia. Mi csak Dósa Elek családjáról tudunk pontos információkkal szolgálni. Elek édesapja, Gergely az első, aki az akkori Marosszék jogász­tekintélye és a Református Kollégium tanára is. Tanszékére, halála után az Erdélyi Református Tanács a fiát nevezi ki 1839-ben. Dósa Elek fontos jogi szakértője az 1848-as forradalomnak is. Kedves anekdota, hogy 24 óra alatt egy kis birtokát Makfalván Wesselényinek ajándékozta, mert a képviselőnek birtokosnak kellett lennie a körzetében. Fő műve, az Erdélyhon jogtudománya 1861-ben jelent meg három kötetben. 1862-ben Marosvásárhely országgyűlési képviselője, és az országgyűlés alelnöke. Miklós fia is ismert jogász, a Királyi Tábla bírója.

Kempelen Béla visszavezetése lényegében megegyezik a Sándor Imre által leírt Dózsa családfájával.

A következő részben Bolyai János Dózsa Györgyről írt feljegyzését fogom ismertetni.

IRODALOM

Barta Gábor-Fekete Nagy Antal-féle: Parasztháború 1514-ben, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1973.

Oláh-Gál Róbert: Bolyai Farkastól Farkas Gyuláig, Status Kiadó, Csíkszereda, 2006.

Sándor Imre: Makfalvi és uzapaniti Dózsa család, Genealógiai Füzetek, 1903. április.

Weszely Tibor: Vályi Gyula élete és munkássága, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1983.