2020. augusztus 10., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Avagy mit és hol érdemes csinálni?

Az egyetemválasztás nehéz feladat a fiatalok számára, hiszen nagy részük nem tudja, milyen pályán és melyik városban folytassa a tanulmányait. Az első kérdésben nem tudunk segíteni, azonban a másodikra megpróbálunk válaszolni. Frissen induló sorozatunkban összehasonlítjuk azokat az egyetemi városokat, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek a fiatalok körében. Olyan diákokat kérdezünk meg, akik elmentek az adott városba, ott tanultak, szocializálódtak, buliztak, esetenként szenvedtek, szóval ott éltek több éven keresztül.

A sorozat célja, hogy egyfajta kézikönyv legyen az elsőéves egyetemisták, a gólyák számára. Bemutatjuk az adott városban a diákéletet, rávilágítunk a közlekedésre és az árakra, de a nehézségeket és az egyetemi felszerelés bemutatását sem hagyjuk ki. Végezetül pedig megvizsgáljuk az adott várost a karrierlehetőség szempontjából is. Mindezt diákszemmel, hiszen az egyetemi hallgatók látják a legjobban a város és a felsőoktatási intézmény pozitív és negatív oldalait. 

Reméljük, hasznos lesz a sorozat, és azoknak is segítségére lesz, akik már eldöntötték, melyik városban folytatják a tanulmányaikat. A sorozat első részében a különböző városok diákéletét, a rendezvényeket és a különféle programokat mutatjuk be, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy ezek a legfontosabb tényezők közé tartoznak, amikor a frissen leérettségizett diákok kiválasztják azt a várost, ahol egyetemi tanulmányaikat fogják végezni.