2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Glogovácon kezdenek a CSM teremlabdarúgói

Az Arad melletti Glogovácon kezdi a szereplését a teremlabdarúgó 2. ligában a Marosvásárhelyi CSM csapata. A bajnokság amúgy a három csoport közül kettőben már elrajtolt, ezekben heti fordulókat rendeznek, az egyetlen kivétel a 3. csoport, amelynek a városi sportklub is tagja, és amelyben négy háromfordulós torna keretében játsszák le a bajnokságot. Az első tornának október 15-17. között a simándi Șoimii a szervezője, ám a településen nincs megfelelő csarnok, ezért a 35 kilométernyire található Glogovácon fogadják vendégeiket.

A marosvásárhelyi együttesnek, amelynek az idén a feljutás a célkitűzése, első nap a házigazda Simánd, második nap a Dévai West, míg harmadnap a Metropolitan Ișalnița lesz az ellenfele. Az első tornát három további követi, egyelőre ismeretlen időpontokban, ám mindegyiket egy-egy klub rendezi a mostani három vendég közül, tehát vagy még az idén, vagy tavasszal, Marosvásárhelyen is lesznek mérkőzések.

A kiírás szerint a három csoportgyőztes és az 1. liga 7. helyezettje játszik osztályozót a feljutásért, és az első kettő szerepelhet a 2022–2023-as idényben az élvonalban.

A marosvásárhelyi csapat két játékosa egyébként, Nagy Tamás és Cristian Nicola, a napokban az U19-es válogatott székelyudvarhelyi edzőtáborában tartózkodik, Șuteu pedig csak sérülés miatt hagyja ki a tábort. A csapat a korosztályos Európa-bajnokság tavaszi selejtezőire készül Robert Lupu edző irányítása alatt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató