A várható eredményt hozta a kormány féléves munkájának kiértékelése: a koalíció pártjai megvonták a kormány politikai támogatását, a dolgok csütörtök déli állása szerint a kormányfő összes minisztere lemondott.
A várható eredményt hozta a kormány féléves munkájának kiértékelése: a koalíció pártjai megvonták a kormány politikai támogatását, a dolgok csütörtök déli állása szerint a kormányfő összes minisztere lemondott. A csata elkezdődött, és mostantól kezdve az erősebb kártyák a jogi szabályokhoz ragaszkodó kormányfő kezében vannak a korlátlan hatalomra törekvő bajszos pártelnökkel szemben.
A kormányzat féléves munkájának kiértékelőjét látva normális helyeken feltevődne a kérdés, hogy ha a koalíció pártvezetői csak egy ilyen szánalmas kabinetet képesek csatasorba állítani, akkor azzal együtt nekik is távozniuk kellene, mert ők is felelősek a kormány sikereiért, de kudarcaiért is. Ám a kézivezérelt pártok dominálta regáti közélet távolról sem normális. Azon is csak kevesen és halkan mormognak, hogy a decemberi választások után hatalomra került koalíció békés közéleti hangulatot, csendes és eredményes munkát ígért a választóknak, ehelyett a saját kormányuk megtorpedózásával maguk idéznek elő politikai válságot.
Ám a továbbiakban a szabályok inkább a kormányzati felelősség előtérbe helyezésével komoly bizalmi tőkét szerző kormányfőnek kedveznek a korrupciós pereiktől szabadulni igyekezve bólogató bábokra szoruló pártvezérekkel szemben. Amennyiben a kormányfő csak a szabályok pontos betartásával hajlandó távozni, a parlamentnek kell bizalmatlansági indítvány útján megbuktatnia.
De ezen a szavazáson korántsem lehet biztosra menni, mert a szociáldemokraták is megosztottak. Erre ráerősíthet, hogy az akár hetekig is elhúzódható folyamat során a pénzcsapok a kormányfő kezében vannak, míg a bajszos báró a diktatórikus irányításon és a bármikori hátba szúráson kívül nem sok jót ígérhet a híveinek. Ráadásul ha biztosan meg akarják tartani a hatalmat, akkor az az érdekük, hogy ne adjanak labdát az alkotmány által tág játéklehetőségekkel rendelkező államelnöknek.
Az ellenzéknek értelemszerűen a hatalomátvétel kellene a célja legyen. Ám a jelenlegi parlamenti felállásban a szocdemek nélkül kormányozni nem lehet, így a többieknek is érdeke lehet, hogy a legnagyobb választói bázissal rendelkező párt megtisztuljon. Most az előrehozott választások sem rendeznék át számottevően a palettát, hiszen az ellenzéki alakulatok is a maguk válságaival vívódnak. Így nem lenne meglepő, ha a bizalmi szavazáson ellenzéki voksokkal is maradna hivatalban a kormányfő. Akinek még csak ezután szakadna a nyakába az igazi kihívás: egy életképes, értelmes kormány összeállítása és a korrupcióval azonosított párt megtisztítása. Hamar kiderül, hogy valóban van-e olyan erős, mint az utóbbi időben éreztetni kezdte. Annyi tűnik biztosnak, hogy idén a közéleti uborkaszezon elmarad, és ennek a háborúnak mindenképpen vezéráldozata lesz: vagy a kormánypalotában, vagy a pártszékházakban.
