Gáll Tímea és a Kölcsönkért kovász

Varázserejű ételek, életek

Egy hajdanvolt mesevilág ízeivel, színeivel kínálja meg olvasóit a csíkmadarasi Gáll Tímea  Kölcsönkért kovász című könyvében, amelynek marosvásárhelyi bemutatóját csütörtökön este tartották a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében. A Kobak könyvesbolt szervezte közönségtalálkozón a szerzővel és a könyvet kiadó Gáll Leventével, Tímea „férjurával” Trombitás Bota Melinda beszélgetett.

Az est házigazdája az együttlét elején első találkozását idézte fel a gyönyörű kivitelezésű kötettel, amelyet kezdetben, még olvasatlanul kimondottan ételrecepteskönyvnek hitt. 

– Azt gondoltam, ez nem az én „asztalom”, továbbmentem, de valami csoda folytán mégis mindig visszakacsingattam a könyvre. Amint kinyitottam, megbabonázott. Kiderült, hogy jóval több, mint szakácskönyv, az élet van benne. Számomra a receptek másodlagosak voltak – és ezt nem pejoratív értelemben mondom –, az igazi ízvilágot a hozzájuk fűződő élettörténetek hozták – mesélte Melinda, majd a kötet megszületésének előzményeiről, pontosabban arról kérdezte a szerzőt, mire volt először igény: az ételreceptekre vagy a történetekre?

A „beszélő” asztal

A molnár nagyszülők univerzumába visszatérve, Tímea férjével rusztikus hangulatú fogadót nyitott az évszázados vízimalom mellett. Három-négy évvel ezelőtt magyarországi vendégeik számára kezdte lejegyezni a felszolgált fogások elkészítési módját. A vendégek távozáskor mindig kérték, hogy cetlire írja le a recepteket, ő pedig megígérte nekik, hogy összeállít egy „lapocskát” az ételekkel. Ugyanannál az asztalnál látott az íráshoz, ahol harminc-negyven évvel azelőtt felmenői ettek, dolgoztak, imádkoztak. Ekkor történt meg a varázslat: visszatértek hozzá, és megszólították a nagymama intő szavai, amelyek sok egyéb mellett az étel iránti tiszteletre tanították. Az elkövetkezőkben – mint egy igazi tündérmesében – az egész környezet életre kelt, beszélni kezdett, többek között a nagymama rengeteg lábosa, a liszteszsák és a sőberágy is hozzájárult ahhoz, hogy a múltban őrzött világ jelenné váljon. Így kerültek egymás után felszínre a család egykori történetei, amelyekről Tímea gyermekei kiskorukban azt hitték, csupán a képzelet szüleményei.

Bota Melinda – a régi nemzedékek mindennapjaitól való eltávolodás kapcsán – a költözésről szóló fejezetből emelt ki egy mozzanatot, azt, amikor az új otthonba készülők kiveszik a megmaradt ételt a hűtőből, és magukkal viszik. 

– Az étel iránti alázatot mindenki gyermekkorában magába szívta. Tudtuk például, hogy kenyeret nem dobunk el. Akkoriban az ételt ki-ki maga termelte meg, ahhoz pedig, ami a saját kezünk munkája, másképp viszonyulunk, mint a megvásárolt dolgokhoz – fejtette ki a szerző.

„Mintha mindig karácsony lenne”

A kalendarisztikus év jeles napjai mellett a család személyes ünnepei – a gyermekáldás, a házassági évforduló – sajátos ízvilágát átadó kötetből az est házigazdája a számára legkedvesebb fejezetet, a nagyszülőket aranyban láttató részt is megemlítette (Nagymama és nagytata aranyban). Ennek kapcsán esett szó a mindennapi szertartásokról, amelyek a teljes napot átszőtték, és amelyek az olvasót is visszajuttatják saját gyermekkorába. A haját felkontyoló, kötényt kötő nagymama, az éjszakánként a vizet és a szelet hallgató, ebből a másnapi időjárásról tájékozódó nagytata alakja után a szerző a legszebb képet rajzolta hallgatósága elé, a molnár és a molnárné ruhájáról a reggeli fényben szálló lisztpor látványát, ami olyan, „mintha mindig karácsony lenne”.

A továbbiakban Gáll Tímea a csíkmadarasi malomházba visszavezető utat idézte fel. Mesélt gyermekkora háromszögéről, amelyet a kizárólag egészséges ételeket készítő, esetenként az eledel mellé vitamint is kínáló patikus édesanya, a szénhidrátokat előnyben részesítő molnárné és a falatozót működtető, unokáját húsfélével tápláló, „bodegás” nagymama alkotott. 

– Mindig meggondoltam, mit is ennék szívesen, és aszerint kérezkedtem valamelyik nagyszülőmhöz – nevettette meg hallgatóságát a szerző, aki felnőttként először az anya útján indult el, gyógyszerész lett. Amikor családjával visszatért a gyermekkori környezetbe, ő is, férje is megtartotta a munkahelyét, idővel azonban rájöttek, hogy „egyet kell csinálni, s jól”, így maradt a fogadó.

– Kinek főz szívesen? – tette fel Bota Melinda a következő kérdést.

– Mindenkinek. Régi, egyszerű ételeket szolgálunk fel, az eltűnőfélben lévő erdélyi konyha fogásait. Aki hozzánk jön, a helyi ízekre kíváncsi – válaszolta Tímea. Férjével kacagva mesélték, hogy amikor a vendég idegenkedik bizonyos étkektől, elég azoknak idegen hangzású nevet adni, és máris vonzóvá válnak. Így tálalják fel néha a puliszkát fondüként.

„Utolsó mohikánok” üstje

Az autentikus, székely nyelvjárásból született szövegvilág mellett – amelyhez a kiadvány végén szómagyarázó kapcsolódik – a könyv másik nagy erénye a pompás képanyag. Ádám Gyula fotóművész – aki kiváló szociofotósként kezdetben idegenkedett az ételek megörökítésétől, de a természetközeliségnek főszerepet szánó házaspár koncepcióját megértve örömmel vállalta el a megbízatást – három év ünnepkörét fényképezte végig a Kölcsönkért kovász kedvéért, minden képének külön története van. Hatalmas anyag gyűlt össze, a több ezer képből sokat ki kellett hagyni.  A közönségtalálkozó résztvevői a meg nem jelent fotókból is láthattak egy szemnek, szájnak, szívnek egyaránt tetsző válogatást. Birkák vonulása és pásztoraik, a gyermekkori saláta-, azaz ,,nemszeretem-leves”, vetrece (gulyás vagy pörköltféle), a híres kék pisztráng, puliszkát főző, ősz hajú férfi, szomszéd nénik, szakácsnők (egyikük számos életszakaszon kísérte végig a szerzőt, a napközitől az egyetemi éveken át a házasságig), fények játéka, hármas szivárvány, füstölt hús körül sündörgő macska, úrnapi körmenet után saját készítésű kalibában imádkozó, beszélgető férfiak, kürtőskalácsot sütő gyermekek (Gállék aprónépe) – mind-mind a csíkmadarasi világ festői szépségű pillanatképei, amelyek épp olyan erővel ejtik rabul a szemlélőt, mint az ízes sorok.

Tímea és Levente fontosnak érezte, hogy könyvükben benne legyenek a székely hagyományos konyha ,,utolsó mohikánjai”, azok az idős emberek, akik még tudják a régi rendet, az évszakoknak megfelelő ételek idejét és elkészítési módját.

– Volt abban a világban egy olyan periodicitás, ami egy egész életciklust fenntartott. Ez olyan immunerősítőként szolgált, ami az állandó banán- és narancsfogyasztással nem biztos, hogy elérhető  – tette hozzá a kötet kiadója. 

Ami megkerült és ami eltűnt 

A vetítés után Tímea újabb kulisszatitkokat árult el a Kölcsönkért kovász megszületésének előzményeiről. Az egyik legfontosabb mozzanat a nagymama hozománylevelének megtalálása volt, amelyben a hat kombiné, egy korsó, két vájdling és sok más vinnivaló után, a 39. tételnél az ételrecepteket tartalmazó kosztoskönyv következett. Ez az ősi bölcsességet őrző dokumentum fonódik egybe a szépírói igényességgel papírra vetett családi történetekkel. 

A közönségtalálkozó végén a könyv címét ihlető történés sem maradhatott titokban. A szerző elmesélte, hogy molnárné nagymamája Oláhfaluból ment férjhez Csíkmadarasra, és mint jövevény, szülőfalujából vitte magával a lisztet, amiből az unokájának örökségül hagyott kovász is készült. Majd’ húsz évig néptelenül állt a malomház, és amikor Tímea családjával hazaköltözött újraéleszteni a gyermekkori vilátgot, a kovász már nem volt a ,,táloson”. Bármekkora szégyen is ez egy molnár unokájának, a szomszédból kért kölcsön kovászt az újrakezdéshez, erre utal a rejtélyes cím.

Az est házigazdájának kérésére Gállék arról is meséltek, hogyan töltik idén a karácsonyt. Szenteste náluk nincs vendégfogadás, meghitt, családi körben ünnepelnek. Tímea nem vásárol ajándékokat, helyette süt-főz, ínycsiklandó ételekkel kedveskedik szeretteinek. A töltött káposzta elkészítésének külön megadja a módját a család, cserépedényben hosszú órákon át főzik az ünnepi ételt, közben együtt vannak, imádkoznak, és persze a fenyőfa díszítése is közös öröm.

A könyv dedikálása előtt, közönségkérdésre válaszolva a szerző azt is elárulta, hogy a könyvből kimaradt fotók egy következő kötetben kapnak majd helyet. Már fogalmazódik a folytatás, a molnár nagymama élettörténete után a ,,bodegásét” ismerhetik meg a székely mesevilágba vágyók. (A Kölcsönkért kovász a marosvásárhelyi Kobak könyvesboltban vásárolható meg.)