2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Franciaország kezdeményezi az uniós védelmi politika megerősítését

  • 2016-07-14 15:07:44

  • MTI

Franciaország javaslatot terjeszt elő az európai védelmi politika megerősítésére – jelentette be szerdán Francois Hollande államfő.
„Megállapítom, hogy német barátaink is készen állnak. Együtt képviselhetjük tehát a kezdeményezést” – mondta a köztársasági elnök a francia nemzeti ünnep és a hagyományos katonai díszszemle előestéjén, a védelmi minisztériumban tartott beszédében.
„Az Európai Unió szerepvállalásának megkönnyítéséről van szó a határainkon kívül, a biztonság megerősítéséről a partnereinknél és szomszé-dainknál, a válaszlépések közös kidolgozásáról és terrorizmus miatt jelentkező fenyegetettségeink elhárításáról” – mondta Francois Hollande.
Az elnök szerint „az európaiaknak maguknak kell garantálniuk a saját biztonságukat, és amennyire csak lehet, önálló módon kell fellépniük”.
Ursula von der Leyen német védelmi miniszter szerdán közölte, hogy elkészült Németország új biztonságpolitikai stratégiája, amely szerint Németország készen áll arra, hogy nagyobb felelősséget vállaljon a globális biztonságpolitikai folyamatok alakításában, és – kihasználva az Egyesült Királyság várható kilépését az Európai Unióból – a közösség védelmi politikájának erősítését szorgalmazta. A Brexitről a német tárcavezető kijelentette, hogy az EU Nagy-Britannia nélkül sokkal jobban haladhat előre a közös kül- és védelmi politika területén. A britek ugyanis „mindent megakadályoztak, amire rá volt írva, hogy európai” – mondta.
Francois Hollande jelezte, hogy „Nagy-Britannia továbbra is európai katonai hatalom marad, és az érdekei egybevágnak a miénkkel”. A francia elnök ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Franciaország új helyzetbe kerül, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsában az egyetlen az állandó tagok közül, amely tagja az Európai Uniónak is, nukleáris erővel rendelkezik, és képes jelentős katonai erőt bevetni kül-földön.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató