2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

XXII. EU Akadémia

A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) december 13-15. között szervezte meg a Nagyvárad melletti Félixfürdőn a XXII. EU Akadémiát, ahol 120 fiatal számos érdekes előadáson vehetett részt, emellett pedig kapcsolatokat építhettek ki és együtt szórakozhattak. Az előadásokat elismert szakmabeli meghívottak tartották, az esemény helyszíne, a Termal Hotel pedig egyszerre felelt meg az előadásoknak, a kapcsolati háló bővítésének és nem mellesleg a szórakozásnak. Utóbbi is kiemelkedően sikerült, hiszen egy kisebb áramkiesés sem tántorította el a fiatalokat attól, hogy jól érezzék magukat, megfelelő hangulat teremtődött a körbe állással és a felhőtlen közös énekléssel akkor, amikor a hangfalak nem működtek. És ha őszinték akarunk lenni: az volt csak igazán a jó buli!

– Az önmagunkba való fektetés a legjobb döntés, hiszen a folyamatos tanulás és fejlődés által boldogok lehetünk – mondta Jakab Ferenc, az esemény főszervezője, a Vidéki Ifjúsági Szövetség elnöke, aki külön nyomatékosította azt is, hogy az EU Akadémián a fiataloknak rávilágítanak a jelenlegi helyzet problémáira, illetve ötletekkel is gazdagodnak a jövőre nézve. Ami pedig a jövő évi EU Akadémia szervezését illeti, az már el is kezdődött, hiszen a résztvevőket arra kérték, hogy készítsenek egy videót, hogy az egy év múlva esedékes rendezvény iránt érdeklődők lássák tisztábban, hogy miért is érdemes részt venni az eseményen. 


Jakab Ferenc főszervező, a Vidéki Ifjúsági Szövetség elnöke 
  Forrás: MIÉRT Facebook-oldal


– Jövőben is Nagyvárad környékén lesz az esemény, a célunk pedig az, hogy tanulva a hibáinkból, egy minél élménydúsabb eseményt szervezzünk a fiatalok számára – húzta alá a Vidéki Ifjúsági Szövetség elnöke. Az imént említett szövetségnek nem mellesleg az a feladata, hogy összefogja a Bihar megyei vidéki 14–35 év közötti fiatalokat, számukra szervezzen közösségépítő programokat, találkozókat, táborokat, gyermeknapot vagy éppen mikulásozást. Fontos, hogy azon fiatalok számára, akik vidéken élnek, ott képzelik el az életüket, szintén legyenek lehetőségek, emelte ki Jakab Ferenc.

A XXII. EU Akadémiát küldöttgyűlés és évértékelő zárta. A MIÉRT tagszervezetei megtartották a beszámolóikat, illetve kijelölték azokat a területeket, amelyek kiemelten fontosak a fiatalok számára, és amelyekkel a MIÉRT a jövőben hangsúlyosan szeretne foglalkozni, mint például az oktatás, a fenntarthatóság vagy a lakhatás, sorolta Szilágyi Dóra, a MIÉRT elnöke, aki azt is elmondta, hogy ezen területekre mindenképpen fel fogják hívni a döntéshozók figyelmét is. Ezen túlmenően elfogadtak egy dokumentumot, amely szintén azokat a területeket jelöli ki, ahol hangsúlyosan jelen kell legyen a szervezet, de emellett azt is tartalmazza, hogy milyen partnerkapcsolatokra van szükség, továbbá melyek azok a szakpolitikai területek, ahol egyfajta lobbitevékenységet kell folytatni.

– Az erdélyi magyarok érdekeit csak egy erdélyi magyar szervezet tudja képviselni, így van ez a fiatalok esetén is, hiszen senki más nem érti úgy a problémáinkat, és senki más nem tud úgy küzdeni a problémák megoldása érdekében, mint mi, ezért is kell megerősíteni a Magyar Ifjúsági Értekezletet, és egy hangsúlyosabb tevékenységet folytatni – nyomatékosította Szilágyi Dóra. A MIÉRT elnöke arról is beszámolt lapunknak, hogy szeretnék megerősíteni a szervezetet mind a szórványmegyékben, mind a nagyobb közösségekben, illetve azon dolgoznak, hogy minél több fiatal csatlakozzon, hogy minél többen találják meg magukat a MIÉRT-ben.


Szilágyi Dóra Emese, a MIÉRT elnöke 

Forrás: MIÉRT Facebook-oldal


A jövőre nézve a Magyar Ifjúsági Értekezlet számos közösségépítő tevékenységet tervez, amelyek Erdély-szerte segítenek összekapcsolni a fiatalokat. De ezen túlmenően kilátásban van egy összifjúsági konferencia, amelyen keresztül segítséget szeretnének nyújtani a kisebb ifjúsági szervezeteknek. Továbbá találtak pályázati forrást egy mentálhigiénés podcastre is, amelyet jövő év elején fognak megvalósítani.

Az idei EU Akadémia kapcsán Szilágyi Dóra kiemelte, hogy több aktuális téma került a terítékre, valamint több elgondolkodtató beszélgetést is szerveztek, például a transzilvanizmus kapcsán vagy arról, hogy hogyan is látjuk az Európai Uniót, milyen fejlesztéseken ment keresztül a szövetség az elmúlt években, de emellett szó volt oktatási és vidékfejlesztési témákról is.

A XXII. EU Akadémián a transzilvanizmusról tartott előadást Markó Béla, az RMDSZ volt szövetségi elnöke, a Kós Károly Akadémia elnöke, aki a Népújságnak adott interjújában nyomatékosította, hogy az erdélyi magyarságnak egy önálló politikára van szüksége. 

– Sajátos helyzetben élünk, sajátos kihívásokkal, ezekhez kell megkeresni a megoldásokat – mondta Markó Béla, aki úgy tapasztalja, hogy sokan fordulnak el az Európai Unitól és a NATO-tól, a nyugati demokráciáktól, amelyek mintáját az Egyesült Államoktól és a fontos nyugati államoktól kaptuk. Tagadhatatlan, hogy a demokrácia tőlünk nyugatabbra is megakad, ott is vannak konfliktusok, viszont a demokrácia és a nyugati szövetségi rendszerek jelentik az egyetlen utat az erdélyi magyarság előtt, ez az út egy nyitott Európa, egy olyan Európa, amely határok nélkül kínálkozik mindannyiunk számára, magyarázta az RMDSZ volt elnöke. Meglátása szerint, hogyha elfogadjuk a Magyarországról jövő üzenetet, és Románia elfordul az Európai Uniótól és a NATO-tól, elzárkózik, és egy nemzetállamot kezd el kiépíteni, akkor itt csak azoknak lesz helye, akik románul beszélnek, akiknek román a kultúrájuk, akik a román hagyományok szerint élnek. Egy szuverén, nemzetállam-politikát folytató országban a kisebbségeknek nincs helye, húzta alá Markó Béla, külön kiemelve, hogy ha a saját fejünkkel gondolkodunk, akkor rájövünk, hogy a Nyugat az egyetlen út számunkra. Nincs olyan ember, aki ne örvendene annak, hogy január elsejétől úgy utazhatunk Debrecenbe, Budapestre, Bécsbe és még tovább, mint például Marosvásárhelyről Kolozsvárra, ezt is jelenti Schengen, mondta a Kós Károly Akadémia elnöke, aki elismerte, hogy Románia és Bulgária teljes jogú csatlakozása tekintetében fontos volt a magyar kormány hozzájárulása is.

Markó Béla a XXII. EU Akadémián a fiatalok kapcsán elmondta, hogy mindig éles kritikával illették az előttük járókat, tudtak önállóan gondolkozni, és éppen erre van szükség, hogy a fiatalok gondolkozzanak a saját fejükkel!

Az első EU Akadémiát még Maros megyében szervezték meg, és egy sátortábor volt, azután költözött át Nagyvárad környékére, azóta pedig sokat fejlődött. 


Kovács Péter, a Kolozsvári Rádió főszerkesztője, a Kós Károly Akadémia alelnöke, a MIÉRT korábbi elnöke
 Forrás: MIÉRT Facebook-oldal



– Nagyon amatőrök voltunk, amikor elkezdtük szervezni, nem volt szinte semmi anyagi támogatásunk, de mégis belevágtunk, mostanra pedig hatalmas fejlődésen ment keresztül az esemény, mondta Kovács Péter, a Kolozsvári Rádió főszerkesztője, a Kós Károly Akadémia alelnöke, a MIÉRT korábbi elnöke. Elmondása szerint az eseménynek a legfontosabb része a kapcsolatok kiépítése, telefonszámok szerzése és a közös emlékek, hiszen ezek fognak megmaradni, ezekből lehet építkezni, a fiatalok nem fogják tudni 20 év múlva, hogy mi volt a programban, de megmaradnak a buli, a hajnali éneklés emlékei, megmaradnak a kapcsolatok, most is emlékszem, hogy milyen jól szórakoztunk azokkal, akik napjainkban meghatározóak a romániai magyar közéletben – idézte fel a korábbi események emlékeit Kovács Péter.

A Kós Károly Akadémia alelnöke nyitóbeszédében arra kérte a fiatalokat, hogy egyrészt tanuljanak meg kritikusan gondolkodni, találják meg azokat a tartalmakat, amelyek felbosszantják őket, amelyekkel nem értenek egyet, mert így tudnak kitörni a buborékból, másrészt tanuljanak meg beszélni, mert az eredményeikről kommunikálni kell, harmadrészt tanuljanak meg hallgatni, tanulják meg, hogy mikor és hogyan kell megszólalni, negyedrészt pedig tanuljanak meg románul, hiszen csak így lehet érvényesülni ebben az országban. Kovács Péter azt is elmondta, hogy a Kós Károly Akadémia az RMDSZ civil háttérintézménye, amely nem politikai munkát végez, hanem a legfőbb célkitűzése, hogy segítsen a fiataloknak a közéletben való boldogulásban, jobb hozzáférést biztosítson számukra a közéleti információkhoz és lehetőségekhez. A Kós Károly Akadémia legfontosabb partnere a MIÉRT, amelynek országos eseményeire évi több tízezer eurós támogatást tudnak biztosítani.

*

További lapszámainkban még visszatérünk a XXII. EU Akadémiára, és beszámolunk a további előadásokról is.


Telt házas előadások a XXII. EU Akadémián
   Forrás: MIÉRT Facebook-oldal

 A hangfalak leállása után jött csak az igazi nagy buli az EU Akadémián
  Fotó: Nagy-Bodó Szilárd




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató