A forma hősei

A kiállítás címe többféleképpen értelmezhető, de legalább kettős értelmezés mindenképpen szóba kerülhet. Vonatkoztathatjuk a művészekre, akik formába öntik, gyúrják, faragják, mintázzák gondolataikat és érzelmeiket, azonosíthatjuk a plasztika alanyaival is. Persze a művészek aligha gondolnak hősként magukra, és azokat sem kell feltétlenül ebbe a fogalomkörbe sorolnunk, akik a szobrászkezek nyomán testet öltenek, legfennebb akkor, ha történelmi szobrászatról beszélünk. De a marosvásárhelyi Art Nouveau Galériában június 14-én nyílt csoportos tárlat szervezői a címadásnál valószínűleg nem is ezt tartották a leglényegesebbnek, bár a hősök képzete kétségtelenül felkeltheti az emberek figyelmét. Ellenkezőleg, a fogalmat talán idézőjelesnek szánták, hiszen sem emelkedett historizmus, sem erőltetett heroizmus nem teszi dagályossá a földszinti termekben felkínált látványt, a szobrok nem öltenek ünnepi köntöst. A tizenkét kiállító azt hozta el alkotóműhelyéből, amivel éppen foglalkozik, és amit jellemzőnek is tart saját művészetére, időszerű foglalatosságaira nézve. Lényegében rögtönzött kiállításról van szó, egy kényszerű kiesést kellett pótolni, nehogy megszakadjon a képzőművészeti szövetség helyi fiókja által jó előre beütemezett tárlatok sora. A rendezvény viszont így újra tudatosíthatta mindazokban, akik figyelemmel követik a vásárhelyi művészeti jelenségeket, mennyire erős ezeken a tájakon a vizuális művészeteknek ez az ága: bármikor képes érdekes, igényes, korszerű, kiemelt figyelmet érdemlő anyagot felmutatni a közönségnek. Ezért is indokolt a megnyitón felvetett gondolat: a megyében dolgozó szobrászok közösségének évente külön kiállításon is be kellene mutatkoznia, ők is életre kelthetnének egy olyan életképes rendezvényt, amilyen a textilművészek Ariadnéja.

Nem rugaszkodik el a realitástól az elképzelés, ez a tárlat is jól tükrözi, milyen szervesen kapcsolódnak egybe az alkotó nemzedékek, mennyire jótékony hatású az egymásra figyelés, a generációk párbeszéde. A mostani tárlat létrejöttében a fiatalabbak vállaltak meghatározó szerepet, az idősebb nagy öregek közül néhányan hiányolhatók, de a pályakezdők mellett van nyolcvanon túli szobrász is a kiállítás szereplői között. Lényegében ahány bemutatkozó, annyiféle világlátás, ihletforrás, stiláris és formai eszköztár, anyagválasztás és kifejezési mód. A beavatkozást alig igénylő, egyszerű „talált tárgyaktól” a szobrászati bravúrokig, a mítoszoktól, népművészeti tradícióktól napjaink technikai újdonságaiig, a líraizmustól a drámaiságig, groteszkig, abszurdig minden törekvésből kapunk valamit. A tarkaságban, az ilyenkor fellépő eklektikában közös nevező a tehetség, a minőségi elvárásokhoz igazodó szakmai elmélyültség, és észrevehető a felvonultatott anyagban az epigonizmus kényszerét elkerülni igyekvő, egyénre szabott kreativitás. Elsősorban kisplasztikával találkozunk, fém, fa, kő a kiállított munkák anyaga, illetve azok ötvözésével teremtenek „új, más világot” a marosvásárhelyi, Maros megyei szobrászok: Bálint Károly, Gábor Barna, Gyarmathy János, Gheorghe Mureşan, Kiss Levente, Kolumbán Árpád, Makkai István, Dorel David Morar, Pop Gheorghe, Sánta Csaba, Veress Gábor Hunor, a kiállítás lelke, motorja és meghívottként a tárlat temesvári vendége, Bogdan Nueleanu, akinek különleges szépségű és fogantatású, hegesztéses inox acélkompozíciói jól kiérdemelt elismerést váltottak ki a nézőkből.