Egész az alkotmánybíróságig eljutott az egyfordulós polgármester-választások ügye, pontosabban a voksolás kétfordulóssá alakítására vonatkozó ellenzéki kezdeményezés.
Egész az alkotmánybíróságig eljutott az egyfordulós polgármester-választások ügye, pontosabban a voksolás kétfordulóssá alakítására vonatkozó ellenzéki kezdeményezés. Úgy tűnik, az emögött álló liberálisokat egyáltalán nem zavarja, hogy ha a taláros testület nekik kedvező döntést is fogad el, azt már gyakorlatilag nem lehet az önkormányzati választásokig hátramaradt hat hét alatt kivitelezni.
Érdekes az ellenzéki érvelés, amivel a kétfordulós polgármester-választáshoz való visszatérést látnák indokoltnak, mert szerintük a demokrácia alapelvét sérti, ha valaki a választók kevesebb mint felének támogatásával lehet polgármester. Ugyanis, ha igazuk van, gyakorlatilag az összes településgazda a demokrácia alapelveivel ellentétesen gyakorolja mandátumát, legalábbis az utóbbi nyolc évben. Mert, ha megnézzük csak az utóbbi két helyhatósági választás részvételi arányait, kiderül, hogy a szavazópolgárok választásokon való részvételi aránya a 60%-ot sem érte el, és ilyen választói jelenlét mellett, hacsak nem arat valaki közel 100%-os arányú győzelmet, aligha kapja meg a választók felének támogatását az adott településen.
Többek között az ilyen érvek mentén folytatott politikai csaták vezettek oda, hogy a szavazók választási részvétele alábbhagyott a rendszerváltást követő első voksolásokhoz képest, amikor még tényleg beszélhettünk arról, hogy a választók valódi többsége emelt hivatalba közszereplőket. Mert nem attól kéne hangos legyen a közélet, hogy hány fordulóban lehet polgármestereket választani, és az egy, avagy két forduló a regnáló pártok közül kinek jelent több polgármestert, és ezáltal befolyást, hanem a mandátumokra pályázók programjai felett kellene vitázni. Érdemben, amihez kevés az egy hónapos kampányidőszak, amikor a sör- és miccsszagon kívül legfeljebb jelszavak szállnak a levegőben.
És amíg így folynak tovább a dolgok, aligha lehet a választókat visszacsalogatni az urnákhoz. Legfeljebb ha törvényt nem alkotnak a kötelező szavazás bevezetésére vonatkozó javaslatból, amelyről már volt vita a regáti prérin is, és amúgy ez élő gyakorlat több érett nyugati demokráciában is. Csak akkor lenne csuklás a pártházakban, ha az így urnához vitt választók többsége nem a versenybe szállt jelöltek valamelyike mellett foglalna állást, hanem érvénytelen szavazattal állítana ki bizonyítványt a politikai cirkuszról.
